A hét zenéje 01

 Igyekszem minden héten feltenni egy-egy olyan zenét, amely valami miatt annak idején megfogott.

 Először Alexander Rybak norvég származású, de Fehérorosz (belorusz) gyökerekkel rendelkező hegedűművész, énekes és zeneszerző jutott eszembe. Ő az aki a 2009-es Eurovíziós Dalfesztivált megnyerte a Fairytale - Tündérmese című dallal. Szerintem joggal. 

  1986. május 13-án született Minszk-ben. Négyéves korában szüleivel Norvégiába költözött. Szülei Natalie Valentinovna Rybak zongoraművész és Igor Alexandrovich Rybak hegedűművész, mindketten ismert előadóművészek Norvégiában. Alexander Rybak ötéves korában kezdett el hegedülni, mellette zongorázni is tanult. Jelenleg Oslo közelében él.

 Alexander Rybak nyerte a Norvég nemzeti döntőt a Melody Grand Prix-et, így ő képviseli Norvégiát a 2009-es Eurovíziós Dalversenyen. A dalt saját maga írta. Majd az Eurovíziós dalversenyen Moszkvában az elődöntőből döntőbe jutott, és megnyerte a versenyt ami azt eredményezi hogy a következő Eurovíziós dalverseny Norvégiában lesz.

 

 

 

 

 

 

 

Újra itt

 Régen jártam itt. Nagyon sok minden történt a legutolsó alkalom óta. Eddig a fáradtságtól és a kedvetlenségtől nem ültem ide, hogy lepötyögjem az elmúlt idő eseményeit. Nem is tudom most hol kezdjem.

 A. péntekre már egészen jól volt, már nem kapott agyrázkódást a köhögéstől és láza sem volt. Aggódott viszont egész betegállománya idején, hogy mi lesz a munkahelyén a mai nap, amikor először megy dolgozni. Remélem, hogy nem jár úgy, mint én. Nekem is az utolsó nap derült ki egy három napos elküldési hullám végén, a volt cégemnél, hogy lapátra kerültem. Én sem voltam jobb, vagy rosszabb a többitől. Egyszerűen nem voltam szimpatikus a közvetlen főnökömnek és mivel a fősulit tavasszal fejeztem be tavaly, ezért azt gondolta, hogy két legyet üt egy csapásra az én elküldésemmel. Az egyik légy a magasabb végzettségem, a másik pedig szám volt. Sok évig nem szóltam vissza, ha az idegeimet cincálták, ha idióta melót kaptam, ha más sz*rát nekem kellett megjavítanom, ha auditok előtt túlóráznom kellett, mert renoválni kellett a mérési eredményeket, hogy átcsússzon a mi osztályunk, ha az összes leltáron részt kellett vennem, ami persze nem 8 órán át tartott, ha a túlóráimat elsikkasztották és egy halom pénzt nem kaptam meg, ha a főnököm nem vállalta a saját hibáiért a felelősséget és azt a többiekre szórta, ha engem szerettek, a főnökömet, pedig egy beképzelt seggfejnek tartották és nekem panaszkodtak emiatt... A. is hasonlóképpen érezheti ma magát. Ha van valaki, aki 100%-ig megérti őt, az én vagyok. Reggel anyut kikísértem az állomásra. Miután elbúcsúztam tőle, az állomásra vezető úton megvártam A-t, hogy egy kicsit felvidítsam és lelket öntsek belé. A vége az lett, hogy szétaggódtam magam, ő pedig nyugtatott, hogy bármi is lesz az már valamilyen szinten pozitív, hiszen már biztosan tud valamit a jövőjéről. Én nem szeretném, ha elküldenék, mert ő sem bírja ki munka nélkül, valamint a napi rendszer nélkül. Az egy hét betegácsi alatt is már attól volt rosszul, hogy otthon kellett lennie. Most várom tőle telefonon a fejleményeket. Remélem jó hírt kapok!!!!!

 Aput megműtötték pénteken Pesten. Egy hálót tettek a nyaki ütőérbe, ami nem engedi, hogy az ér összeszűküljön. Már most látszik, hogy volt eredménye a műtétnek, mert a tudata is sokkal tisztább, a válaszai érthetőek. Visszatért a humora is, csak unja magát. Én anyuval szombaton voltam fenn nála. Fura volt együtt utazni. Nem is tudom, hogy csak ketten 20Km-nél többet együtt mikor tettünk meg. A lényeg az, hogy jó hírekkel tértünk haza.

