Tél van

HÜJE TÉL!!! 

(Természetesen így kell helyesen írni: "Hülye tél!!!") a szerk. :P

:)

 

Zene, pezsgő, szerelem

 A múlt hétvégén A- val és Natival csináltam semmit. Szó szerint. Csak zenét hallgattunk, pezsgőztünk, beszélgettünk, nevettünk, hallgattuk egymás történeteit. Nagyon kellemes volt.

Zenében sokféle stílus felcsendült. Először Marokkói népzenét hallgattunk. (Marokkó becsípődésem van. Valószínűleg csak amiatt, hogy láttam egy pár melegpornót, ami Marokkóban készült és csodálatosan szép srácok „játszottak” benne. Volt a filmekben sok élőkép egy város piacáról, az emberekről, s mind szépek voltak! Még az öregek is. És ezek nem statiszták voltak ám!)

Később már soult hallgattunk a klasszikus előadóktól. Ez is közel áll a szívemhez!

Majd a legvégén már karácsonyi hangulatú zenék, dalok szóltak a hangszórókból. Ez egybecsengett az utcaképpel, amit a hó festett fehérre. A-val összebújtunk és így hallgattuk a zenét. Beszélgettünk hármasban. Kortyoltuk a szamócaszörppel megédesített száraz pezsgőt, amitől pezsgőkoktéllé változott az ital.

 Hármunk és a zene olyan meghittséget teremtett, ami nem könnyen felejthető. Egy szerelmes pár és egy olyan nő, akinek nem számít, hogy két fiú bújt össze, olyan triót alkotott, ami egy igaz barátság képét mutatta. Egyszerűen tökéletes volt. Én nagyon élveztem.

 Szenzációs, ha az embernek van olyan barátja, aki előtt a más iránt érzett szerelmet nem kell titkolni! Hallgattam A. szívverését, a mellkasán feküdve, kezeimmel átkaroltam karcsú derekát és a boldogság érzése kerített hatalmába. Most átélhettem, hogy milyen kellemes órák elé nézek/nézünk majd, amikor együtt fogunk élni. Megnyugtató volt a mellkasára hajtott fejjel, becsukott szemmel ismét tudatosítani magamban, hogy „igen, ez a valóság! Egy csodás fiút karolok és hallgatom a szívének dobogását. Érzem az illatát, érinthetem a kezét, csókot lehelhetek az ajkára...”

Varázslatos volt.

Imádtam azt a pár órát a semmittevéssel.

Imádom A-t.

BorZasztó

 Van egy üveg borom. Már jó pár hete szemezgetek vele. Egy félédes egri Merlot, ami nap, mint nap rámkacsint a szekrény tetejéről. Kerestem a lehetőséget, hogy mikor lehetne a nyakára csapni eme nemes nedűnek, de valahogy mindig megúszta. Elvittem nővéremnek, hogy egy fárasztó nap után, amíg beszélgetünk, addig lassacskán majd elkoptatjuk a tartalmát. Ő viszont nem akart inni, mert épp fogyózik... Hétvégén A-val és Natival pezsgőztünk, így kár is lett volna vinni. És igazság szerint nem is gondoltam, hogy náluk fogunk punnyadni (erről bővebben hamarosan). Persze jó értelemben.

 Anyámék nem isznak semmit, amióta az egészségük már csak 70-80%-os értékre csökkent. Van egy GyP-s bátyám, akivel éves szinten is csak 10, azaz tíz mondatváltás történik meg, így ővele sem fogok beszélgetésbe elegyedni, amíg fogy a bor. Hugi, meg öcsém biztosan leülnének velem egy-egy pohár bor és némi sós keksz mellé megbeszélni a hét eseményeit, de ők Pesten élnek, emiatt ez az opció is ki lett lőve.

 A mazochista bor lett az erősebb. Ő nyert. Én iszok. Gyenge voltam és nekiugrottam az üvegnek. Most ahogy e sorokat írom, egy-egy bekezdés után belenyalok a pohár borba, amit kitöltöttem magamnak. 2006-os az évjárat.

Mit csináltam én 2006-ban? Hűű. Nehéz kérdés.

 Mi lényeges történt? Sz. Gábor szakított velem. Illetve én könyörögtem ki tőle, hogy mondja ki a kapcsolat végét, mert én nem tudtam. Nem volt erőm hozzá és talán abban is reménykedtem, hogy ő sem fogja kimondani. De ő kimondta. Most már azt mondom, hogy szerencsére. Ha vele maradtam volna, akkor a sok lenyelt méregnek következteként, már lehet, hogy a Dunának mentem volna. Egy rossz kapcsolat után hamar elgyengültem és összejöttem vele. Lelkileg elég sebezhető voltam, vagyok, de ő a kapcsolat első habos hónapjai után már nem foglalkozott velem. Csak egy srác voltam, akivel jó volt a szex. Aztán semmi. Én persze oscar-díjjas alakítást nyújtottam a közös barátok előtt, hogy én mennyire jól érzem magam, pedig belül robbanni tudtam volna magamtól és Gabitól is. Szülinapomra az ajándék mellé a mellőzöttséget és a bunkóságot is megkaptam, amit nem értek a mai napig, hogy mivel váltottam ki belőle, mert soha nem volt köztünk vita. 2006 nyarának végén, közös barátokkal a Tátrába mentünk kirándulni 4-esben. Az egyik közös barát az én első szerelmem volt, aki miatt nem volt hiszti, sőt Gabinak kifejezetten szimpatikus volt Laci. Gabi hozta a korábbi formáját és nem igazán vette észre, hogy egy szobában lakunk, egy autóban utazunk, egy pár voltunk. Odafelé. Első este beszélgettünk az ágyban fekve. Elmondtam neki az aggályaimat és azt, hogy itt van lehetőségünk egy hétig, hogy megbeszéljük a dolgainkat, mert valami már nem olyan mint régen. Ám Gabi fáradt volt a beszélgetéshez. Én viszont fáradt lettem a szexhez. Mondtam is neki viccesen, hogy mindkettőhöz kell a száj, de neki ez nem volt vicces. Nem kapta meg, amit akart. Én sem - a  válaszokat. Egy héten keresztül nem kaptam tőle egy épkézláb mondatot, arra nézve, hogy a kapcsolatunkat, hogyan lehetne ismét feltüzelni és lobogó szerelemmel telivé tenni. A szobából eltűnt az „összetartozunk gyűrűm” is, amit együtt vettünk Pesten egy Azték cuccokat árusító boltban. Ő ezt egy vállvonással lerendezte. Én pedig attól a perctől éreztem, hogy a gyomorfekélyem kezd kiújulni az idegességtől. Láttam magam előtt, hogy az erek kezdenek egymás után elpattanni bennem és a vér lassan összefolyik a gyomromban. Óriási fájdalmak közt tettem meg az Alacsony-Tátra hegyei között a kilométereket. Laci látta rajtam, hogy nem vagyok teljesen rendben és félóránként aggódva kérdezte, hogy hogy vagyok. Én persze nem akartam a másik három ember kedvét elvenni, ezért hazudtam valami bárgyút. Laci nem hitte el, de rámhagyta. Elvégre felnőtt ember vagyok. Gabi is csak akkor kérdezte meg, mi újság velem, amikor már a hegycsúcson voltunk. Ettől szét tudtam volna robbanni, de csak jeleztem neki, hogy még nem kell koszorúra gyűjteni. Ott a pihenő alatt, egy mosdólátogatás alkalmával megbizonyosodtam róla, hogy a korábban lelki szemekkel látott elpattant erek a gyomromban valóságosak, mivel tenyérnyi nagyságú vérpaca díszítette a wc-kagylót. Eldöntöttem, hazamegyek a szállásra. Ezt közöltem a többiekkel, akik közül csak Gabi nem rettent meg. Lacival ellentétben ő tovább akart a hegyek között túrázni, mert először volt a Tátrában. Laci nem értette, hogy mi van, illetve nincs köztünk. Gabi a negyedik társunkat is rávette, hogy ő is továbbmenjen. Ők továbbmentek én pedig vissza a városba, ahol megbeszéltük, hogy az állomáson találkozunk, legkésőbb este 7-kor. Este 9 után toppantak be. Gabi arcán felhőtlen jókedv és elégedettség. Laci is mosolygott, de amikor meglátott, rögtön érdeklődött a hogylétem felől. Gabi pedig az élményeit kezdte ecsetelni, sztároltatta magát és zéró tolerancia volt a rossz kedvet generáló betegségem felé. Agyon aggódtam magam miattuk, hogy hol lehetnek, esetleg megsérültek, bármi rossz is történhetett velük, hiszen laza 2 órát késtek. Féltem egyedül és féltettem őket. Ezt csak Laci és Kicsi fogta fel. Gabi szerint ünneprontó voltam. Hát én ezek után elcsendesültem. Aki ismer, az tudja, hogy nálam a hallgatás helyettesíti a  kiabálást, a zokogást, a világfájdalmat... Aki ismer...
 Gabit este az ágyban meghallgattam. Elmesélte kalandjait. Mikor én elmondtam neki, hogy a várakozás és az aggódás kicsit megölt engem, akkor bután nézett rám- „De hát nem vesztünk el!”- mondta. „Én aggódtam érted, értetek” - mondtam neki. „Minek?” - kérdezte - „Nem vesztünk el.”
Azt hiszem ekkor vesztettem őt el igazán és végérvényesen.

 Nagyon rossz éjszakám volt emiatt a párbeszéd miatt. Másnap alig bírtam felkelni a hasi fájdalmaimtól. Nem mentem velük városnéző és szuvenírvásárló körútra. Mint később megtudtam, Gabi azzal a szöveggel keltette a hangulatot, hogy az előző nap miatt én behisztiztem. Gabi miatt lett volna okom, de a többiek miatt nem. Gabi ennyire ismert engem. Illetve ennyire nem. Míg ők városnéztek, addig a maradék erőmmel lehúztam a beleimet a faluba, ahol bevásároltam, majd kínok kínjával megfőztem, hogy mikorra hazajön a fáradt és éhes banda, legyen főtt étel az asztalon. Nehéz úgy járni-kelni, illetve a konyhában serénykedni, hogy a gyomorfájdalmaidtól legszívesebben magzat-pózban feküdnél egész nap. A nap többi részét a kertben töltöttem egy nyugágyon, ahol nagyon jól éreztem magam. Az igazat megvallva nem is lett volna erőm felmenni a szobába az emeletre. :) Így késő délutánig könyvet olvastam, beszélgettem kézzel-lábbal az emberekkel, napoztam, szunyókáltam, görcsöltem, sírogattam és rájöttem sokadszorra, hogy a kapcsolatom Gabival halódik megfele. Megérkeztek. Ismét csak Kicsi és Laci kérdezték meg, hogy vagyok, mert eléggé hasonlítottam addigra egy zombihoz. Akkor már 38 fokos lázzal feküdtem le aludni. Másnap indultunk haza. Egy nappal korábban a tervezettnél. Laci lába a kocsiban a gázon volt leginkább. Egyszer álltunk csak meg pihenni pár percet, mert már nem bírtam tovább. Hányingerem is lett. Itthon nem is a háznál, hanem rögtön a kórháznál akart megállni. Gabi elrebegett egy halovány jobbulást, majd elengedett. Kiszálltam a kocsiból és hazahúztam magam. Itthon a köszöntés után rögtön szaladtam és kihánytam magam a wc-ben. Másnap már a kórházban indítottam a napot. Ott voltam 2 hétig. Amikor már el tudtam mondani a mindennapos telefonálás idején Gabinak, hogy mikor mehetek haza, akkor szakított velem. Hamár úgyis kórházban vagyok, akkor nem lehet nagy baj... A szakítás után, amikor ismét munkába álltam, nagyon le voltam idegileg rongyolódva. Semmi sem volt jó. „Minden mindegy” hangulatom volt. Egy füves cigi és egy-két pohár Martinival indítottam a munkát egy héten át. A munkatársaim megijedtek tőlem. Egy hét éjszakás műszak, egy hét lelki nyomor miatti genyózás minden munkatársamnak, barátomnak a cégen belül. Szerencsére ŐK ismertek és tudták, hogy ez a nyomorult, ám nagyon idegesítő állapot a részemről csak ideiglenes. Nekik nem mondhattam el, hogy mi készített ki. Sőt! Senkinek sem tudtam elmondani. Sajnos.

