Őrült nők ketrece

Nem értem a nőket.

Félreértések, félrehallások, irigység és értetlenség miatt hisztiznek. Egymást fikázzák a másik háta mögött és buta kérdéseket tesznek fel a másik háta mögött egymásnak, nem értvén, hogy az, aki nem hallja a beszélgetést miért lett olyan bunkó. Aztán vicaverza.

Szerdán kezdődött az értelemmentes ámokfutás a lányok között. Az egyik félreértett valamit, amire a másik rosszul reagált, amitől az egyik besértődött, amitől a másik hisztizni kezdett. Mindezt azért, mert a munka elosztását mind a ketten aránytalannak tartják.

Azon kezdtek el vitatkozni, amiben egyébként egyet értettek korábban!

Hát nem őrület?

De.

Kérek minden nőt, fejezze abba a baromságait különben szétcsapok köztük!

3 évesek lettünk!!!

 Hétfőn lettünk Zsenivel 3 évesek! Nem írok olyat, hogy szinte hihetetlen, mert az nem lenne igaz. Hihető és lehetséges a mai világban is egy olyan társra lelni, akiről tudjuk, hogy mindig is Őt kerestük mindenkiben, akivel eddig találkoztunk. Ő az, akivel le tudjuk ÉLNI az életünket. És Ő az, akit utálhatunk, ha kölcsön adjuk neki az egyik kedvenc V nyakú fehér pólónkat és azt látjuk, hogy rajta sokkal jobban áll. :)

 Vasárnap együtt utaztunk fel. Pénteken hazamentem családlátogatni, majd a sztorizgatás és a kajálás után bejelentettem, hogy nem hétfőn, hanem vasárnap fogok visszautazni Pestre, mert dolgom van. A vasárnapi ebéd után egy gyors búcsút követően siettem ki az állomásra, ahol már várt az én szerelmem! Bíztam benne, hogy kevesen fognak utazni a vonaton az ebédidő és a hosszú hétvége miatt. Rajtunk kívül nem voltak sokan a kocsiban. Volt egy nő, aki a papucsból kivett lábát a neki szemben lévő ülésre helyezte. Ő a hátunk mögött ült, de a másik sorban a bejárati ajtó mellett. A talpa elég retkes volt ezért látható undorral beszéltünk a tettéről, de ő már ebből semmit sem érzékelt, mert valószínűleg a "Hogyan legyünk zsírtahóparasztok néhány gyomorforgatóan egyszerű lépésben?" című hangoskönyvet hallgathatta a zempéhárom lejátszóján keresztül, amit a kisagyáig feldugott magának ez a vattacukor agyú nő.

Ült egy másik nő is a kocsiban, de ő néhány településsel arrébb leszállt. Mivel viszonylag védett helyen ültünk a kíváncsi szemek sem láthatták, amint kézen fogva, Zseni a lábam simogatva utazunk. Nagyon kellemes volt úgy utazni, hogy bármikor megcsókolhattuk egymást!

Amint a hölgy utas leszállt, felszállt a kocsinkba egy kis csipet-csapat. Fiatalok voltak, de nem az a fajta, akiktől karmolom az arcomat. Normálisan viselkedtek, utaztak, beszélgettek, laptopon képeket nézegettek, nevetgéltek. És ami a legjobb volt, nem láttak ránk :). Nem sokkal indulás után az egyik fiatal a csapatból megkérte az egyik srácot, hogy ha már itt van a gitárja, akkor ne legyen már kihasználatlan! A srác kiszedte a tokból a fekete mintás gitárját és eszméletlenül jó dallamokat kezdett el játszani rajta. Olyan típusú zenét, amit Zseni és Poczok nagyon szeret! Latinos hangvételű volt, de mégsem teljesen az. Lounge-os, Chill out-os beütésű, de latinos dallamvilág keveredett benne. Sajnos jobban nem tudom megfogalmazni. A lényeg viszont az, hogy úgy hatott, mint ha meg lett volna rendezve ez az egész! Addig nem volt valami jó idő. Poczokfalván még szemerkélt is az eső, amikor otthonról elindultam. Amikor a srácka elkezdett gitározni, a nap kisütött és egy fákkal övezett, szinte ligetes területen járt a vonatunk. Olyan volt, mint egy szerenád! Annyira jól éreztük magunkat! Később Emil Rulezt és egyéb mai zenéket is játszott az ő egyedi stílusában, ami által a dalok selymesebbé váltak. Pazar volt!

 Így kezdődött a hétvégénk, amit szerintem sikerült jól kihasználnunk, bár volt egy gixer. A Városligetbe szerettünk volna kimenni egy kicsit, de az eső elmosott minket is és abbeli terveinket, hogy ott egy kicsit piknikezhetünk. Viszont másra több időnk volt, amit mostanában kevesebbet tehettünk meg. :D 

Megérte. Szerettük! A ráncaink és a pattanásaink elmúltak a hétvégén. :) 

Csak az volt rossz, amikor Zsenit felraktam a hazafelé tartó buszra hétfőn és egyedül kellett visszametrózom a nyóckerbe. Az arcom lelakott volt, a borostámmal ölni tudtam volna, a szemeim, mint egy masszív kábszeresé..., de az arcomon mosoly volt, amikor arra gondoltam, hogy fenn volt nálam Zseni és ünnepeltünk! Egy helyes, fiatal srác ült velem szemben. Biztosan vicces látvány lehettem a buta arcommal és az orrom alatti mosollyal, mert szinte belenevetett az arcomba, amikor ránéztem. Nem zavart. Máskor karmoltam volna magam, hogy olyan fejjel, mintha vallattak volna, fényes nappal kimerészkedem lakott területen belülre! Őrület!!! 

