Régi barátság, vagy új szerelem?

 A hétvégén egy kérdés foglalkoztatott többünket. A kérdés így hangzik: Melyik kapcsolat számít jobban: egy régi barátság, vagy egy új szerelem? Illetve kell-e, lehet-e választani a kettő között?

 Ez a viszonylag nehéz dilemma szombat kora este merült fel Zsenivel közös barátnőnkben, Krisztában, miután bemutatta legjobb barátnőjének azt a férfit, akivel már több, mint fél éve kapcsolatban van. Interneten keresztül ismerkedett meg Zoltánnal a 2 gyermekes anyuka. Kb. 150-200 km választja el őket jelenleg a lakhelyük szerint.. A pasi, most azon töri magát, hogy Budapestre költözzön, hogy minél közelebb legyen barátnőjéhez. Ez számomra azt jelenti, hogy elég komoly érzései vannak, valamint azt, hogy a szerelméért és a szerelemért tenni is kész.

 Szombat délután, mielőtt Zsenivel megismerhettük volna Kriszta barátját Zoltánt, ők meglátogatták a legjobb barátnőjét Krisztának. Ő egy olyan nő, aki nem rejti véka alá a véleményét és érzéseit, ha a barátnőjéről van szó. véleményének hangot is adott aznap délután. Ez a találkozó igazából már egy "békéltető tárgyalás" volt. A barátnő már korábban is hangot adott ellenérzésének. A békéltetés nem járt sikerrel, mivel Zoltánt senkiházi és egyéb negatív jelzőkkel szórta meg. Hogy miért tette ezt, nem derült ki a történet elmesélésekor és igazából mi sem akartuk firtatni.

 Ilyen erős hátránnyal indult az ismerkedésünk egy poczokfalvi étteremben Kriszta új barátjával. Vacsora közben és utána is sokat beszélgettünk a láthatóan nagyon szerelmes párral. Könnyedebb és komolyabb témák egyaránt felmerültek. Kriszta eközben sűrűn fürkészte az arcunkat, kutatta egy-egy reakciónkat, amiből leszűrni szerette volna, hogy valójában hogyan is érezzük magunkat Zoltán társaságában. 

Egyszer csak fontos telefonálni valója akadt Zoltánnak, aki telefonjait összeszedve ott is hagyott bennünket kb. 8-10 perce. Hogy ez előre megbeszélt időkérés volt-e, vagy sem, nem tudni. Minden esetre elég idő volt ahhoz, hogy kifaggathasson kettőnket. Elsőként elmondtam, hogy szimpatikusnak találom a barátját, bár kicsit sokat beszél és időnként f@szságokat, de összességében kedves és láthatóan fülig szerelmes figura. Ezt persze disztingváltan adtam elő. :)

 Ezután, fordított pszichológiát alkalmazva visszakérdeztem, hogy ez most miért olyan fontos? Mármint a véleményünk. Ráadásul az aznap délután fényében én nem ezt tartottam fontos kérdésnek. Szereted őt? - kérdeztem. Szeretem. - felelte. Ő szeret téged? - kérdeztem. Szeret. - felelte. Akkor nincs több kérdésem. - mondtam. A többi nem számít. Ha ezt még sokan elfogadják és tiszteletben tartják, az jó. Ha nem, akkor azokat az embereket szelektálni kell a társas programokból. Mondtad, hogy a gyerekeid is elfogadják. Az ő véleményük számít igazán ebben a kapcsolatban, mert velük élsz. Ha anyu boldog, az nekik is jó. Meg, persze nekünk is.

 Próbáltam az érzelmi összefüggéseket lekockázni, mint egy filozófus, mert úgy gondolom, hogy egy kapcsolat, ha jól működik, akkor az másokra is előbb-utóbb jó hatással lesz.

Ez az, ami számít. A többi nem.

 Jeleztem Krisztának, hogy ha én és Zseni is azon agyaltunk volna, hogy a külvilág felé, mit jelent ez a kapcsolat, vagy hogy a családnak és nem eléggé nyitott barátaink milyen véleménnyel lesznek rólunk, ha tényleg számítana a véleményük, akkor meg sem kellett volna ismerkednünk.

 Zseni támogatott végig, miközben beszéltem és ő is hasonlókat mondott az új barátjáról Krisztának. Hazafelé, persze beszélgettünk Zoltán szájmenéséről és arra jutottunk, hogy ráfeszülhetett erre a közös vacsira a kevéssé sikeres délután után. Sokat beszélt, hogy több oldalát is megismerhessük, sokat viccelődött, hogy vicces csávó képét keltse, sok sallangot mondott, hogy lássuk, mennyire művelt. Úgy éreztük hazafelé, mintha bizonyítani akart volna Zoltán. Nem akart még két embert Kriszta köréből, aki nem kedveli őt. Pedig, ha tudta volna, hogy számunkra azt elég volt látni, hogy mindketten rajongva szeretik a másikat...! :)

 Zseni hazafelé menet megdicsért, ami nagyon jól esett, viszont váratlanul ért. Azt mondta, hogy nagyon okosan beszéltem az este. És szerencsére a mai napig nem merült fel bennem a kérdés: az eddigi társas összejöveteleken eddig zöldségeket beszéltem? De már jó idő eltelt, úgyhogy már nem kérdezek rá, csak örülök a véleményének és sütkérezek saját fényem alatt.

 Konzekvencia az én szemszögemből:

a szerelem fontosabb, mint barátaink véleménye a kapcsolatról.

(Persze én mindig tudtam, hogy Zsenivel jó döntést hoztam!)