  Elég vacak év volt a 2006-os.

  Kivéve a bornak.

  Már három pohárral leszuszakoltam nagy nehezen a torkomon. :) Sajnos a bor sem tudja feledtetni a rossz emlékeket. Viszont a jelent sem tudja feledtetni! A-val, úgy érzem az élet kompenzálni akar. Nagyon csodás vele még ennyi hónap után is minden perc! A. egy igazi főnyeremény! Nyertem vele szerelmet, reményt, jövőt, biztonságot és boldogságot.

  Konzekvencia: ha az egyedül megivott bortól ilyen rossz emlékek jönnek elő, akkor soha többet nem kortyolgatok egyedül.

Kűlönben is! Ökör iszik magában...

 

… múúúú!

 

Gabi! Te pedig kopaszodj meg!

Filmek, amiket mostanában láttam 3.

3.                 Eredet. Leo Di Caprio az álmokat és a gondolatokat folyásolja be több társával, hogy legyen sok pénzük. A film eleje nagyon jól kidolgozott és érdekfeszítő. Van benne némi Mátriksz utánérzés, de csak módjával. Leo szeretné a családját visszakapni, de ez nem olyan egyszerű. Körözik őt, ezért nem mehet haza. Azzal gyanúsítják, hogy ő ölte meg a feleségét, pedig nem is. Illetve... :)
 Kap egy új melót, aminek az ára a sok lén kívül a családja is. A megbízó ígérete szerint mindent lezsíroz, hogy ne menjen büntibe és ne maradjon ki 5 körből, ha elválallja a melót. Egy vállalatóriás vezetője halódik. Az örökös fejébe pedig azt a gondolatot kell elültetni, hogy szabdalja fel a vállalatot, amit ő megvehet, mert egyébként nagy konkurencia neki és ez a cégmammut eltiporná őt és a cégét.A fiatal örököscsákó agya viszont nem egyszerű kihívás. Több álomszinten keresztül vezetik rá, hogy mizu, míg végül minden megoldódik, viszont Leo titkai is a felszínre kerülnek. Ő ültetett idióta gondolatokat a felesége fejébe, ami miatt megöngyilkolta magát. A Madách-i „álom az álomban” ötlet a magyaroknak nem igazán EREDETi, de azért megjárja. A film számomra a 40-ik perctől kicsit unalmas volt, de egyszer megnézni mindenképp érdemes, nem úgy mint az előző kettőt, amit a kukába kell vágni.

4.                 4. típusú találkozások. Na ez egy nagyon érdekes film volt! A végéig! Sem E.T., sem más Man in black-es szürke, kis UFO nem volt a filmben, mégis lekötött minden perce.
 A sztori állítólag igaz. Milla Jovovich is elmondja az elején, hogy a film eredeti hangi és képi felvételek alapján készült és minden néző maga döntse el, hogy mit hisz el az egészből.