Most viszont nem zavart, mert én tudom, hogy miért voltam ennyire leharcolt. Mindkettőnknek kellemes perceket okozott a lelakott fejem. Már megérte metrózni!

Azért, amikor hazaértem, már nagyon rossz volt a Zseni nélküli szobába belépni! 

Viszont szerelmesnek lenni és tartozni valakihez nagyon-nagyon jó érzés! Van értelme az életünknek!

Már három éve!

Köszönöm az elmúlt éveket! Imádlak Zseni!

Etyek, vagy igyak?

 A múlt hétvégén szabadságoltam magam. Szülő és sajnos Zseni-Free hétvégén voltam Hugiéknál Etyeken. Az persze merő véletlen - ki hiszi ezt el, ugye? :) -, hogy éppen azon a hétvégén tartották az etyeki pincefesztivált... (Természetesen a borospincékről van itten szó kérem!)

Pénteken, a munka után Kelenföldre kibumliztam, majd a 4 órási buszt alig elérve, kellemes 40 perc utazás után megláttam az ablakból Aprajafalvát. Ez Etyek, Biatorbágy felőli oldalán található üdülőövezete. Itt laknak Hugiék is.

Hugocskám ismét nem bírta tartani a száját és mire megérkeztem, az egész falu nyüzsgött! Kínos volt látni, hogy érkezésemre a környék dombjait teleültették szőlővel és egy egész hétvégényi fesztivált hoztak össze csak azért, mert valaki kifecsegte, hogy szeretem a bort! Azt is megtudhatták, hogy mostanában nem sok filmélmény ért, mert egy filmstúdió is felépült a falu másik végén lévő domb tetejére! Minden esetre jól esett a gondoskodás, de azért biztos, ami biztos alapon érkezésemkor feldobtam a sapkámat, hogy ne rohanjon meg a rajongók hada. Szerencsémre csak Hugi, a barátja Tomi és Brumi kutya ismert fel! Megnyugodva, örömmel köszöntöttük egymást, majd elindultunk a legközelebbi boltba, hogy vásároljunk. Hazaérkezés után és egy sör nyitása után, Hugi nekilátott "ebédet" főzni. Én ugyanis még aznap csak száraztápon éltem és már nagyon kívántam a főtt ételt. Egy zseniális és gyorsan összedobott zöldbabfőzelék és fasírtgolyóhalom után elindultunk Brumival négyesben sétálni egyet a közelbe. 

Perlekedés és pörköltködés

Rohadjon meg a rohadt gyümölcs!

  Az irodában azt mondhatom, hogy jól megy sorom. Legalábbis nem tudok feszkóról, aminek a közepén én lennék. :) Bár mostanában a mellettem ülő Biorobot Zsóka egyszer-kétszer elég kétértelmű elszólásokat hullatott, de egyelőre nem foglalkozom vele, mert egyébként a kapcsolatunk jó. Tehát remélem, csak túlreagáltam a dolgokat, mert alapjában véve eddig nem tapasztaltam, hogy olyan kis "hátulról mellbe" típusú nő lenne. Antiszoc Edit viszont, ha beszélgetünk, minden alkalommal a tündibündi hangját és Mona Lisát megszégyenítő mosolyát veti latba, hogy jó kép alakuljon ki róla énbennem. 

Hülye, kritikus vagyok, tudom! Arra gondoltam, hogy ha mindenkivel így bánna, akkor sugárban adnám ki a gyomrom tartalmát, ahányszor csak megszólal. Pedig talán ezt jobban elbírnám viselni, mint a hisztijeit, amiket lerendez. Nem szeretem, ha hajtűdobálás van körülöttem, ugyanakkor a túlzott kedvesség is gyomorforgatókönyvet ír bennem. Ááááh! Nekem semmi sem jó! :)

7 7 - (két hét)

 

 Sok idő eltelt, amióta nem írtam. Ennek oka többnyire az volt, hogy nem volt rá lehetőségem. Öcséméknél, amikor legutóbb egy bejegyzést írtam, akkor másfél óra alatt szedtem össze a gondolataimat, melyek elég kacskákra sikeredtek. Ráadásul a helyesírási hibáimra még hugom (szándékosan nem húgom, mert az nem tetszik) is felhívta a figyelmemet, ami elég ciki volt. De túléltem. :)

A másik ok pedig, a lustaságom. Amikor délután hazabattyogok, már annyira lerobbanok agyilag is, hogy nincs már lelkierőm a géphez ülni. De lehet, hogy az is közre játszik ebben, hogy egész nap egy monitorral nézek farkasszemet.

 De most hétvége van és Poczokfalván vagyok. A dalfesztivál előtt gyorsan megosztok néhány gondolat (automatikus tárgyeset!).

