2009. december 31.

2009/2010

Hát lassan eljön az éjfél és máris 2010-et írunk.

 Elég mozgalmas év volt az idei számomra.

 Májusban államvizsgáztam, majd ugyanebben a hónapban érdekes körülmények között leépítettek a volt cégemtől. Ugyanebben a hónapban akadt rám a neten a mostani párom, akivel nagyon jól érzem magam és az utolsó atomom is őt kívánja! :) Rövid kis nyaralásaink voltak, hosszú és tartalmas beszélgetéseink, komikus szituációkba keveredtünk, nagyon jókat ettünk (kivéve a BP és Esztergom közötti hajón visszafelé :@), színházban, koncerten, moziban jártunk és a szerelem csak egyre nőtt. A bajokat leszámítva, irigylésre méltó helyzetben vagyok.

 Magamról ejtek néhány szót:


 Kétlaki életet élek falu és kisváros között. A Krisztusi koron egy fél évvel túl vagyok már és életemben most vagyok másodszor igazán szerelmes. Van egy halom papírom elvégzett iskolákról, de most mégis munkanélküli vagyok. Külső források szerint jó és intelligens humorral és humorérzékkel vagyok megáldva. Meleg vagyok, amiről a családom fele tud, de a felének a fele - közöttük anyám is - homokba ( vicces, "homokba" :)) ) dugja a fejét és nem akar erről tudomást venni. Ami jó, mert nem nyírnak emiatt állandóan. Családom fiatalabb tagjai viszont tudják és nem zavarja őket. Sőt! Azt is mondhatnám, mondom is, hogy A-t páromként kezelik és kedvelik! És ez nagyon jó és megnyugtató. Öcsém és hugom egyaránt kíváncsiak az életemre és életem párjára is. És azt hiszem ez A-nak is nagyon jól esik.
Nincs sok igazi barátom, de akik vannak, azokat igyekszem megtartani és igyekszem, hogy ők is meg akarjanak engem tartani.
Van művészi vénám is. Írok, verselek, rajzolok, festek üveget, zenét szerkesztek, filmet vágok. Igazából ezek a "pöcsölős" hobbik tudnak teljesen kikapcsolni engem.

 Ja, és elkezdtem blogot is írni! :) Már többször nekirugaszkodtam, de valahogy mégsem volt az igazi. Talán azért, mert csak hétköznapi dolgok történtek meg velem, arra meg minek emlékeztetni magam, hogy mikor ettem sárgaborsó főzeléket, vagy mikor volt elviselhetetlen a hőség? Most már van miről és kiről is írnom! Ez csudajó érzés! Már több, mint 7 hónapja! Pontosan 2009.05.29. 15 óra 15 perctől, a találkozásunk idejétől!!! És, hogy miért is kezdtem el csak most blogolni? Azé'.

 Lassan itt az ideje készülődnöm. Gálába kell magam vágni, mert még ki tudja hová keveredek ma este! Igazság szerint sem én, sem A. nem vagyunk egy szilveszteri fergeteges hangulatban. Ketten, nyugisan, szerelmesen szeretnénk elbúcsúztatni az óévet. Viszont, ha egyszer csak valaki jól megcserget, hogy menjünk át egy kicsit szétrúgni a ház oldalát, asszem nem fogjuk lemondani :).

 Na, megyek a futok! Kinn iszonyat tejföl van, de legalább nem fog befagyni a s*ggem, amíg A-hoz nem érek. Jaj! El ne felejtsek vinni majonézes tormát!!!

B orongós napok tűnjetek tova
O kkal szomorú ne legyél soha
L épteid kísérje töretlen szerencse
D erűs percek rajzoljanak mosolyt a szemedre
O szoljanak el az óévnek sötét árnyai
G úzsból szabaduljanak a képzelet szárnyai

Ú j évet hozzon a nesztelen iramló idő
J öjjön már a rég várt, csodálatos jövő

É vek ha múltok, ha elszálltok napok
V idámságot, örömet számolatlan adjatok
E lfusson most az óévnek malaca
T öbbé ne legyen senkinek panasza

K erüljön betegség, bánat messzire
Í rmagjuk is vesszen mind a semmibe
V ágyaid sorra valóra váljanak
Á lnok szavak többé ne bántsanak
N övekedjen az igaz barátok tábora
O kosan élj, ne legyél ostoba
K ívánom neked, legyen 365 szép ünneped!

2 megjegyzés:

  1. Üdvözletem.

    Csupán pár év késéssel, de nagyon kellemes új esztendőt kívánok! (:
    Érdekes egyéniségnek tűnsz, ami kivételes dolog. Remélem továbbra sem fogsz ráunni a blogolásra.

    Nobilis.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Nobilis!

      Köszönöm szépen a jókívánságot! Viszont kívánok Neked is egy olyan évet, amit az év végén csak szuperatívuszokkal tudsz majd jellemezni!

      Örülök, hogy érdekesnek, ráadásul egyéniségnek is találsz! A blogolásra nem lehet ráunni, legfeljebb az időm egyre kevesebb írogatni. Maradj továbbra is velem, amíg érdekesnek találsz!

      További szépeket!
      KisPoczok

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...