 Történt, hogy egy kisvárosban az emberek nagy részének fura álmai voltak és minden éjjel, 3 óra körül egyszerűen felriadtak. Az álmaikban egy fehér bagoly ült az ablakukban és csak nézte őket. Volt, aki szerint a bagoly a csukott ablakon átjött, majd az ágy felett nézte a lakókat. A főszereplő pszichológusnő ezt nem tudta mire vélni, ezért visszahívta következő alkalommal is az emberkéket, hogy addig valamit majd csak kitalál. Az álmok ugyanazok voltak mindenkinél. A filmben időnként párhuzamosan mutatták az eredeti felvételeket és a filmet is paralel, ami nagyon érdekessé tette a filmet. A pszichológusnő egyébként a volt férje után maradt pacientúrát vette át. A férj tisztázatlan körülmények között halt meg nem sokkal korábban. Pácienseinek egybecsengő rémképei a nőt egy jó kis rejtély elé állítják. A páciensekkel történő újabb és újabb találkozások és események mind arra engedik őt következtetni, hogy UFO-k csesztetik őket éjjelenként. Van aki ezt nem tudja feldolgozni és gyilkosságra vetemedik. A pszihomókus nő egy pszichmókus barátjával és egy sumér kultúra kutatóval együtt lassan rájönnek a titokra, aminek következtében a helyi zsaru sem nyugodhat. A zsaru meg van arról győződve, hogy a legutóbbi szörnyű események szálai, mivel a pszichmókus nőhöz köthetők, csak őt teheti felelőssé a történteké. Ám amikor a kis szürke lények elrabolják a nő kislányát, akkor a zsarunak már egyértelművé válik, hogy a nő „közveszélyes”. A nő hipnózissal szeretné az emlékeit visszahozni az UFO -s találkozóról, de ez nem jól sül el sajnos. A filmben a nőt, annak kollégáját és a sumerológust is jól elviszik az UFO-k. A csaj a találkozó után tolószékbe kényszerül, a másik kettő viszont nem hajlandó erről többet beszélni, mert bár átélték, nem beszélnek róla, nehogy nevetség tárgyává váljanak. Ezek után a nő egy új fórumot talál, hogy a z „őrült” megbélyegzést lemoshassa magáról, meg persze a vádat, hogy a saját lányát ő rabolta el. Ennek apropóján készült el ez a fél-doku film.

 … Ha igaz az alapsztori...

 

5.                 A faun labirintusa. Többszöri nekifutás után néztem meg a filmet. Egyszer nagyon kómás voltam, hogy végignézzem, másodszor pedig A-val estem neki a fimnek, de mivel annyira nyomasztó volt egy-egy jelenet benne, nem néztük végig. Végül az utolsó 30 percet egyedül kellett megnéznem (ha már a film nagy részét már láttam...).

 A film egy háború idején játszódik, amikor is a németek megszállták az országot. A film főszereplői vagy nagyon szimpatikusak, vagy nagyon ellenszenvesek. Átmenet nagyon nincs a két kategória között a címben szereplő faunon kívül.
 Van egy kislány, aki az anyukájával utazik egy lovaskocsiban az erdőn keresztül. Anyukája terhes egy német tiszttől. A kislány anyja rosszul lesz az utazás során, emiatt pár perces kényszerpihenőt kell tartaniuk egy erdőben. Ott a kislány talál egy szobrot, amelynek egy kiesett részét visszateszi a helyére. A szoborból ezután egy számomra ijesztő bogár mászik ki, amelyről a kislány meg van győződve, hogy egy tündér... A kislány nagy meserajongó és egy külön kis világban él. Ám amikor megérkeznek a német tiszthez, rá kell döbbennie az élet, a háború, a kiszolgáltatottság keserű voltára. A német tiszt egy igazi kegyetlen fasiszta, aki csak azért szereti a kislány anyját, mert meg van róla győződve, hogy egy fiút fog neki szülni. A kislány jelenléte, viszont zavarja őt. A cselédek szeretik a lányt, különösen a cselédek vezetőnője, aki titokban az ellenállás egy fontos tagja is egyben. Az ellenállás ki akarja söpörni az összes nácit a környékről, az életük árán is.