 Ami ez idő alatt történt:

- két hete hétvégén elbúcsúztunk Natitól, aki Olaszországban süttette azt a felét, ahol nem tud mosolyogni,

-   Zsenivel tervezünk egy túrát a Tátrába, ami más érdeklődését is felkeltette, így lehet, hogy egy túra light verzió után jön a mi nagy kirándulásunk

-   az irodában teljesen semlegesen viszonyulok Antiszoc Edit kísérleteire, melyekkel a behálózni kívánja hab testemet,

-    öcséméknél, azaz otthon2-ben végre önállóan megfőzhettem az első főételt. Sikert aratott,

-   a hétvégén hugiéknál voltam Etyeken, ennek örömére a falu Pincefesztivált rendezett és két koncerten is lehetett velem kokettálni, de senki nem volt hajlandó rám! Skandallum! :)

-    ma reggel, villamosra várva egy kedves, okos, aranyos, bunkó, paraszt autóvezető úgy gondolta, hogy szükségem van egy kis alvázmosásra, ezért azt az autója és egy nagy tócsa segítségével meg is oldotta. De igazából én vagyok a hülye. Miért nem rakok még egy ernyőt a seggembe a másikat pedig a két combom közé, hogy ne legyen kínos vízzel felcsapott nadrágban az irodába jönni eső idején.

-   Bréking nyúzként hallottam Öreg Évától, hogy tegnap látta a villamosról kibámulva, hogy Antiszoc Edit egy férfi arcába temette a sajátját. Azt hiszem Edittel nem lesz addig gondom, amíg a pasi rá nem jön, hogy a nő látens tömeggyilkos. És egyáltalán, ki lehet az a pasi? Bár ez csak addig érdekelt, amíg le nem írtam a kérdést. Szegény pára…

-   Pünkösd vasárnapján feljön hozzám Zseni!

I love Russia, Part X. - Love & Marriage

Ugye, milyen szépek?

Ez a frissen összeházasodott pár egy elég szokatlan módját választotta annak, hogy a jeles napot megörökítsék a fotós segítségével. A rendhagyó képek természetesen a ceremóniák után készültek. Sokkoló pixelcsoportok következnek fegyverrel, kukával, zebrán fekvéssel, víztározóval és tortával az arcban! Mindenki érdeklődjön!

Élet az irodában

 Nőkkel vagyok körülvéve. Másfél irodában öt darab, ivarérett, nőnemű asszonyemberrel dolgozom. Illetve ez így ebben a formában még nem igaz, mert én egyelőre csak statisztikailag vagyok ott, meg persze hangulat javítónak. Amikor a főnök elmondta, hogy egy olyan irodában leszek, ahol 40+ -os nők közé leszek bezárva, meg kell mondanom, hogy nem volt őszinte a mosolyom. A huszonéves fruskákat és az időseket könnyen le tudom kezelni, de ezt a korosztályt, amelyik a klimax környékén éli meg napjait, egyszerűen nem tudom a bűvkörömbe vonni! Félelmetes módon változnak a hangulataik. Azon pedig már meg sem ütközöm, hogy hol melegük van, hol megfagynak. Természetesen amikor rólam egy liter víz folyik le, ők akkor sírnak, hogy be kellene csukni az ablakot, mert megfagynak. Hol csokit tömnek az arcukba, hol pedig nyulakat megszégyenítően eszik a füveket, zöldségeket és siratják fennhangon a lánykori alakjukat. 

 Érthető, hogy némi félelemmel léptem be az új munkatársaim közé. Kis variálás és IT-s görcsölés után megkaphattam az asztalom, szekrényem és számítógépem. Az ablak mellett ülve figyelgettem a lányokat az elmúlt napokban, mivel egy tanfolyás még mindig hátra van és a melóhoz nélkülözhetetlen ismeretek nélkül egyelőre csak ellavírozgatok a napi 8 órában. 

 Mint említettem volt másfél irodában vagyunk és folyik a jövedelmekkel kapcsolatos munka. Az iroda nagyobbik részében ülök és és rajtam kívül még hárman. Közvetlen mellettem ül Zsóka. Ő egy biorobot. Burokban él, amin van egy jól záródó, csak belülről nyitható ablak. Azon is közlekedik. Amikor megérkezik, akkor még felszabadult, csacsog, elemzi a sajtóhíreket és roppantul büszke az egyszem fiára. A férjéről nem beszél, mondjuk nem is érdekel. Eszik, majd bemászik a burokba és elkezd dolgozni. Mindezt csak akkor láthatjuk, ha vele, vagy előtte érkezünk. Ha kaja után érkezünk, akkor ő már level 10-en van és nem igazán kommunikatív, ha nem a munkával kapcsolatos a téma. Ő nem klimaxol. De csak azért, mert nincs benne a munkaköri leírásában. Viszont erősen sivító hangot állít be magának, ami keveredik egy kocsis választékos szóhasználatával, amikor az nagyon mérges. Rettenetes módon tud káromkodni az egyébként kulturált benyomást keltő hölgy. Kocsit olyan, mint ha Hulk egy női irodista testébe lenne zárva, aki időnként szökéssel próbálkozik. :) A munka miatt állandóan frusztrálja magát, amin mi vadul szoktunk mosolyogni, aminek hatására ő úgy érzi, hogy meg kell magyaráznia, hogy mit miért tesz és ennek mik voltak az előzményei. 

