A múlt hétvégén A- val és Natival csináltam semmit. Szó szerint. Csak zenét hallgattunk, pezsgőztünk, beszélgettünk, nevettünk, hallgattuk egymás történeteit. Nagyon kellemes volt.
Zenében sokféle stílus felcsendült. Először Marokkói népzenét hallgattunk. (Marokkó becsípődésem van. Valószínűleg csak amiatt, hogy láttam egy pár melegpornót, ami Marokkóban készült és csodálatosan szép srácok „játszottak” benne. Volt a filmekben sok élőkép egy város piacáról, az emberekről, s mind szépek voltak! Még az öregek is. És ezek nem statiszták voltak ám!)
Majd a legvégén már karácsonyi hangulatú zenék, dalok szóltak a hangszórókból. Ez egybecsengett az utcaképpel, amit a hó festett fehérre. A-val összebújtunk és így hallgattuk a zenét. Beszélgettünk hármasban. Kortyoltuk a szamócaszörppel megédesített száraz pezsgőt, amitől pezsgőkoktéllé változott az ital.
Hármunk és a zene olyan meghittséget teremtett, ami nem könnyen felejthető. Egy szerelmes pár és egy olyan nő, akinek nem számít, hogy két fiú bújt össze, olyan triót alkotott, ami egy igaz barátság képét mutatta. Egyszerűen tökéletes volt. Én nagyon élveztem.
Szenzációs, ha az embernek van olyan barátja, aki előtt a más iránt érzett szerelmet nem kell titkolni! Hallgattam A. szívverését, a mellkasán feküdve, kezeimmel átkaroltam karcsú derekát és a boldogság érzése kerített hatalmába. Most átélhettem, hogy milyen kellemes órák elé nézek/nézünk majd, amikor együtt fogunk élni. Megnyugtató volt a mellkasára hajtott fejjel, becsukott szemmel ismét tudatosítani magamban, hogy „igen, ez a valóság! Egy csodás fiút karolok és hallgatom a szívének dobogását. Érzem az illatát, érinthetem a kezét, csókot lehelhetek az ajkára...”
Varázslatos volt.
Imádtam azt a pár órát a semmittevéssel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése