Amikor a fal adja az elsőt is...

 Van, amikor úgy érzed ennél már nem lehet rosszabb...
De. Mindig lehet rosszabb. Sőt! Hatványozottan érkezhet a fejedre az "áldás".
 Ma, valami ilyesmit éltem át, amikor kimentem falura megnézni a "házamat". A tél megtette hatását a laktlan házon. Kívül is és belül is igen alapos munkát végzett. És én még a betörőktől tartottam! :) Szerintem, ha voltak is, menekültek onnan.
Na jól van. Nem biztos, hogy menekültek volna, de azért lehet, hogy sajnálatból nem vittek volna el semmit.
 Szóval a látvány először gyomorba rúgott, aztán kaptam egy fülest is, hogy észhez térjek. Észhez tértem, csak a gyomrom fáj. Nagyon. Azóta is.
 Persze még mindig nem tudod konkrétan, hogy mit is láttam és mitől van a gyomorfájásom... Most nem is írhatom le, mert A. megijedne. És ezt nem szeretném.
 "Ha nem tudod, nem fáj..." Neki. Neked.
Csak nekem. Ha kaptam "fájdalomcsillapítót" mesélek.
Ha van valakinek pár fölös milliója, amit a házamra költene (amiért viszonzásul sajnos csak örök barátságot tudok egyelőre nyújtani) felújítás címen, az itt jelentkezzen! :) Az lenne a leghatásosabb fájdalomcsillapító jelenleg.

 Ökölbe szorult gyomorral, de mosolyogva a világra és az ősökre hamarosan kimegyek a szobából és egy Oscar-díjas alakítást fogok a következő hetekben eljátszani. Nem akarok senkit felzaklatni. Elég a magam baja. Nem akarom, hogy ők is aggódjanak. Marad tehát a mosoly és az életöröm eljátszása.

Eddig ment színészkedés nélkül is.

