2010. február 4.

Édes érintés

  Ez a nap, nem is volt rossz. Reggelről nem fagyott arcomra a mosoly a hidegtől, bár kicsi zúzmara ugrott fel az arcomra, amikor az egyik bolt előtt, ahová járok, láttam egy valag alkoholistát csoportosulni. Ez kicsit elvette a kedvemet a vásárlástól is. Annyira szánalmas, hogy a bolt előtti sószórásért, hólapátolásért cserébe csak piát fogadnak el! Tettem a tömb körül egy nagy kört és csak később mentem vásárolni, de még akkor is ott voltak ezek az 50 Ft-os szivacsok. Hamar túltettem magam rajtuk, mert tudtam, hogy már csak órák kérdése és ismét A-nál leszek. A vásárlás és A. közé beékelődött az angoltanfolyásom, ami a mai napon rendhagyóan humorosra és szórakoztatóra sikeredett. Szerencsére olyan csapatban vagyok, akik alapból jó kedvvel és humorral vannak megáldva. A tanárnők sem versenyeznek a "ki az unalmasabb" címért. Nagyon jól tanítanak, jó fejek és halálosan türelmesek mindannyiunkkal. Pedig... :) Angol után, gyorsan hazajöttem, ledobtam a táskám, próbáltam a tükörben találni egy emberi arcot és már indultam is A-hoz. Kis kávézás után bevonultunk a szobájába. Antik anyu is elvonult a szobájába, ahol tévézett. Mi zenét hallgattunk, egymáshoz bújtunk és élveztük a lopott szép pillanatokat.
  Ezután jött a nap legszuperebb része! A magammal vitt masszázsolajat előszedtem, és bevittem a szobájába. Az olajat még A. vette tavaly, csak nem volt sok lehetőségünk, hogy felhasználjuk. A. leült elém egy kis puffra meztelen felsőtesttel és én lágyan elkezdtem masszírozni a nyakát, a vállát, a hátát. Olyan érzéki volt az egész! A-nak csodaszép teste van. Arányos, kellemesen vékony, kellemesen izmos. Egyszerűen tökéletes az én számomra. A. nincs  megelégedve az adottságaival, pedig igazán szép a teste! Ezt ő nem hiszi el, de nekem elhihetné! Van szemem hozzá! Annyira megejtő volt a pillanat, amikor egy fél percre abbahagytam és hátulról átkaroltam keskeny derekát, majd a fejem a vállára hajtottam. Ha nem szólt volna a háttérben a zene, akkor biztos lettem volna még abban is, hogy megállt velünk az idő is!
 Mindkét kezem végigsiklott a nyakán, a hátán, a derekán. Ahol a legjobban fájt neki, ott hosszabban időztek az ujjaim. A. elismerően nyöszörgött, amikor érezte, hogy kezd a nyakában és a háta közepén lévő görcs "szétfoszlani". Ujjam ösztönösen tudták, hogy mi a dolguk. A masszázshoz használtam az ujjaim végét, az ujjperceket, a tenyeremet. Mikor mit éreztem szükségesnek. A. nagyon élvezte a kényeztetést. És nekem sem volt ellenemre :) A masszázsolaj kellemes narancs illatot árasztott, aztán a kedvesem is ilyen kellemesen érett narancs illatába burkolódzott a segítségemmel. Minden annyira tökéletes volt! Az illatok, a zene, a testek közelsége, és nem is beszéltem arról, hogy romantikus félhomályban zajlott A. testének átgyúrása. Ez a jónéhány perc annyira szép volt, annyi harmónia, kedvesség, szerelem, érzékiség, segítség szorult belé, hogy újra és újra egymásba tudunk szeretni egy-egy masszázs után! (Szerencsére ezek nem már elmúlt szerelem fellángolásai, hanem a jelenlegi megerősítése).

"Egy rövid percre tán
Belül a világ megáll
Ha a hangod hallom
Most csak nekem beszélsz
Úgy elmerülnék
Szemeidben

Nem keresek tovább
Valami magától
Magára talált
Nincs múltból élő szellem
Csak egy tiszta érzés
Bennem" 

Unique : Lassan elhiszem (részlet)

 Ez a dal szólt közben és éreztem, hogy MOST NAGYON JÓ, EZT KELL MEGŐRIZNI, MÍG ÉLEK.

 Megtaláltam a feladatom az elkövetkezendő évtizedekre! :)

1 megjegyzés:

  1. Lám, ismét érzékiséget, mi több, szerelmet csempészett valaki a masszázsba, hogy kedvesét édes érintésekkel és simogatásokkal halmozza el. És az, hogy nem női idomok babusgatásáról van szó, itt és most mellékes. Szép és kész - ez pedig tisztelnivaló:ki...

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...