Szia mindenki!
Gyors bejegyzés következik, mert lassan már fellövik a pizsamát :P
Sajnos kevés időm jut a blogra és rátok már egy jó ideje. Ennek leginkább az az oka, hogy az idővel állandó harcban állok. A munkahelyemen nem tudom és nem is akarom megnyitni a blogot nehezen elviselt kolléganőm miatt. Igaz már megoldottam, hogy emilen keresztül is tudjak blogolni, de az sem egyszerű, mert nagyon sok a melóm. Kaptam a régi mellé egy új részterületet a jövedelmeseknél, ami eléggé leszívja az időm és energiám. És persze ott van napi áldásnak Antiszoc is, akinek a hülyeségeit és fura modorát elviselni nem egyszerű. Hogy direkt, szánt szándékkal, vagy megfontoltan, vagy esetleg mégis inkább a kettővel előző okból, nem tudom, de mindig olyankor akar a butaságaival kábítani, amikor a legjobban koncentrálok. A múlt hónapban is észrevettem ezt nála és a végeredménye az volt, hogy verte a mellét - ez persze képletesen értendő! -, hogy míg őneki csak egy érettségije van és hiba nélkül dolgozik (ehhh! - ez persze nem igaz, mert ma is én adtam gyógyírt egy elfuserált munkájára...), addig én, akinek diplomája van, hibázok! Valószínű most is erre megy ki a játék, de lesz@rom, mert az én életem, még így is jobb ennél. Neki van ugye a virtuális pasija, akivel már minimális a kontakt, nekem meg van 1 db Zsenim, aki él és létezik és szeret. Ez a tudat pedig boldoggá tesz! És bár az ő hibája volt ismé (természetesen!) :), hogy legutóbbi próbálkozásainkkor nem nyertük meg a lottók 5-öseit, 6-osait és 7-eseit, de attól még jól megvagyunk együtt. És millió tervünk van, amit meg kell valósítanunk! Tehát a munkahelyen ez a SzőkeBálna bármit tehet, én akkor is boldogan utazom haza, mert nekem van Valakim, míg neki csak a lakás 4 fala.
Ma szerencsére nem dolgozott! Éva beteg, emiatt nem jött. Biorobot, pedig ráhúzott szintén egy napot a hosszú hétvégére. Így hármasban tengődtünk a mai nap, ami olyan kellemes volt, hogy még azon sem buhogtam, hogy 2 órával tovább maradtam a tervezettnél. Igaz, ebből egy órát egy bevállalt házi dolgozatnak szenteltem. Itt a szezonja! :) De most ezt a nyert órát itt a gép előtt pötyögve tudom eltölteni, hogy életjelet adjak magamról.
A hosszú hétvégén két kirándulást is megejtettünk Zsenivel. Először egy erdei füvészkert-vadaspark kombót látogattunk meg. Az állatok nagyon cukkerek voltak! Zabálni lehetett volna őket! Főleg, ha némelyiket a bográcsozás előtt be is pácolják egy jó kis vörösboros okosságba! :) Volt példuál egy nem is annyira vaddisznó. Sőt! Kifejezetten Szelíddisznó volt. bár lehet, hogy Zseni tett vele valamit! Érthetőbben. Megláttuk a vadat a kerítés mögött, ahogy éppen lófrált, vagy verset tanult és közben sétált a fák között. A kerítés volt a checkpoint. Én és Zseni leguggoltunk, tenyerünket a disznó felé toltuk, hogy szaglássza meg, vagy pacsit adjon. Megszaglászta (szerencsére), majd ahogy Zseni beszélni kezdett hozzá, a disznó (a disznó és nem én!) eldőlt és úgy maradt! Olyan volt, mintha bekómált volna a hangjától! Ezután benyúlt a kerítésen és megsimogatta az arcát nekije! Sajnos én vagyok mostanában a besz@ribb! Én ezt már nem mertem bevállalni, mert a szájában ott volt két kis agyar és az nekem nagyon ijesztő volt!
A vadak után, levezetésképpen sétáltunk egyet a fűvészkertben is, ami most még elég kezdetleges, de 20-30 év múlva, amikor jól megnőnek az egyelőre csak képeken látható csiribiri fák (jelenleg még csak csemeték), nagyon vadon lesz ott! Mindenesetre a keleti és nyugati kertépítő kultúra jegyeit lehet már most felfedezni a kertben.
Meg jó kis búvóhelyeket, ahol csak ketten maradhattunk... :)
Mondjuk én már eleve úgy indultam el otthonról, hogy ha az erdőbe megyünk abban a ragyogó időben, akkor, ha nem muszáj nem öltözködöm túl... Így hát alsónadrág nélkül, de felsőnadrágban indultam el. Sosem lehet tudni, hogy mihez lesz kedvünk az erdőben...
A 18-as karika hiányában csak annyit mesélek itten és mostan el, hogy a nadrágunk nem maradt egész délután rajtunk... A szellő (is) viszont kellemesen simogatta a testünk a természet lágy, de néha szálkás ölén.
A legviccesebb az volt, hogy tőlünk úgy 15-20 méterre voltak ám emberek, akik tettek-vettek valamit és mi nem voltunk még takarásban sem! De amikor már a pánik is kiütközött az arcomon (úristen, az enyémen!!!), hogy bárki erre jöhet és megláthatja, hogy mi ottan fújos dolgokat teszünk és végre felöltöztünk, abban a pillanatban ment el mellettünk 3 méterre két ember! Nagyon durva volt! De persze nagyon izgalmas is! Ráadásul, ha még nem írtam volna egy kisebb vadlesen álltunk, csakhogy az erdőben sétáló ember rögtön arra kell, hogy fókuszáljon, mert ugye az elüt a többi látnivalótól!
Most kicsit olyan, mintha eleve mi is vadak lennénk. Legalábbis a barmok családjából származók! De nem. mi csak kettesben akartunk lenni és egy kicsit össze szerettünk volna ölelkezni. Csakhogy elvadultunk a sok vad láttán, esetleg az ösztöneink felülírták a realitásérzékünket. A fene tudja! Viszont jó volt! Megérte.