 A lakhelyüktől nem olyan messze van egy kőrengeteg, egy labirintus, amitől óvják a lányt. A labirintusból állítólag nem lehet kitalálni, hacsak nem vezet valaki... Például a faun. A faunnal futott össze a kislány, amikor a tündérnek hitt bogár után indult útnak, s az a labirintusba vezette őt. A labirintus kőfala egy helyen kettényílt és egy nagyon mély kúthoz jutott a lány, aminek az aljáig egy csigalépcső vezetett. A lépcső alján, a kút mélyén a kislányt a faun várta. Egy elég rémisztő kinézetű lény, aki elmondta neki, hogy az ő, mármint a kislány testében a föld alatti királyság királyának, annak halott lányának lelke él. Ahhoz, hogy a kislány a földi poklot túlélje 3 próbát kell kiállnia. A kislány ígéretet tesz, de a próbákat nem könnyű végigcsinálni. Főleg úgy, hogy közben a terhes anyukája beteg lesz és a genyó német tiszt sem egyszerűsíti meg az életét neki. A próbák során nekem volt egy kis Twin Peaks utánérzésem. A sorozat vége felé - amikor az író már csak bedrogozva tudott megírni egy-egy részt és a látványvilágban is meglátszódott a rendező által – voltak olyan részek, aminek képi világa ugrott be, amikor ezt a filmet, illetve a próbákat néztem.

A kislány anyja közben nagyon lebetegszik, a németeket és a helyieket aprítják, a genyó még genyóbb lesz a film vége felé. A kislány anyja meghallja magát a genyó miatt, de a baba szerencsére egészségesen megszületik. A kislány, faunos ráhatással el akarja csenni a kistestvérét, hogy a föld alatti királyságba vigye őt, ha már senkije nem maradt neki a nővérén kívül. A német genyó ezt nem hagyja és a cél előtt , a labirintus utáni föld alatti lejárat előtt lelövi a kislányt. A kislány vére a kút aljára csepeg, ahol a lelke újjászületik és eljut a föld alatti királyságba, ahol ő nagyon boldog. A testérét a kislánynak az ellenállók elveszik a német genyótól, akit jól megölnek, mert megérdemli.

 Oszt ennyi a film. Lehet kamillázni, hogy milyen hülyén oldották meg a végét és hogy miért húzták ilyen sokáig, hogy a vége-főcímet lássuk.

 

6.                 Komfortos mennyország. A film egy lányról szól, akit megölnek de sem a mennyországba, sem a pokolba nem jut el, mert a lelke nyugtalan. A kislány ég és föld között félúton van. Onnan látja családját és a gyilkosát is. Viszont körülötte vannak azok a kislányok is, akiket ugyanez a gyilkos tett el láb alól, mindenféle mérnöki pontossággal kidolgozott gonosz ötlettel. A film arról szól, hogy a lány amennyire ezt meg tudja oldani jeleket küld a szüleinek a gyilkosról. A lány apja az, akinek érzékenyebb füle és szeme van az ilyen jelek meglátására és meghallására. A lány kishúga a szeme láttára válik fiatal nővé. A korábban hallgatag húg eltökélt szándéka hosszú évek múltán is (amikor már a szülők kezdik feladni a reményt, hogy meglesz a gyilkos), hogy elkapja azt az embert, aki megölte a nővérét. Az ég és föld között vegetáló lány jelzései, az apja és húga kitartása végül meghozza az eredményt: kiderül, hogy az egyik magányosan élő szomszéd férfi követte el a szörnyű tetteket. Persze érkezik a rendőrség, hogy a szomszéd rács mögé kerüljön, de el tud menekülni előlük. A család ismét fel van zaklatva a gyilkosság miatt, de a lány egy utolsó jelzéssel megnyugtatja a közben szétzilálódott  családot az égből. A gonosz szomszéd ismét ölni készül...
 A film vége egyszerre szomorú és megnyugtató. A képek lenyűgözőek. Az égi lét képi megoldása csodálatos. A halált és az elmúlást még a gyilkosság ellenére is úgy mutatja be a film, hogy ne fagyjon le az ember agya, rögtön a film elején, amikor kiderül, a lányt meggyilkolta a szomszédja. Inkább a hátrahagyottak iránti szeretetet és szomorúságot erősíti fel a film, mint a gyilkos iránti elvakult düht és utálatot.
 Azért sem írtam hosszabban erről a filmről, mert ezt a filmet látni kell. Az aki a krimit szereti, ugyanúgy végig tudja élvezni a filmet, mint aki az érzelmi vonalat követi szívesebben egy mozi során.

 Ezt a másfél órát a néző, úgy érzem nem fogja megbánni.