 Útközben anyunak nagyon megfájdult a napi rohangászástól, meg az előző napok erőltetésétől a lába. Annyira, hogy éjszaka alig bírt aludni. Amikor hazaértünk a lépcsőházban egy halom ember állt. Lakógyűlés volt. Hurrá! - gondoltam. Én képviselhettem a családot, pedig A-hoz akartam menni beteglátogatóba és stresszoldóként viselkedtem volna a mai napot illetően. Ám, ez az átok gyűlés egy órán keresztül tartott! Annyira felszívtam magam, hogy még anyuhoz is úgy szóltam, mint egy pokróchoz. Teljesen elromlott a kedvem, hogy nem mehettem A-hoz. Persze most azt mondhatod, hogy még ha gyorsan összeszedem magam, akkor is ott lehetek nála fél 7-kor. Ez igaz, viszont nekik más az életritmusuk, mint az enyém. Falura hozzám jöhetnek (és jöttek is) este 11-kor is. A. anyukája viszont nem örül a késői vendégnek, mert akkor már a vacsorához készülődnek... Szóval lemondtam arról, hogy aznap láthatom az én hercegem. Másnap ismét A. free nap volt, mert rokonlátogattak délután. Viszont ma hajnalban, már nem hagytam, hogy rosszul induljon a hetem. Megvártam őt és együtt jöttünk be a belvárosi forgatagba. Meglepődött és nagyon megörült annak, hogy egyszer csak ott állok előtte.

 Még annyi dolgom lenne, de nincs kedvem semmihez, mert nem tudom még, hogy mi lesz A. sorsa. Bízom a legjobbakban és optimistán állok hozzá a dolgokhoz, mert jól kell alakulnia mindennek körülöttünk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Szeretlek!

 

A zene az kell

 Szétnézek a jutubon , hátha találok egy kis csemegét kedvenc előadóimtól.

 Rögtön, első körben találtam is Janet Jacksontól egy X Factor-os fellépést, ahol egy egyveleggel rukkolt elő. Ez még egy tavalyi felvétel (Dec. 6.), amelyet Londonban vettek fel a műsor részeként. Kicsit, mintha felugrott volna rá is néhány kiló plussz, de ő is, mint a többi szupersztár az átváltozás és megújulás mestere, így nem csoda, ha két hét múlva már nádszál vékonyan jelenik meg a média előtt.

Aztán itt van egy új szerzemény, a Make me címet viselő klipp. A 80-as éveket idézi a dallamvilága a hangszerelés pedig nagyon modernnek hat a mély, torzított hangok miatt. A fekete-fehér, minimalista képivilág és az elő-előtűnő 3D-s rajzok meg persze a legújabb trendi cuccok és smink teszik fogyaszthatóvá ezt a zenét. A zene nagyon jó! Táncolható, dallamos. Olyan "Funkygroove"-os feelinggel rendelkezik, ami a 80-as évek zenéjét annyira kedveltté tette akkor és manapság is. A lebutított és lágyított Benibenassi-s :) alapok, pedig a modern zene fogyaszthatósága miatt kellenek. A ruhák visszafogottan extrémek Janeten és a táncosokon is egyaránt. Ez számomra pozitív, hiszen az énekesnő már nem mai csirke és kicsit erőltetettnek tűnt már azokban a fura ruhakölteményekben a Discipline albumról készült klippekben.

 Whitney Houston nagy visszatérése és új albuma nagy örömöt okozott rajongóinak, akik kábszerproblémái miatt már teljesen lemondtak róla. Jacko után az ő lett volna a következő, aki beadja a kulcsot a világhírű énekesek közül, ha nem hagy fel az önpusztítással. A kép jól mutatja, hogy milyen mélységből tért vissza ez a nagyszerű hangú énekesnő. Az új albuma az I look to you egy hallgatható, könnyed hangvételű album, amely meg van spékelve a 80-as évek dallamvilágával. Nála több ok vetődött fel a dalok írásánál, hogy a 80-as évekhez nyúljanak. Akkor még, a karrierje kezdetén tisztán, csak a zenének élt. Ezt akarja szimbolizálni, hogy az akkori dallamvilágból merítkezve írták meg dalait. Sőt! Az albumról ránknéző Whitney képe is az első albumon látható fényképet idézi vissza, csak jópár év különbséggel. Mindkét képen az egyik oldalon váll nélküli felsőben és a jövőben reménykedő arccal láthatjuk az énekesnőt.