Vizsgákok

 Minden most érettségizőnek egy nagy kalappal!

Take it easy!

I love Russia, Part IX. - Police / Полиция

 A magyar rend őreiről legendás történetek és elméjük mélységeit feltáró viccek születtek az elmúlt néhány évtizedben. De nem csak nálunk vannak a viccek középpontjában a rendőrök. A lent következő képek bizonyságul szolgálhatnak arra, hogy az oroszok sem jobbak a magyaroknál.

A megfejtés lejjebb látható.

:)

Mi van velem?

 Elöljáróban leszögezem, ismételve önmagamat: nem vagyok valami nagy szám. Sem külalakra, sem agyi kapacitást vizsgálva. Ezeken csak műtéti beavatkozás segíthet, ha majd egyszer lesz agyátültetésre is lehetőség. 

 Viszont...

 Olyan dolgok történnek velem az utóbbi időkben, hogy újra kell gondolnom a magamról alkotott képet. Csak egy dologra tudok gondolni megoldásképpen a bennem felmerült kérdésekre: valami izotóppal szennyezett vizet ihattam. Valamiért olyan kisugárzást bocsátok ki magamból, ami befolyásolja a körülöttem lévők racionális gondolkodását. 

 Zseniről most nem beszélek, mert ő már oly nagy mértékű dózist kapott a Poczokinumból, hogy szegény pára ma már menthetetlen. :)

 Korábban már írtam, hogy a főnököm mindenféle kényszerképzeteket invesztált saját magába velem kapcsolatban, amiknek hangot is adott. Ő valami rejtélyes oknál fogva egy kisfőnöki pozíciót vizionált maga elé, a második interjúnk és az azt követő beszélgetések alkalmával, ami ellen én nem tiltakoztam, de nem is erősítettem meg. Én arra gondoltam, hogy majd meglátja, hogy mennyire eredményesen tudok dolgozni és aztán majd beszélünk egy komolyabb posztról. De ennek az ideje még biztosan nem ebben az évben lesz.

 Nem. Most nem az a rész következik, hogy már ki is lettem nevezve valami - ahogy Hofi mondta volt annak idején - "lótusz faktusz"-nak. De mégis valami hasonlóan érdekes történt.

 A legutóbbi tanfolyásom vége a múlt hét csütörtökre datálható. Pénteken és ezen a nyúlfarknyi héten, mivel még nincs minden programhoz jogosultságom, nem igazán dolgozhattam. Nem is tehettem volna, mert még minimum egy tanfolyás vár rám. Tehát csak statisztikailag voltam benn, mint dolgozó. Nem volt gond ezzel, mert le tudtam kötni magam. Igaz a munkahelyemen nem írhatom a blogomat, de azért a netezni, beadandót írni tudtam. Így könnyen eltelt a nap. 

Csütörtök 10 óra körül jön telefonon az infó, hogy jön a főnökünk 11 órakor. Akkor már mindenki tudta a csajok közül az irodában, hogy miattam fog feljönni és szétszórja a munkát közöttem is. Az irodában van 5 nő, akik már két éve könyörögnek erősítésért, mert rettentő sok a munkájuk. Ez tényleg így van! Csórikáim most, zárás idején majd megszakadnak. Rengeteg ember bérszámfejtését és egyéb nyomorait rendezik el. Eközben mindenféle szerveknek hivatalos leveleket irkálnak, telefonon egyeztetnek, küszködnek a bürokráciával... Nem könnyű nekik. Emiatt is fogadtak örömmel, azon túl, hogy pasi vagyok. 

 Az ajtó egyszer csak OPEN. A főnök és kísérete (kisfőnökök, tanácsadók) pontban 11-kor megjelentek, mint kísértetek. Az irodában síri csend honolt. Én is leraktam kicsibe a monitoron látható böngészőt, amin éppen az 1890. évi XIV. törvénycikkelyt olvastam a házidolgozathoz és odafigyeltem a csipet-csapatra. 

• A főnök először tudatta mindenkivel, hogy mi a munkájuk és hogy tudja, mennyire kell nekik a segítség...
• Itt mindenki örült. Láttam a fényt a csajok szemeiben. 
• Ezután elmondta, hogy nekem mégis más munkakört szán... 
• Ekkor hirtelen kihúnyt a láng és azt hiszem, hogy olyan hangot hallottam, mint amikor jégzajlás van a folyón.
• Ez a munkakör egy vadi új, amit még a házban senki nem csinál...
• Ekkor mindenki rám nézett... Én teljes pókerarcot vágtam, bár azon gondolkodtam, hogy ha ez így megy tovább, akkor a főnökék távozása után halottnak kell tettetnem magam, hogy élve megússzam (ha nem túlzó ez a képzavar)!
• Kb. ennyit értettem abból, amit a főnök ezután mondott: ...állam..., ...törvény..., ...nem lehet..., ...adatok..., ...devizakölcsön, devizahitel..., ...excell táblázat, amíg nem lesz kész a program..., ...remélem megértitek..., neki ehhez egy újabb tanfolyam..., ...ezt egyedül ő fogja csinálni..., ...kihívás..., Köszönöm a figyelmet! Van-e kérdés? (Persze ilyenkor sosincs), Akkor további jó munkát mindenkinek! Sziasztok!