A boldogság és én

  Egy A-val töltött beszélgetés után itthon azon gondolkodtam, mi is a boldogság?
De most komolyan! Mit nevezünk boldogságnak? Létezik-e tökéletes boldogság? Boldog vagyok-e egyáltalán? Nem könnyű választ adni, igaz? Nem is olyan könnyű a kérdés.
 Én úgy érzem, hogy boldog vagyok! Sokan csak pillanatnyi eufóriával azonosítják ezt a szót. Megint mások egy kézzel fogható cél elérésekor érik magukat boldognak. Mint például, amikor letesznek egy fontos vizsgát, vagy amikor sok pénzt nyernek, esetleg egy jó munkahelyen el tudtak helyezkedni...
Jó, jó. Ezek mind nagyon fontos és örömteli dolgok. Boldogok is lehetünk abban a percben, amikor ránkzúdul a felismerés, hogy sikerült, megnyertem, vagy felvettek. De én nem ezekre a múló boldog percekre gondoltam, hanem a boldogság tartós érzésére. Amikor azt gondolod, hogy történhet bármi, az rajtad nem foghat ki, mert minden, de minden szenzációs! Amikor azt érzed, hogy ez az élet túl kevés, ahhoz, hogy élj! Amikor egy nap túl rövid! Amikor repülni tudnál szárnyak nélkül!
 Nos, én most valahogy így érzek. Nem, nem! Nem jó a fogalmazás! Szólj rám! :)
Újratervezés...
 Nos, én tavaly május óta valahogy így érzek. /Na, így stimmel./ Persze, ez a szerelem érzésével is vegyülő érzés. De ez csak fokozza a boldogságomat. Ez a két érzés párban jár. Egymással és egymás nélkül is sokat érnek, de együtt legyőzhetetlenek. Legyen az gazdasági világválság, idióta főnök, robot meló, együtt lakás hiánya, kedvenc testvéreid távolléte, utálatos tesó közelsége, szülők betegsége, suli nehézsége, vizsgák a nyakadon... bármi. Jöhetnek és jönnek is csőstül, de mégsem taglóz le,
mert van valaki,
aki megerősít,
aki hisz bennem,
akiben hiszek,
aki örömöt ad,
aki még betegen is szépnek lát,
akivel együtt sírsz, együtt nevetsz,
akiért az életed adnád,
aki az életét adná érted,
aki értem mindent megtesz, hogy jövőnk legyen,
akiért mindent megtehetek, hogy jövőnk legyen,
akivel tervezhetek,
akire számíthatok,
aki igazán, mélyről, szívből, őszintén, lángolva szeret,
s én érte élhetek
igazán, szívből, őszintén, lángolva a szerelemtől.
Pont.
Három dolog van, amitől ez a szerelem teljes. Három dolog van, ami csak együtt létezhet ebben a kapcsolatban.
Múlt. Jelen. Jövő.
Szerelmünk alapjai ezek. Ha csak kettő tud megvalósulni ezekből, akkor a boldogságomnak vége szakad.
Boldog vagyok, mert ennek a szerelemnek van múltja, jelene és jövője is.
 Minden, amit vártam egy kapcsolattól már kisgyermekkorom óta, az tavaly május óta megvalósult! 33 éves múltam. Kb. 20 évet vártam A-ra és arra az érzésre, amit kaphatok és amit adhatok egy igazán jól működő kapcsolatban.
Ez nem szerencse! Sokan gondolhatják ezt. Pedig, ez nem így van.
Egy kis kutatás után kiderült a közelmúltban, hogy nekünk mindenféleképpen találkoznunk kellett! Annyi közös kapcsolódási pont van az életünkben, annyi összefutó szál! Ez a karma, a sors, akármi, csak nem a szerencse! A szerencse a véletlen műve. Itt nem voltak véletlenek. A. úgy gondolja, hogy csak azért kerülhettünk most kapcsolatba egymással, mert mostanra lett elég érett mindkettőnk személyisége, hogy együtt menjünk tovább azon az úton, ahol csak pillanatokon múlott, hogy mi összefussunk.
 Végre összefutottunk! Két hét után én is elmondtam neki, hogy szeretem. Rohamtempót diktált nekünk ez az érzés a kapcsolatunkban. Én sajnos hamar szerelembe tudok esni, de idővel aztán rájövök, hogy csak a szerelem érzését szerettem, nem pedig a személyt. Kemény szavak tudom. Azért nem lehettem igazán szerelmes (kivéve L-t), mert akikkel összejöttem, oly hihetetlen egoval rendelkeztek, amibe én már nem fértem bele, a nyomorult kis szerelem szeretetemmel együtt. Sok-sok éve nem is kerestem a kapcsolatot komolyabban senkivel, pont amiatt, hogy ne használjanak ki az érzéseimmel.
Aztán egy nap meguntam. Éreztem némi késztetést, hogy feltegyem magam egy olyan szájtra, ahol melegek keresnek barátot, szerelmet, szexpartnert. Csak legeltettem a szemeim az oldal kínálatán úgy, hogy a regisztrációs lapomat ki sem töltöttem rendesen. Másnap kitöltöttem, de igazából semmit nem vártam az egésztől. Talán csak barátokat, hiszen a "kit keres?" rovatban én ezt jelöltem meg. Pár nappal később A. írt nekem pár sort. Aztán megbeszéltünk egy időpontot aznaphoz képest kb. 10 nappal. Nagyon megijedtem. Tudod itt van az a hülye magány érzése, meg a munkahelyi gebasz, aminek a végén az van, hogy kint vagy az utcán, meg az, hogy van egy kis házad egy fostos faluban, ahol utálsz lakni. Ezek után egyszerre itt van egy srác, aki rád kíváncsi, aki szeretne veled találkozni, aki szeretne megismerni. Hát, reszketett kezem, lábam, miután elolvastam a levelét.
 Természetesen átfutott rajtam a "most mi lesz???" érzés, amitől ökölbe szorul a gyomrod és a nyakadban egy gombóc van, ami se le, se fel... Aztán jön a "kellett ez nekem???" iszonytatóan kellemetlen feelingje. Már kezdtem belenyugodni az elkerülhetetlenbe. Az elkerülhetetlen itt persze a találkozás, a beszélgetés, a hányós zacskó átadása a helyi cukrászdában a velem szemben ülő, szimpatikus, ám hozzám igen rossz gyomrú fiatalembernek. Ezeket a képeket vizionáltam magamnak.
Anyámékhoz mentem, hogy letudjam a heti egy-két meetinget. Anyu elkezdett egy nagyon hosszú sztorit, amit már a könyököm is tudna kívülről mondani, ha beszélni tudna... Ezt elkerülendő azt mondtam anyunak, hogy mennem kell, sajnos nem érek rá tovább. Az utcán sétálva, ahogy hazafelé indultam, egyszer csak összefutottam (felkészületlenül) A-val.
 Hát, mit mondjak, elég borzasztóan éreztem magam! Borzasztóan is néztem ki, és anyu teljesen lenullázott aznap agyilag is. Ekkor jön A. és a szemembe néz, megismer, mosolyog, és invitál a közeli cukrászdába. Nem hányt le, nem hajtott el, nem volt annyira gáz a fejem és a mondókám, hogy elhajtott volna. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Már háromnegyed éve. Ennyi ideje fontos ő nekem és vagyok fontos én neki. Ennyi ideje érezzük, hogy minden jót megkapunk a másiktól, amit eddig szerettünk volna. Ennyi ideje még szebbek a reggelek, mert egy újabb nap virradt ránk!
  Ennyi ideje tudom, hogy mi is valójában a szerelem, milyen is az, amikor egy kapcsolatban ketten vannak, milyen az amikor tényleg egyszerre írtok a másiknak, telefonáltok a másiknak, gondoltok a másikra...
... hogy milyen is boldognak lenni.
Jó érzés boldognak lenni! Törekedj a boldogságra!