 A Million Dollar Bill című dala nekem nagyon tetszik. Egy jól táncolható, jól hangszerelt dal, amiben végre újra lehet hallani azokat az utánozhatatlan nyújtásokat, amitől egyedivé válik minden Whitney Houston dal. Egyik dal sem igazán átütő erejű, de arra jó (amit gondolom a menágerei is hangoztatnak neki), hogy megmutassa: Itt vagyok! Jól vagyok! A hangom is csodálatos!

Ezek után, pedig ismét a világ legszebb dalai fogják őt megtalálni, mert újra a zenei palettán lesz és a dalok írói versengeni fognak érte, hogy az ő dalukat énekelje el a következő albumon.

 

  Hajrá Whitney!

 

 

Gondolatok mára

 Hideg van és fázom. A hó szállingózik kinn és nekem semmihez sincs kedvem. Azt hiszem, hogy ma suliba sem megyek, viszont ajándékot kell majd néznem plusz előbb berohant bátyám a szobába, hogy hozzak neki a gagyi Teszkós szemüvegekből kettőt. Nekem mindegy, nem az én szememet cseszem el, ha csak úgy saccra kell neki a szemüveg. Még azt sem tudta megmondani, hogy hány dioptriásra lenne szksége. Ennyit róla.

 A írt, hogy a nátha elmúlt, viszont jókedve mégsem felhőtlen. Aggódik az anyukája egészsége, az apukája egészsége és a saját munkahelye miatt egyszerre. Nem szeretem, amikor nem tudok segíteni valakin, aki fontos a számomra! És Ő igazán fontos nekem! Most viszont hasznavehetetlennek érzem magam, hogy igazából megnyugtatni sem tudom őt! Persze nekem, az örök optimistának könnyű! De ő racionálisabb gondolkodású, mint én és ezért mindent komolyabban vesz. Külső szem azt láthatja, hogy én egy kicsit az álomvilágban élek. Nem tagadom, szeretek álmodozni és szeretek terveket szövögetni. Volt már álmom az idei évi nyaralásunkról a tengerparton. Álmodtam már, hogy egymásnak gyűrűt veszünk az összetartozás jeleként. Csodaszép képek vannak előttem, ha jó formában vagyok :)

 Most viszont nem vagyok jó formában. Apu betegsége, A. munkahelyi problémái és az én jövőképem sem egy rózsakert a mai napon. Persze minden a jó irányba fog változni, mert megérdemli A. a nyugalmat és én sem fogok panaszkodni, mert mindenki egészséges marad és tavasszal lesz egy jó munkahelyem normális munkakörrel és fizetéssel. És amikor minden helyre rázódott, megünnepeljük a tengerparton Korfun, vagy máshol, csak kicsit el tudjunk szakadni mindketten egy pár napra!

   Már látom magunkat a homokban sétálni és hófehér lenvászon nadrágunkat és ingünket lebegteti a szellő. Egymást átkarolva ülünk a tenger partján és megcsodáljuk a naplementét, majd ...

Ezeknek meg kell történnie. Addig nem halok meg, amíg ezek meg nem történnek!

Nagyon remélem, hogy nem ezek miatt leszek hosszú életű! :)     