  Ültem dermedten. A pokerface változatlanul jelen volt. A lányok is lefagytak. Arra gondoltam, talán most van itt a lehetőség, hogy kimeneküljek az amazonokká váló nők porcelánnal és lakkal megerősített karmai közül. De bátran ottmaradtam és szembe néztem a csordává verődött nőkkel és a dupla számban jelenlévő melleikkel, amelyek akkor valami fura módon fegyvernek látszó tárggyá minősültek. Fenyegetően és vészt jóslóan fogták rám a törzsükkel a fegyverüket, s közben kérdőn néztek rám, mint aki most majd jól fel tudja őket homályosítani. Nem tudom, hogy ez mennyire általános reakció, de ilyen esetekben vagy lefagyok úgy, hogy összetett mondatok alkotására nem mernék vállalkozni, vagy baromságokat kezdek el beszélni.Én ebben a helyzetben a legutóbbit választottam... Persze nem direkt, de mégis így alakult.

Valami olyasmit mondtam, amikor a várakozó nők várták a reakcióimat, hogy:

- Szeretném már most letisztázni, hogy nem vagyok egy gyűrött fejű nagyfőnök idióta unokaöccse, akit kegyelemből beszórtak ide. Néhányotokon és Gabicán kívül, itt a mai napig nem ismerek senkit. Én ezt a pozíciót nem kértem. Ide is csak a második jelentkezésem után választottak ki. Ez az új pozíció, most nem tudom, hogy számomra egy érdem, lehetőség, vagy szívatás. De ezek után csak arra tudok gondolni, hogy ha bárki genyózik velem, azt simán kirúgathatom, mert úgy látom, hogy kedvel a főnök. A kávét két cukorral és hideg tejjel szeretem, ha valaki kedves akar lenni...

Az utolsó mondatnál elnevettem magam. (Szerencsére) A lányok kiakadtak. Nem a monológom miatt. Nem a rossz poén miatt (amit lehet, hogy úgy gondolnak: akár lehet is alapja...) Egyszerűen amiatt, hogy most az ő munkájuk egy kicsit sem lesz könnyebb és ez egy rothadt dolog ám! Kisebb lázadás tört ki. Jöttek más irodákból is csajok, hogy most mi volt ez a szemle. A végén volt benn egy valag csaj és mind jajjgatott valamiért. Engem nem hibáztatott a döntés miatt senki, csak a főnök és kedves, jó anyukája lett verbálisan érdekes, de azért fújos szituációba keverve.

 A sok csacsogó és sérelmeit fennhangon ecsetelő nőt úgy bámultam, mintha valami mozit néznék. Alapjában véve a nők nem tudnak egymással dolgozni, mert olyan a természetük, de ha valami baj van, akkor egy nagy egységet tudnak alkotni. Jelen esetben "baj" volt, mert a két éve könyörgött segítség eddig úgy tűnt, hogy velem megoldódni látszik. Most pedig mindannyian kaptak egy beintést a főnöktől. Mindannyian sértve érezték magukat és ennek hangot is adtak, persze már tisztes távolban a főnöktől... Ahogy ez jó magyar szokás szerint illik, mert egy vezetővel szemben senki nem meri a felmerült gondolatait elmondani. Egymást túllicitálva hisztiztek, hogy kinek milyen aktuális problémája van a munkakörével kapcsolatban. Igazság szerint a hamar meguntam a jajveszékelés és szitkozódás keverékét és amint egy kis szünet beállt, megjegyeztem hogy én sem azt kaptam, amit vártam és hogy most nekem sem jobb. Néztek rám várva a kifejtést. Elmagyaráztam. Ha én kapok egyedül az egész épületben egy új munkakört, akkor nyilván a felelősség sem oszlik el több felé. Ha az enyém az új poszt egyedül, akkor ha lebetegszem, vagy szabadságra mennék, akkor a munkámat senki nem fogja helyettem elvégezni, mert más nem fog érteni hozzá. Tehát akármennyire is úgy érzik, hogy kivételeznek velem, vagy szerencsésnek érezhetném magam én mégis egy kicsit úgy érzem, hogy egy csapda közepére állítottak...Mivel a főnök személyesen fog betanítani, ezért vele kell napi kapcsolatban állnom majd, amit ők valószínűleg nem vállalnának el szívesen, mert valami ok folytán nagyon tartanak a főnöktől.

 Ez helyreállította a rendet, mert a lányok elcsendesültek. Még volt egy-két buhogás az őket ért átverés miatt, de aztán lassan kiszivárogtak a más irodából származók és az én kolléganőim is visszaültek a saját helyeikre dolgozni. Én persze nem érzem úgy, hogy csapdában lennék, de akkor úgy tűnt, hogy ez a leírás majd beválhat. Siker volt. :) Én ma is úgy gondolom, hogy egy kihívást kaptam, amivel élni fogok, mert izgalmasnak hangzik! Egyébként pedig megtisztelőnek érzem, hogy új emberként nem piszlicsáré feladatokkal kell indítanom! Ha most megállom a helyem, akkor még bármi is lehet belőlem évek múlva, amit nem biztos, hogy szeretnék, de ha nálam okosabb emberek úgy gondolják, hogy képes vagyok rá, akkor nem biztos, hogy nagyon fogok ellenkezni velük és a sorsom ellen.

