Már csak egy óra választ el engem az indulástól. Minden szükséges dolgot összepakoltam (legalábbis bízom benne). Lelkileg erős vagyok, szemeim csillognak, szívem virágba van borulva, optimizmusom erős, a hitem önmagamban növekszik. Nagyon bízom benne, hogy minden jól fog alakulni, hiszen végül is sem a holnaptól rám váró feladatok, sem a távolság, sem az újdonság nem riasztott el annyira, hogy meghátráljak egy lehetőségtől, ami kínálkozott.
Egy kicsit büszke vagyok magamra! Utoljára még huszonévesen vettem a nyakamba az országot. Elsősorban akkor még a kaland vonzott, ami mellett dolgoztam. Most egy kicsit fordítva lesz a dolog. A munka miatt indulok el, ami kalandokat fog eredményezni. Kalandos utam/utunk lesz ez Zsenivel. Belépünk a türelem, hűség és új lehetőségek kalandparkjába!
Egy óra és indulok. Már tegnap búcsúzkodtam néhány embertől, pedig nem akartam. Nem Dél-Afrikába megyek! Csak pár km-rel arrébb. Igaz, haza sem fogok minden nap jönni, de azért fura az az érzés, amikor azt mondják, hogy ne felejtsem el őket, meg hogy sűrűn jelentkezzek.
Magamnak ellentmondva, Zsenitől viszont el kell búcsúznom. Talán éppen amiatt, mert most a kettőnk életében egy kicsit a múlttól is el kell búcsúzni.
Áááh! Nagyon fura ilyeneket is írni. abba is fejezem. Megyek és becsapok az arcomba egy kávét. Még egyszer leellenőrzök mindent. Elbúcsúzom az ősöktől, aztán irány Budapest!
Jó utat és kellemes kalandozást!
VálaszTörlésMár nem a kalandok vonzanak? Eszerint kezdesz ahhoz a korhoz közelíteni, amikor a vécére vezető út is nagy kaland, mert kétséges az időben érkezés? :D Bizonyos technikákkal ezt az utat is meg lehet spórolni, igaz, akkor oda a kaland. ;)
Vigyázz magadra, oszt' jó legyél! :)
Zsenitől meg nem kell nagy és érzékeny búcsút venni, ha tényleg nem Dél-Afrikába indulsz.