Rohanás, orvosok és egyéb idegölő jóságok egy napra

  Egész nap rohantam szinte. Csak három alkalommal sikerült szusszannom egy kicsit. Először a suliban, amikor is rohantam az angol vizsgára. Reggelről még rohantam a piacra a mai kajához kellett bevásárolnom. Remek volt látni reggelről az alkoholistákat, akik még a reggeli csípős hideg ellenére sem voltak teljesen képben. Ilyenkor, amikor csúszik az út, nem negedem ki anyuékat a boltba, mert képesek és az első adandó alkalommal leszúrnak egy tripla rittbergert! Tehát a hajnali bevásárlás a nyakamba szakadt, de legalább megittam a reggeli kávémat! :) Piac, kóristák, kávé után mehettem suliba. Necces volt, mert kb. 12 perc alatt kellett megtennem a min. negyed órás utat. Persze nem késtem el, csak sietnem kellett. Utálok rohanni. Nem szeretek az utolsó percben beesni sehová sem, de az elmúlt időszak nem ezt igazolja rólam.  Úgy tudtuk, hogy ma szóbeli is lesz, de csak írásbeli volt, amit viszonylag jó kedélyállapotban sikerült megírnom. Lassan már vizsgadrukk tűrő leszek ismét. Legutóbb a főiskola utolsó két évében voltam ennyire nyugodt a vizsgáim előtt. Volt tétje akkor is (pl. félévente 120eFt), de nem stresszeltem annyira rá a megmérettetésekre, mint az első két évben. Szóval levizsgáztam, majd a téli szünet élményeit összefoglalva és a szeretek és szeretnék közötti különbséget tanultuk meg, aztán el kellett jönnöm, mert apumank el kellett menni egy receptjéért a háziorvosához. Lassan egy hónapja, hogy kórházba került egy agyi ér rög általi elzáródása miatt. (húú, de hülyén fogalmaztam meg!:) Hosszú, de a lényeg az, hogy egyben van és a héten Pesten meg kell műteni a nyaki ereit, egyébként ... szóval, miután hazajött a háziorvos és a neurológus főorvosnő is írt fel neki egy halom gyógyszert, amit már egy hónapja szed becsülettel. Csak a két oldal között a kommunikáció elégtelen volt és emiatt egy hónapon keresztül a mind a két fél által felírt vérhigító tabikat beszedegette. A fent említettek miatt, sajnos DUPLA adagban. Erre ma derült fény, amikor elmentem a háziorvoshoz, hogy "hello, lemaradt egy recept a szórásból! a múltkor egy gyógyszerrel több volt kiváltva..." Az asszisztensnő vette észre, hogy dupla adagot szedett apu több, mint három hétig. Ha ma nem megyek hozzá, akkor ez ki sem derül, mert nem volt semmiféle kommunikáció a két fél között, azok után sem, hogy a zárójelentés adatai már régen a gépben voltak a háziorvosnál. Többször volt itthon rosszul, csak úgy, minden előzmény nélkül. Viszont apu nem panaszkodott semmire, pedig a kórház óta elég nagy parában van. Az asszisztensnő mondta, hogy gyomorvérzés és egyéb ilyen jóságok jöhetek volna elő, ha később megyek.

 Na, megálló! Miért van az, hogy aki az emberi élet megtartására esküdött fel és a gyógyításra tette fel az életét, az nem végzi el normálisan a munkáját? Miért van az, hogy a doktornővel szinte közelharcot kellett vívnom, hogy azokat a nyomorult gyógyszereket hetekkel ezelőtt felírja? (nála csak H - CS a gyógyszerfelíró nap!) Én persze pénteken mentem, mert csütörtök este hozhattuk haza aput a kórházból és másnap már kellett a gyógyszer. A doktornő hisztizni kezdett, hogy későn jöttem (jelzem, volt még másfél óra a rendelésből és előttem csak ketten voltak) és egyébként is péntek van és neki még vidékre is kell mennie. Rászóltam a doktornőre, hogy hallgasson meg, mielőtt anyámba elküld. Azután jeleztem neki, hogy bőven van idő engem is fogadni, bár én csak gyógyszerért jöttem. Harmadrészt, ha én normálisan beszélek vele, akkor ezt tőle is elvárom (egyébként tisztelettudó vagyok, de a hisztit és a genyózást rosszul tűröm). Negyedrészt, ha terhes neki a munka, akkor vagy menjen szabadságra, vagy pedig ne legyen háziorvos, sőt egyáltalán ne legyen orvos! Utoljára pedig, kikérem magamnak, hogy megszabják, hogy mikor irassak fel gyógyszert! Nem tudom ki volt ez a lámlenge, de lenne egy ötletem, hogy mit fogjon meg, aztán melyik ruhadarabjától szabaduljon meg, majd a melyik felszabadult testnyílásával és a korábban megfogott dologgal mihez is kezdjen!

 Hazajöttem és ennek az egésznek elmondtam a softos 1.2-es verzióját, amiben a két gyógyszer egymást váltja és csak az egyiket kell szedni és onnantól minden jobb lesz. Anyunak már az 1.1-es verziót adtam elő, amiben kitértem arra, hogy ezek után nagyon oda kell figyelni erre a két gyógyszerre, mert nagy bajokat okozhat, ha egyszerre van szedve. Itt utaltam a korábbi rosszullétekre és arra, hogy a két szer üti egymást. Ezért kell abbafejezni a kettő párhuzamos szedését. Nem akartam mindkettőjüket megijeszteni, de azért szóltam, hogy Pesten majd meséljék el, hogy a kettő hetekig együtt volt szedve...

 Ezek után megebédeltem és szusszantam egyet, amíg anyu felturbózta a zserbó tésztáját lekvárral, meg dió és ki tudja milyen jóságok elegyével. Amikor anyu gálába vágta magát, akkor átszaladtunk a Sp*rba vásárolni. Egy csomag tészta vásárlása az öt perces oda-vissza úttal együtt is netto 30-50 perc közé tehető. Én már tűkön voltam akkor is, amikor bejelentette, hogy csak a bót után mehetek beteglátogatóba A-hoz. Persze, a majd 40 perces szeánsz most is megvolt. Betettem a kosárba egy doboz kiwit, amiben extra adag C-vitamin és más vitaminok garmadája kell, hogy legyen, mert A-nak meg kell gyógyulnia nagyon sürgősen! Szóval betettem a kosárba, amikor anyu nézett nagy boci szemekkel, hogy most akkor ez most akkor mi? Mondtam neki, hogy beteglátogatni megyek A-hoz és viszek neki egy kis C-vitamint és hogy már én most már mindjárt indulnék is, mert nem kéne későn mennem, meg ilyenek. Lassan haza tuszkoltam anyut ezen a csúszós, városgazdálkodás által teljesen lesz*rt útszakaszon. Nem is értem, minek is takarítanák, hiszen csak 2 közintézmény, egy fő út és egy autóbuszállomás van a járdákkal összekötve! Had törje magát idős, fiatal, kisgyermekes anyuka! Nem számít! Amíg a földön fekszenek legalább olvad a jég! Na, többek közt ezért nem szeretem, ha anyuék kinn flangálnak ilyen nyomorék időben!

 Ismét rohantam ezek után (már, amennyire lehet ezeken az utakon) már A-hoz! Vittem neki a kiwit, egy idegeskedéstől görcsbeálló gyomrot, egy víztől tacsakos homlokot és rengeteg örömöt, mert tudtam, most VELE találkozom. Antik anyu nagyon kedves volt, pedig tartottam tőle a szilveszter miatt :) Nagyon korrekt volt! Csak azért kaptam ki tőle, mert meglátása szerint "túl sokat nyafog"-ok. Aggódok minden hülyeségen. Pedig a felét sem tudta a mai jóságoknak. de amint a gyógyszeres kálváriát nagy vonalakban elmeséltem (amikor kaptam egy 2 perces felszólalási lehetőséget :) ), szerintem tudta, hogy miért is vagyok ma olyan, amilyen. A. mellett teljesen megnyugszik a lelkem és jobban érzem magam. Valószínűleg én sem vagyok rossz hatással rá, mert azt írta az esti "jó éjszakát kívánós" sms-ben, hogy amíg ott voltam, addig el is felejtette, hogy beteg.

 És én még csak nem is keverhettem össze a gyógyszereket. Csak szerelem + csók + boldogság volt a koktélban, amit kapott tőlem, s én is tőle. Azt hiszem ez az örök élet titka. Meg persze az, hogy:

"MINDIG VÉGY LEVEGŐT!"

Egyedül

 Már most rosszul érzem magam, pedig még csak órákban mérhető, hogy A-tól elváltam. Persze nem szakításról van szó, csak arról, hogy A-t az orvos hivatalosan is kényszerpihenőre ítélte forró teák és a szoba 4 sarka közé. Nem elég, hogy a főnöke megőrült és a kirúgás szelét fújta felé, még a betegség sem hagyja őt békén. Ez a két dolog engem is megvisel. Hiába, ilyen az, ha valaki a párjával már szimbiózisban él. A másik baja a te bajod forrása is lesz, ahogyan az örömben is osztozni lehet.

 Mindíg is arra vágytam, hogy egy olyan srácra találjak, akivel a hétköznapok moraját is szeretem megélni és nem csak a bókok és a rózsaszín köd világában érzem jól magam. Most megvan, de mégis fáj az, hogy nem tudok segíteni igazán rajta. Nem vagyok sem orvos, sem pedig egy jónevű cég igazgatója, ahová szívesen átvenném őt! Esetleg egy magánklinika tulajdonosaként teljes lenne az örömöm, mert így mindkét problémát egyszerre tudnám orvosolni. Hahó! Van itt valaki, aki nekem adna egy magánklinikát? Persze, egy olyat, ami nagyon jól megy, hogy a fizetésemből A-t el tudjam vinni Londonba és végre én is el tudjak jutni egyszer az életben a tengerhez. A-val Londont és egész Dél-Anglián át körbejárhatnám nyáron! Később, pedig elutazhatnánk Korfura is, amire már 10 éve vágyom és minden évben készülődök... ... lelkileg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Most éppen az Ibiza ChillOut Cafe-t hallgatom blog írás közben. Igazi tengerpartra való zene! Séta a tengerparton naplementekor, érzem, ahogy a sós vízpermet átjárja a lelkem és csak mi vagyunk meg a tenger! Szállásunk teraszán ismét szerelmet vallunk egymásnak és forró csókokban merülünk el...