 Nem tudom mi van velem. Én ugyanannak a lökött gyereknek érzem magam, aki eddig is voltam. De az új munkahellyel, mintha kaptam volna egy optikai tuningot, ami a gyermeteg énemet elrejti azok elől, akik nem ismernek engem régebb óta. Egyszerre ijesztő és örömteli ez az érzés. Furcsa, hogy ilyen hatásokat váltok ki az emberekből. Egyedülálló, hogy egy kisebb lázadást pár mondattal le tudtam szerelni egyedüli pasiként egy valag nő ellen. Érdekes, hogy más többnek lát, mint amit eddig magamról képzeltem.

 Azt hiszem felnőttem. Végérvényesen.

Dolgozat

 Halikra! Jöttem ismét borzolni a betűket! :) 

Több részletben mesélem el a velem történteket, mert sok mindenen vagyok túl. Például azon, hogy fel lettem kérve egy szakdolgozat külső konzulensének...

 A rövid hét érdekesen telt el számomra, de váltanom is kell a történetben rögtön a múlt hétre meredeken, mert a folyománya átkúszott erre a hétre. Az történt ugyanis, hogy öcsém barátnőjét, Orsit felhívta annak régi osztálytársnője péntek este egy kis lelkizés céljából. A lány elsírta neki a bánatát, hogy ezen a héten le kell adnia a szakdoliját és nincs külső konzulense, aki értékelné azt. Már ott tart, hogy a szülei elé sem mer kerülni, mert nyírják őt a bénázása miatt. Orsi megkérdezte, hogy kire lenne szüksége. Ő azt mondta, hogy egy HR-es kellene neki, aki érdemben tudná értékelni a doliját. Orsi persze felcsillanó szemmel azt mondta a telefonba, hogy neki van egy ismerőse, aki egy méterre ül tőle, ő talán tudna segíteni a baján. Én persze ekkor még nem tudtam, hogy mi ez a nagy érdeklődés irántam, mert csak azt hallottam, hogy egy szakdoliról beszélget egy csajjal. Még, ha egy fiúval beszélt volna! De, nem. Így nem zaklatott nagyon az ügy. Aztán Orsi a kezembe nyomta a telefont, hogy a barátnője szeretne velem beszélni. Beszélt. Sírásba hajló hangon ecsetelte, hogy az a problémája, hogy nincs külső konzulense, pedig most lett kész a dolival, amit hamarosan be kellene köttetnie és le kell adnia. Kell neki egy ember, aki elolvassa, javaslatot tesz és értékeli is azt. Én mondtam neki, hogy a cégnél megpróbálhatom az ottani HR-es kolleginát beszervezni, de mivel én is új hús vagyok, nem tudom mi lesz a reakciója. Valószínű pattintani fog. A lány kérdezte, hogy én nem vállalnám-e el ezt a nemes feladatot. Nemlegesen egyeztem bele, mert igaz, hogy a végzettségem megvan hozzá, de a gyakorlatban egészen mást csinálok. Azt mondta, hogy nem baj, mert a humán rész az ami számít, meg az idő, ami hajtja, mint a tej, amit az ember az uborka után megiszik. Jeleztem neki, hogy én erre nem vagyok alkalmas. Ilyet én még korábban nem csináltam és szerintem nem is vagyok kompetens. Nem tudtam lerázni, viszont emlékeztem magamra a szakdolgozatom leadási határideje előtt, hogy milyen stresszben voltam... Hát, beleegyeztem. Arra a kérdésemre, hogy miért nem az iskola jelölte kia külső konzulenst, azt mondta, hogy azt a személyt nekik kell felkutatniuk... Érdekes. Szerintem ez nem volt teljesen őszinte válasz, de már rábólintottam verbálisan.

 A dolit emilben elküldte nekem, amin két napig rágtam át magam. A legutóbbi botrányok miatt itt-ott rákerestem a gugliban egy-egy szövegrészre, de nem volt egyezés, így megnyugodtam e téren. De csak a schmittelés volt az amit nem találtam meg a doliban. Helyesírási, mondatszerkesztési hibák sűrű, sötét erdejébe kerültem! Én is okozok meglepetéseket a blogban, de ez legalább nem kerül védésre! Csak ámultam, hogy egy 18 éves lány mennyire nincs tisztában a helyesírás szabályaival! Fantasztikus érzékkel elutasította az összes létező formulát arra vonatkozólag, hogy ne csak a tartalomra figyelhessek! Úgy kezdődtek szemem retináinak megpróbáltatásai, hogy csak ránéztem és azt hittem, hogy káprázik, vagy délibábot látok! A bekezdések egyike sem volt egy szóközzel beljebb! Ezekkel nem pöcsöltem, hogy kijavítsam. Nagy és színezett betűkkel az első oldalon megjegyeztem az írónak, hogy ha előveszi a legfostotsabb, legtrágyább bulvárlapot, még ott is beljebb kezdik a nyomorult bekezdéseket a szövegben! Ezután a helyesírási hibáit kezdtem el javítgatni. A harmadik bekezdés után a javított szövegeket átszíneztem és aláhúztam, hogy lássa, mit írt rosszul. A huszadik oldalnál már kapartam magam, hogy ilyen nem létezhet! A téma egyébként jó volt és a kifejtése is tetszett, de abba kellett fejeznem az olvasását az idegeim ziláltságára való mélységes tekintettel. A vasárnapom erre szánt idejét el is cseszte ez a lány.. Írtam neki egy nem túl szívélyes, de megértő levelet, amiben felhívtam a figyelmét a magyar nyelv sajátosságaira, a korábban általam használt források megjelölésének módozataira, a mondattan szörnyű titkaira és egyéb gusztustalan, a fogalmazással és annak felelősségével kapcsolatos dolgokra. Hétfőn erőt vettem magamon délelőtt és befejeztem a dolgozat elolvasását, értelmezését, javítását. A dolit javítva, gondolataimat hozzáfűzve még aznap, ebéd időben elküldtem neki, arra gondolva, hogy biztosan a kezét tördeli otthon a számítógépe előtt. Hétfőn este már válaszolt is a levelemre (Nem kapkodta el!) , amit azzal kezdtem, hogy nem fog örülni annak, amit olvasni fog a következőkben....