Hemingway írta az alábbi sorokat, ami illik a mi történetünkre is:

" Talán semmi nincs szebb a világon, mint találni egy embert,

   akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkát,

   akiben megbízhatunk, akinek kedves az arca,

   elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég,

   hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk."
 

Találd meg te is ezt az embert! Én már megtaláltam! Vagy ő engem. Vagy mi egymást.

Örökre

és most megyek, álmodom valami szépet.
rólunk

Fáj a fejem, megérdemlem

 Ma délelőtt kezdődött. Épp A-nak írtam egy mélt, amikor elkezdett lüktetve fájni a fejem. A mélem nem érte el a célját, mert nem nevettette meg A-t! Sőt! Olyannyira megijesztettem azzal, hogy egy korábbi levél szövegét megmahináltam, hogy azt gondolta, hogy valaki feltörte a mélboxát és a nevében küldözget leveleket. Sajnos A-nak sem volt jó napja, így fordítva sült el a dolog! Jól megijedt. Mindenkinek körüzenetet küldött, hogy egy jóképességű visszaél a címével és egyáltalán!
  Hát, nem győztem elnézést kérni! Mentségemül legyen mondva, hogy annyira lehetetlen volt a poén, hogy azt gondoltam, csak a vak nem veszi észre, hogy vicc.
A részletek, hogy tiszta legyen a kép. A egy korábbi levelét vettem egy válaszlevél alapjául. A korábban írt dolgokat kitöröltem abe- és elköszönés kivételével. A kitörölt szöveg helyére pedig beillesztettem egy korábban kimásolt szöveget a Hégeli filozófia mibenlétéről. Aztán felette, mint egy rendes válaszlevél esetén, megírtam neki a gondoloataimat. Ezt sajnos nagyon durván félreértette és sajnos déltől, délután négyig szegény azon aggódott, hogy ki volt az a szemét, aki pont vele tesz ilyet. Pont az ő mélbokszát töri fel és él vissza vele!
 
Én voltam. Mea culpa! Így, a világ előtt is bocsot kérek tőled, amiatt, hogy meggondolatlanul viccelődtem. Elő fog még fordulni, de ilyen nagy galibát többet remélem nem okozok!

  A. nem haragszik rám. Azt mondta... Remélem igaz, és nem csak a fáradtság miatt nem üvöltötte le a hajamat a telefonban, amikor megbeszéltük ezt a számára nem kellemes 4 órát, amit okoztam.
 

 Akkor, amikor okoztam ezt a jóságos kavarodást, említettem, hogy nagyon el kezdett fájni a fejem. Ez később olyan szintre emelkedett, hogy már szédelegtem. Olyan érzés volt, mintha egy körhintából szálltam volna ki. Anyu mondta, hogy feküdjek le egy kicsit. Ezt én is így gondoltam, mert sem állni, sem ülni nem tudtam már a szédelgéstől. Akkor és most is azt gondolom, hogy ez egy jelzés volt, hogy valamit nagyon rosszul csináltam a mai nap. Ez később be is igazolódott... Miután felkeltem egy kis szundiból, megebédeltem. Ez már délután negyed 4 magasságában volt. Akkor már nem volt olyan durva a fejfájás és a szédülésem sem. Akkor speciel úgy éreztem magam, mint akit úgy kb. 5 percenként fejberúgnak, aztán gyorsan befájdalomcsillapítóznak, hogy kibírjam a következő rúgásig. Ez tartott addig, amíg telefonon meg nem beszéltem A-val a levelet. Azóta kicsit jobb, de még mindíg érzem a fejfájást, a lüktetést a fejemben. 
Biztos a mérges agyrák dühöng odafenn, mert sajnos szegény éhen fog a fejemben dögleni táplálék híjján.

A hét animációja 05

  A mai animáció rendhagyó lesz, mivel a Star Wars következik zanzásítva! Én sírtam a röhögéstől, amikor megnéztem. Igaz nagyon tré a minősége, de az ötlet és a megvalósítás fenomenális!

 

A hét zenéje 05

 Korábbi bejegyzésem után, szinte természetes, hogy a Unique-tól fogok egy dalt választani a hét zenéjének. Igazából nehéz volt választani, mert mindegyik zenéjük megérdemli a csillagos ötöst. Talán azért esett a választásom az Úton című daluk remixére, mert jellemez ez a dal. Állandóan úton érzem magam a kedvesemhez, és csak akkor érkezem meg hozzá igazán, ha egyszer majd összeköltözünk és végre magunk mögött becsukhatom az ajtót, mindenki mást kizárva. A remix pörgőssége, pedig jelzi, hogy mennyire siettetném az időt, hogy végre megtörténjen az a nagyon várt pillanat, hogy hátralévő életünkre a szerelmünkkel magunkra maradunk.

 

Vers a nap végén

Pilinszky János:

Tilos csillagon 
 

 
Én tiltott csillagon születtem, 
a partra űzve ballagok, 
az égi semmi habja elkap, 
játszik velem és visszadob. 
 
Nem is tudom, miért vezeklek? 
Itt minden szisszenő talány, 
ne fusson el, ki lenn a parton, 
e süppedt parton rám talál. 
 
S ne félj te sem, ne fuss előlem, 
inkább csitítsd a szenvedést, 
csukott szemmel szoríts magadhoz, 
szoríts merészen, mint a kést. 
 
Légy vakmerő, ítélj tiédnek, 
mint holtak lenn az éjszakát, 
vállad segítse gyenge vállam, 
magam már nem bírom tovább! 
 
Én nem kívántam megszületni, 
a semmi szült és szoptatott, 
szeress sötéten és kegyetlen, 
mint halottját az itt hagyott.