 Szeretem őt, ahogy eddig még senki mást, mert A. egy igazi ember, óriási szívvel és hófehér lélekkel! Soha nem hittem, hogy ilyen lehetséges, hiszen két fiúról van szó! Illetve férfiakról, mert sajnos már nem vagyunk 20 évesek, de azért még messze a nyugdíj! :) Szóval két férfiról van szó, akik rendelkeznek önérzettel, határozott tervekkel, megjátszott macsósággal, és kellő komolysággal az élet komoly dolgaihoz. Két ilyen ember találkozott és a vége az lett, hogy rajongással szeretjük a másikat. Olyan őszintén és tisztán, ahogyan az csak eddig a filmekben volt számomra látható. Már tudok uralkodni magamon, de a kapcsolatunk elején még fizikai fájdalom volt elvállni A-tól. Ma is fáj, de már csak belül nyüszít valami a szívem tájékán. Nagyon nehéz elválni tőle, de fájdalmam nem mutathatom, mert az neki sem jó. 

 És most egyedül vagyok. Egyedül hallgatom a zenét és egyedül fogok álmodni is a tengerről, a sétáról, a naplementéről, mert az én hercegem nincs velem. Sajnos még mindketten a szülők befolyása és figyelme alatt vagyunk. Sok víz lefolyik addig, míg együtt lakhatunk majd. Addig viszont lehet azt is tervezgetni, és álmodozni a jövőről.

 Időnként eszembe jut, hogy a kapcsolatunk elején sokszor voltunk csendben a másik mellett. Nem mintha nem lett volna témánk, vagy rossz lett volna a hangulatunk a beszédhez. Egyszerűen csak ültünk hosszú-hosszú másodpercekig és néztük a másikat. Persze ilyenkor a másik rögtön megkérdezte, hogy "valami baj van?", vagy azt, hogy "mire gondolsz most?", ilyenkor az volt a válasz: "Nem hiszem el, hogy ez a valóság! Hogy Te meg én! Hogy mostmár MI vagyunk, hogy ismét szerelmes vagyok..."

 Hát nem én vagyok a föld legszerencsésebb embere egy ilyen társsal?

 Csak, hogy még jobban fokozzam... Amikor csak tudom, elmondom A-nak: "Ma ismét szerelmes lettem beléd!" Minden alkalommal szerelmes leszek egy addig nem látott oldalába, ami erősíti bennem az érzést: Ez a srác egy kincs!

 Ha egy évvel korábban olvastam volna ezt a blogot más klaviatúrájából, hát bizony isten újra láthattam volna már a 3-ik bekezdés magasságában gyomrom exodusát. Most próbáltam kultúráltan és vicces köntösbe takarva leírni azt, hogy okádtam volna, mint a lagzis kutya. Uuupsz. Csak kicsusszant az ujjaim közül! :) De lényeg a lényeg, ez túl szép, hogy igaz legyen! Ezt a hírt megcáfolni nem, de megerősíteni szerencsére tudom. Minden igaz! Megtörtént és éppen történik! Gyúrjunk együtt arra, hogy boldogok legyünk! Nem jó ha a "boldogságfék be van húzva"! Boldognak lenni jó!

 Hiába, végül csak felvidultam egy kicsit! Bár egyedül vagyok és a szerelmem is betegeskedik és a hülyék sem kerülnek el minket jó messzire és a londoni és a korfui út is csak álom egyelőre, még sem vagyok szomorú. Mindennek eljön a maga ideje. Újra együtt leszek a kedvesemmel, a hülyék elmennek narancsot szedni az Antarktiszra, egyszer csak landol a repülőgépünk London külsőn és csobbanni is fogunk a tengerbe Korfu partjainál. Viszont ami nem fog addig megváltozni, az a szerelem. Az megmarad. Örökké.

  Csak ne kellene most egyedül álmodnom a tengerről, a naplementéről, a sós víz illatáról, az esti tavernák fényéről, a pálmafákról, a hófehér házakról, a robogós kirándulásokról a szigeten, a szerelmes éjszakákról a szállodai szobában, az édes ébredésekről, az örömkönnyekről, hogy együtt vagyunk.

Csak ne lennék most egyedül...