 Rémület következik! Idézek a válaszleveléből! Kapaszkodjon mindenki erősen!

"Szia,

Na jó annak meg te nem fogsz örülni amit most írok, de ma már vinnem kellett köttetni a szakdolgozatom mert sajna holnap nem lesz nyitva semmi, szerdán meg vinnem kell a suliba. Már Orsi is és itthon is lecsesztek azért h miért hagyok mindent az utolsó pillanatra...

A hétvégén igaz pár helyen ahol én is észrevettem h elég gáz amit írtam, kijavítottam. Amiket belejavítottál, ahogy láttam inkább nyelvtani hiba meg forrásmegjelölés. Nem tudom én egy régebbi külkeres dogából néztem meg hogyan kell hivatkozni. 

Az, hogy amiatt mert van pár hely, ahol nem igazán értelmes amit írtam remélem nem fognak megvágni...én egy 2-es 3-masnak is örülnék csak fogadják el. 

A belső konzulensemnek már pénteken elküldtem az egészet és nem írt vissza rá semmit... Tegnap meg már nem bírtam tovább idegekkel és inkább kinyomtattam. "

 Hasonló nyelvi leleményességgel megáldott dolgozatot olvashattam. Egyszerűen csak a NO COMMENT kifejezés jutott eszembe a levele végigolvasásakor. Hát ez a szerencsétlen picsa még egy nyomorult levelet sem tud írni anélkül, hogy ne hibázna? És ez csak a formai része a levelének!

 Ekkor tudtam meg, hogy szerdán ő már le akarja adni az egészet kinyomtatva, beköttetve. Ekkor dobta le az agyam az ékszíjat! Vasárnap lesz egy találkozóm vele. Remélem nem fogom nagyon megütni őt, mert még a végén lesittelnek engem is!

 Abban pedig csak reménykedni tudok, hogy nem lesz politikus!

Mindenki figyelmébe ajánlom a videót! 23.50-nél kezdődik az a szkeccs :), ami miatt idekerült a MPRC-nak 19. epizódja.

Ami a múlt héten történt...

 Poczok hétfőtől csütörtökig tanfolyáson volt, ahol a jövedelem elszámoláshoz szükséges program rejtelmeit sajátította el. Újonc társával, Szóismétlő Edittel küzdötte végig a fejtágítást, amelyen a sokszor logikátlan SAP programot próbálták velük megszerettetni. Minimális volt a siker. Edit azért lett Szóismétlő, mert bármit mondtam neki, az utolsó szót, szavakat állandóan megismétli és közben bólogat, hogy igaza van Poczoknak, vagy bólogat, hogy megértette azt, amit közölni akart vele. Poczok - mivel ez egy kissé kezdte idegesíteni - kitalált egy módszert ennek kivédésére. Gyorsabb tempóban beszélt Sz. Edittel, hogy az ne tudjon ismételni, mert emez már egy új mondatban volt akkora benne. Így csak a választ váró mondatoknál ismételt, s aztán válaszolt. Ez azért eléggé kimerítő, ha beszélgetni akarsz valakivel. Viszont társaságban rohadt vicces is lehet! Ezen még gondolkodom... :D Egyébként kedves és aranyos a lyány! Van két gyermeke és amikor a férjét emlegeti, akkor azt mondja: "az uram". Ez furcsa, hiszen pesti a kollegina! Én azt hittem, hogy ilyet csak Poczokfalva és környékén hall az ember!

 Poczok örült, hogy csak 9-kor volt jelenése, emiatt azt hitte, hogy majd sokáig aludhat nap, mint nap. Ez természetesen nem így lett, hiszen a szemével nem egyeztetett és azok már hajnal fél 6-kor kinyíltak és bámulták a plafont. Emiatt nem volt ugyan boldog a főhős, de legalább volt ideje mindenre, amit általában kapkodva szokott reggel elintézni. Ilyen volt például a reggeli készítése, amit általában kihagy, vagy említhetném még a munkába igyekvést, ami azokban a napokban kellemes sétává redukálódott, hiszen ideje volt bőven. Emiatt kiegyensúlyozott volt.

 Amíg gyötrő fejfájásai el nem kezdődtek. Ezt kedden és szerdán még ki tudta védeni egy-egy bogyóval. Csütörtök hajnalban azonban 3 óra után arra ébredt, hogy hasogat a feje. Bedobott két fájdalomcsillapítót, két órányi különbséggel, de keveset segített. Ezt még fokozta az a kis stressz, amit az aznapi két gyakorlati vizsga számlájához lehet írni.

 A főnöke is ott volt a vizsgán, ami nem okozott volna nagy feszültséget, hiszen az elmúlt napokban ügyes volt, ezért bízott a rágcsávó önmagában. A főnök ezt megérezhette, mert a háta mögötti padban ült le aznap is, ahogy az elmúlt napokban. Korábban ez Poczkot nem zavarta, de most eléggé idegesítette a tény, hogy a vezér minden leütést vizuálisan be tud fogadni. Ráadásul még a feje is fájt. Ezt még fejelendő el kell, hogy mondjam a vezér egy idegesítő szokását. Állandóan a torkát köszörülte, krákogott mint egy fertőző beteg. Valószínűleg a légkondit nem tolerálta. Én pedig a hangját. Legalábbis aznap.

A vizsga megkezdése előtt Poczok bevette az aznapi 3. gyógyszerét és reménykedett, hogy hatni fog és elmúlik majd a fejfájása. Abban meg csak erősen bízott, hogy negyed óra elteltével nem fog arccal a klaviatúrán, a nyálát csorgatva elfele bitekről és bájtokról álmodni.

 Szerencsére sikerrel zárult a vizsgája, ám beárnyékolta a főnöke egy megjegyzése. A vizsga előtti napon az oktató azt mondta az egyik vizsga lefolyásának ecsetelésekor, hogy az elméleti kérdések kevés pontot érnek, ezért nyomják meg a gyakorlati részt. Ha az megvan, akkor a 110 pontos vizsgából 10 pontot érő kérdéseket, akár el is felejthetjük, mert ha megvan a 75%, akkor már nyert ügyük van. Ezt mindenki be is tartotta. Poczok is. Többek között azért, mert 3 óra alvással és a fejfájással többet nem nagyon tudott volna produkálni. Az elméleti 12 kérdésből 4-re válaszolt is, de a többit hagyta. gondolta előbb szabadul... Az értékeléskor, amikor az oktató mellé ült, hogy átnézzék a feladatok megoldását a főnöke ismét a háta mögött volt és figyelt. A gyakorlati részt 96%-ban helyesen megoldotta. Az elméleti kérdéseknél viszont fehérlett a beadott papír, ami a vezérnek nem nagyon tetszett. Poczok nem akart magyarázkodni, hogy miért nem feküdt rá jobban a kérdések megválaszolására, mert az eredmény így is, úgy is ugyanaz marad. Az összességében 90%-osra megoldott vizsgafeladatok őt már megnyugtatták, de a főnöke azt mondta, hogy az elméletet "slendrián" módon oldotta meg. Ekkor kapott egy verbális gyomorszájba ütést a főnöktől, ami csak másnap csillapodott, amikor a kolléganői megnyugtatták, hogy még aznap el is felejtette ezt és ne foglalkozzon vele.

 Poczok jól érzi magát az irodában, mert a nőstények, aki között dolgoznia kell kedvelik őt. Még nem alkot róluk írásban véleményt, mert még idő kell, hogy kiismerje őket, hiszen az elmúlt munkanapok nagy részét az irodán kívül, tanfolyással töltötte. De a fejében már kezdi őket besorolni. ennek hamarosan hangot betűt is fog adni. Mindenesetre elvan. Lassan megkapja a szükséges hozzáféréseket a munkájához, ami után elkezdődhet az igazi számfejtés. 

Pasik terén a munkahelye nem bővelkedik jóságokban. Legalábbis amit eddig látott, illetve a Gabi barátnőjével meg- és kibeszéltek ezt igazolják. Ez igazából nem mérvadó szempont, sőt inkább jól érzi magát ettől. Néhány srác kivételével a pasik zöme idős és pocakos, vagy nyomi kategóriába sorolható.

 Még pénteken azt telefonálta meg szüleinek, hogy csak szombaton délután megy haza, mert délelőtt még dolga van. Ezt azért tette, hogy Zsenivel utazhasson haza, aki Sopronban volt. Nagyon jó volt a vártnál hamarabb találkozniuk! Bár a nettó 30 fokban a buszon utazni nem volt valami kellemes, de mégsem érezték ezt gondnak, hiszen együtt lehettek. A hosszú hétvége minden napjára volt programjuk. Beszélgettek több közös programról is. Az egyik ilyen egy május közepi jazz koncert Pesten, valamit egy augusztusi túra a Tátrába, ahol egy mesebeli rönkházban tervezik eltölteni az időt. A népek előtt egyre fesztelenebbek, de azért kulturáltan viselkednek. Felszabadultabbak, ami abból is látszik, hogy ha hosszabb ideig példuál a másik kezén hagyják a sajátjukat, akkor nem kapják el hirtelen azt, amikor feleszmélnek félve, hogy a közönség mit is fog szólni. Félni azért nem kell, hogy rózsaszín tütüben fogunk táncolni egy Zil platóján az Andrássy úton! :) 

 Alakulnak a dolgok szépen, ahogy szerettem volna. Ráadásul még a nyár is megérkezett. Az élet szép!