Beszélgettünk Zsenivel a hétvégén az összeköltözésről. Gyakorlatilag erre akkor lesz lehetőségünk, ha már... szóval... az anyukája nem áll többé kettőnk közé. Materiális formában. Próbáltam szépen megfogalmazni azt, hogy amíg az anyu él, addig az együtt lakásunknak realitása zéró.
Gyakorlatilag utána sem lenne felhőtlen az együtt élés, mivel az emlékek, amelyek a tárgyakhoz, a kerthez, az addigi életmódhoz kötődtek, nem múlnak el nyomtalanul. Gondolom én. És ez így van jól. A múltat nem szabad egy Delete gombbal kitörölni, ha új fejezetéhez ér életünk története.
Ezekbe az emlékekbe csöppennék én bele majd. Ettől, illetve emiatt volt bennem némi megmagyarázhatatlan kétség a közös életünk kezdeti időszakával kapcsolatban. Sajnos én egy olyan "agyalós" emberke vagyok, aki sok fontos és ennél hatványozottan több felesleges dolgon tud agyalni (lehet, hogy ez is ilyen?). E rossz szokásom jött elő a hétvégi beszélgetésünkkor is. Ekkor jutott el a tudatomig, hogy egy már megszokott életritmusba, szokásvilágba csöppenek bele majd. És jött a félsz. Mivel én egy sok mindenben elütő karakter vagyok Zsenitől, jól fogja-e érezni magát mellettem? A múlt nyomai, a szokások, a tárgyakban élő "anyu lelke" és én mennyire fogunk jól összekovácsolódni. Hogyan fogjuk egymásnak tolerálni az "Én ezt úgy szoktam...", "Mi ezt úgy szoktuk..." kezdetű mondatokat.
Megijedtem és egy kicsit bepánikoltam.
Szeretném leszögezni, hogy a legnagyobb vágyam az, hogy Zsenivel együtt élhessek amíg élek (plusz még néhány reinkarnáció, amíg rá nem ununk egymásra). Mi egy jó páros vagyunk. Tudom. De sajnos eddig igazán kevés éles szituáció volt az életünkben ahhoz, hogy ez véglegesen beleégjen az agyunkba. Kapcsolatunk első és legnagyobb próbatétele lesz az együtt élés. Én mindenesetre úgy döntöttem a sok agymenésem után, hogy szó nélkül belevágnék. Ez lesz életem legizgalmasabb és legszebb kalandja! Nem hagyom ki. Még ha a vége az is lesz, hogy bezár majd a kamrába, mert nem bírja velem a gyűrődést, akkor is boldog leszek.
Mert ott vagyok a közelében.
Velem vagy nélkülem? Ezt a kérdést már tudom, hogy Zsenire fogom hárítani. Döntsön ő! Én biztos vagyok benne, hogy jól fogom magam érezni mellette.
Mellette.
Ez a kulcsszó.
Nálam a kérdés így változott meg:
Veled vagy melletted?
Bármelyik kérdés is merül fel, tudom hogy én már boldog leszek. És ha egyikünk boldog a kapcsolatunkban, akkor a másik is ugyanígy fog érezni. Ha mégsem, akkor Zsenit biztosan agyonütöm! :)
Bár akkor már én sem lennék boldog többé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése