BorZasztó

 Van egy üveg borom. Már jó pár hete szemezgetek vele. Egy félédes egri Merlot, ami nap, mint nap rámkacsint a szekrény tetejéről. Kerestem a lehetőséget, hogy mikor lehetne a nyakára csapni eme nemes nedűnek, de valahogy mindig megúszta. Elvittem nővéremnek, hogy egy fárasztó nap után, amíg beszélgetünk, addig lassacskán majd elkoptatjuk a tartalmát. Ő viszont nem akart inni, mert épp fogyózik... Hétvégén A-val és Natival pezsgőztünk, így kár is lett volna vinni. És igazság szerint nem is gondoltam, hogy náluk fogunk punnyadni (erről bővebben hamarosan). Persze jó értelemben.

 Anyámék nem isznak semmit, amióta az egészségük már csak 70-80%-os értékre csökkent. Van egy GyP-s bátyám, akivel éves szinten is csak 10, azaz tíz mondatváltás történik meg, így ővele sem fogok beszélgetésbe elegyedni, amíg fogy a bor. Hugi, meg öcsém biztosan leülnének velem egy-egy pohár bor és némi sós keksz mellé megbeszélni a hét eseményeit, de ők Pesten élnek, emiatt ez az opció is ki lett lőve.

 A mazochista bor lett az erősebb. Ő nyert. Én iszok. Gyenge voltam és nekiugrottam az üvegnek. Most ahogy e sorokat írom, egy-egy bekezdés után belenyalok a pohár borba, amit kitöltöttem magamnak. 2006-os az évjárat.

Mit csináltam én 2006-ban? Hűű. Nehéz kérdés.

 Mi lényeges történt? Sz. Gábor szakított velem. Illetve én könyörögtem ki tőle, hogy mondja ki a kapcsolat végét, mert én nem tudtam. Nem volt erőm hozzá és talán abban is reménykedtem, hogy ő sem fogja kimondani. De ő kimondta. Most már azt mondom, hogy szerencsére. Ha vele maradtam volna, akkor a sok lenyelt méregnek következteként, már lehet, hogy a Dunának mentem volna. Egy rossz kapcsolat után hamar elgyengültem és összejöttem vele. Lelkileg elég sebezhető voltam, vagyok, de ő a kapcsolat első habos hónapjai után már nem foglalkozott velem. Csak egy srác voltam, akivel jó volt a szex. Aztán semmi. Én persze oscar-díjjas alakítást nyújtottam a közös barátok előtt, hogy én mennyire jól érzem magam, pedig belül robbanni tudtam volna magamtól és Gabitól is. Szülinapomra az ajándék mellé a mellőzöttséget és a bunkóságot is megkaptam, amit nem értek a mai napig, hogy mivel váltottam ki belőle, mert soha nem volt köztünk vita. 2006 nyarának végén, közös barátokkal a Tátrába mentünk kirándulni 4-esben. Az egyik közös barát az én első szerelmem volt, aki miatt nem volt hiszti, sőt Gabinak kifejezetten szimpatikus volt Laci. Gabi hozta a korábbi formáját és nem igazán vette észre, hogy egy szobában lakunk, egy autóban utazunk, egy pár voltunk. Odafelé. Első este beszélgettünk az ágyban fekve. Elmondtam neki az aggályaimat és azt, hogy itt van lehetőségünk egy hétig, hogy megbeszéljük a dolgainkat, mert valami már nem olyan mint régen. Ám Gabi fáradt volt a beszélgetéshez. Én viszont fáradt lettem a szexhez. Mondtam is neki viccesen, hogy mindkettőhöz kell a száj, de neki ez nem volt vicces. Nem kapta meg, amit akart. Én sem - a  válaszokat. Egy héten keresztül nem kaptam tőle egy épkézláb mondatot, arra nézve, hogy a kapcsolatunkat, hogyan lehetne ismét feltüzelni és lobogó szerelemmel telivé tenni. A szobából eltűnt az „összetartozunk gyűrűm” is, amit együtt vettünk Pesten egy Azték cuccokat árusító boltban. Ő ezt egy vállvonással lerendezte. Én pedig attól a perctől éreztem, hogy a gyomorfekélyem kezd kiújulni az idegességtől. Láttam magam előtt, hogy az erek kezdenek egymás után elpattanni bennem és a vér lassan összefolyik a gyomromban. Óriási fájdalmak közt tettem meg az Alacsony-Tátra hegyei között a kilométereket. Laci látta rajtam, hogy nem vagyok teljesen rendben és félóránként aggódva kérdezte, hogy hogy vagyok. Én persze nem akartam a másik három ember kedvét elvenni, ezért hazudtam valami bárgyút. Laci nem hitte el, de rámhagyta. Elvégre felnőtt ember vagyok. Gabi is csak akkor kérdezte meg, mi újság velem, amikor már a hegycsúcson voltunk. Ettől szét tudtam volna robbanni, de csak jeleztem neki, hogy még nem kell koszorúra gyűjteni. Ott a pihenő alatt, egy mosdólátogatás alkalmával megbizonyosodtam róla, hogy a korábban lelki szemekkel látott elpattant erek a gyomromban valóságosak, mivel tenyérnyi nagyságú vérpaca díszítette a wc-kagylót. Eldöntöttem, hazamegyek a szállásra. Ezt közöltem a többiekkel, akik közül csak Gabi nem rettent meg. Lacival ellentétben ő tovább akart a hegyek között túrázni, mert először volt a Tátrában. Laci nem értette, hogy mi van, illetve nincs köztünk. Gabi a negyedik társunkat is rávette, hogy ő is továbbmenjen. Ők továbbmentek én pedig vissza a városba, ahol megbeszéltük, hogy az állomáson találkozunk, legkésőbb este 7-kor. Este 9 után toppantak be. Gabi arcán felhőtlen jókedv és elégedettség. Laci is mosolygott, de amikor meglátott, rögtön érdeklődött a hogylétem felől. Gabi pedig az élményeit kezdte ecsetelni, sztároltatta magát és zéró tolerancia volt a rossz kedvet generáló betegségem felé. Agyon aggódtam magam miattuk, hogy hol lehetnek, esetleg megsérültek, bármi rossz is történhetett velük, hiszen laza 2 órát késtek. Féltem egyedül és féltettem őket. Ezt csak Laci és Kicsi fogta fel. Gabi szerint ünneprontó voltam. Hát én ezek után elcsendesültem. Aki ismer, az tudja, hogy nálam a hallgatás helyettesíti a  kiabálást, a zokogást, a világfájdalmat... Aki ismer...
 Gabit este az ágyban meghallgattam. Elmesélte kalandjait. Mikor én elmondtam neki, hogy a várakozás és az aggódás kicsit megölt engem, akkor bután nézett rám- „De hát nem vesztünk el!”- mondta. „Én aggódtam érted, értetek” - mondtam neki. „Minek?” - kérdezte - „Nem vesztünk el.”
Azt hiszem ekkor vesztettem őt el igazán és végérvényesen.

 Nagyon rossz éjszakám volt emiatt a párbeszéd miatt. Másnap alig bírtam felkelni a hasi fájdalmaimtól. Nem mentem velük városnéző és szuvenírvásárló körútra. Mint később megtudtam, Gabi azzal a szöveggel keltette a hangulatot, hogy az előző nap miatt én behisztiztem. Gabi miatt lett volna okom, de a többiek miatt nem. Gabi ennyire ismert engem. Illetve ennyire nem. Míg ők városnéztek, addig a maradék erőmmel lehúztam a beleimet a faluba, ahol bevásároltam, majd kínok kínjával megfőztem, hogy mikorra hazajön a fáradt és éhes banda, legyen főtt étel az asztalon. Nehéz úgy járni-kelni, illetve a konyhában serénykedni, hogy a gyomorfájdalmaidtól legszívesebben magzat-pózban feküdnél egész nap. A nap többi részét a kertben töltöttem egy nyugágyon, ahol nagyon jól éreztem magam. Az igazat megvallva nem is lett volna erőm felmenni a szobába az emeletre. :) Így késő délutánig könyvet olvastam, beszélgettem kézzel-lábbal az emberekkel, napoztam, szunyókáltam, görcsöltem, sírogattam és rájöttem sokadszorra, hogy a kapcsolatom Gabival halódik megfele. Megérkeztek. Ismét csak Kicsi és Laci kérdezték meg, hogy vagyok, mert eléggé hasonlítottam addigra egy zombihoz. Akkor már 38 fokos lázzal feküdtem le aludni. Másnap indultunk haza. Egy nappal korábban a tervezettnél. Laci lába a kocsiban a gázon volt leginkább. Egyszer álltunk csak meg pihenni pár percet, mert már nem bírtam tovább. Hányingerem is lett. Itthon nem is a háznál, hanem rögtön a kórháznál akart megállni. Gabi elrebegett egy halovány jobbulást, majd elengedett. Kiszálltam a kocsiból és hazahúztam magam. Itthon a köszöntés után rögtön szaladtam és kihánytam magam a wc-ben. Másnap már a kórházban indítottam a napot. Ott voltam 2 hétig. Amikor már el tudtam mondani a mindennapos telefonálás idején Gabinak, hogy mikor mehetek haza, akkor szakított velem. Hamár úgyis kórházban vagyok, akkor nem lehet nagy baj... A szakítás után, amikor ismét munkába álltam, nagyon le voltam idegileg rongyolódva. Semmi sem volt jó. „Minden mindegy” hangulatom volt. Egy füves cigi és egy-két pohár Martinival indítottam a munkát egy héten át. A munkatársaim megijedtek tőlem. Egy hét éjszakás műszak, egy hét lelki nyomor miatti genyózás minden munkatársamnak, barátomnak a cégen belül. Szerencsére ŐK ismertek és tudták, hogy ez a nyomorult, ám nagyon idegesítő állapot a részemről csak ideiglenes. Nekik nem mondhattam el, hogy mi készített ki. Sőt! Senkinek sem tudtam elmondani. Sajnos.

  Elég vacak év volt a 2006-os.

  Kivéve a bornak.

  Már három pohárral leszuszakoltam nagy nehezen a torkomon. :) Sajnos a bor sem tudja feledtetni a rossz emlékeket. Viszont a jelent sem tudja feledtetni! A-val, úgy érzem az élet kompenzálni akar. Nagyon csodás vele még ennyi hónap után is minden perc! A. egy igazi főnyeremény! Nyertem vele szerelmet, reményt, jövőt, biztonságot és boldogságot.

  Konzekvencia: ha az egyedül megivott bortól ilyen rossz emlékek jönnek elő, akkor soha többet nem kortyolgatok egyedül.

Kűlönben is! Ökör iszik magában...

 

… múúúú!

 

Gabi! Te pedig kopaszodj meg!