Egyedül

 Már most rosszul érzem magam, pedig még csak órákban mérhető, hogy A-tól elváltam. Persze nem szakításról van szó, csak arról, hogy A-t az orvos hivatalosan is kényszerpihenőre ítélte forró teák és a szoba 4 sarka közé. Nem elég, hogy a főnöke megőrült és a kirúgás szelét fújta felé, még a betegség sem hagyja őt békén. Ez a két dolog engem is megvisel. Hiába, ilyen az, ha valaki a párjával már szimbiózisban él. A másik baja a te bajod forrása is lesz, ahogyan az örömben is osztozni lehet.

 Mindíg is arra vágytam, hogy egy olyan srácra találjak, akivel a hétköznapok moraját is szeretem megélni és nem csak a bókok és a rózsaszín köd világában érzem jól magam. Most megvan, de mégis fáj az, hogy nem tudok segíteni igazán rajta. Nem vagyok sem orvos, sem pedig egy jónevű cég igazgatója, ahová szívesen átvenném őt! Esetleg egy magánklinika tulajdonosaként teljes lenne az örömöm, mert így mindkét problémát egyszerre tudnám orvosolni. Hahó! Van itt valaki, aki nekem adna egy magánklinikát? Persze, egy olyat, ami nagyon jól megy, hogy a fizetésemből A-t el tudjam vinni Londonba és végre én is el tudjak jutni egyszer az életben a tengerhez. A-val Londont és egész Dél-Anglián át körbejárhatnám nyáron! Később, pedig elutazhatnánk Korfura is, amire már 10 éve vágyom és minden évben készülődök... ... lelkileg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Most éppen az Ibiza ChillOut Cafe-t hallgatom blog írás közben. Igazi tengerpartra való zene! Séta a tengerparton naplementekor, érzem, ahogy a sós vízpermet átjárja a lelkem és csak mi vagyunk meg a tenger! Szállásunk teraszán ismét szerelmet vallunk egymásnak és forró csókokban merülünk el...

 Szeretem őt, ahogy eddig még senki mást, mert A. egy igazi ember, óriási szívvel és hófehér lélekkel! Soha nem hittem, hogy ilyen lehetséges, hiszen két fiúról van szó! Illetve férfiakról, mert sajnos már nem vagyunk 20 évesek, de azért még messze a nyugdíj! :) Szóval két férfiról van szó, akik rendelkeznek önérzettel, határozott tervekkel, megjátszott macsósággal, és kellő komolysággal az élet komoly dolgaihoz. Két ilyen ember találkozott és a vége az lett, hogy rajongással szeretjük a másikat. Olyan őszintén és tisztán, ahogyan az csak eddig a filmekben volt számomra látható. Már tudok uralkodni magamon, de a kapcsolatunk elején még fizikai fájdalom volt elvállni A-tól. Ma is fáj, de már csak belül nyüszít valami a szívem tájékán. Nagyon nehéz elválni tőle, de fájdalmam nem mutathatom, mert az neki sem jó. 

 És most egyedül vagyok. Egyedül hallgatom a zenét és egyedül fogok álmodni is a tengerről, a sétáról, a naplementéről, mert az én hercegem nincs velem. Sajnos még mindketten a szülők befolyása és figyelme alatt vagyunk. Sok víz lefolyik addig, míg együtt lakhatunk majd. Addig viszont lehet azt is tervezgetni, és álmodozni a jövőről.

 Időnként eszembe jut, hogy a kapcsolatunk elején sokszor voltunk csendben a másik mellett. Nem mintha nem lett volna témánk, vagy rossz lett volna a hangulatunk a beszédhez. Egyszerűen csak ültünk hosszú-hosszú másodpercekig és néztük a másikat. Persze ilyenkor a másik rögtön megkérdezte, hogy "valami baj van?", vagy azt, hogy "mire gondolsz most?", ilyenkor az volt a válasz: "Nem hiszem el, hogy ez a valóság! Hogy Te meg én! Hogy mostmár MI vagyunk, hogy ismét szerelmes vagyok..."

 Hát nem én vagyok a föld legszerencsésebb embere egy ilyen társsal?

 Csak, hogy még jobban fokozzam... Amikor csak tudom, elmondom A-nak: "Ma ismét szerelmes lettem beléd!" Minden alkalommal szerelmes leszek egy addig nem látott oldalába, ami erősíti bennem az érzést: Ez a srác egy kincs!

 Ha egy évvel korábban olvastam volna ezt a blogot más klaviatúrájából, hát bizony isten újra láthattam volna már a 3-ik bekezdés magasságában gyomrom exodusát. Most próbáltam kultúráltan és vicces köntösbe takarva leírni azt, hogy okádtam volna, mint a lagzis kutya. Uuupsz. Csak kicsusszant az ujjaim közül! :) De lényeg a lényeg, ez túl szép, hogy igaz legyen! Ezt a hírt megcáfolni nem, de megerősíteni szerencsére tudom. Minden igaz! Megtörtént és éppen történik! Gyúrjunk együtt arra, hogy boldogok legyünk! Nem jó ha a "boldogságfék be van húzva"! Boldognak lenni jó!

 Hiába, végül csak felvidultam egy kicsit! Bár egyedül vagyok és a szerelmem is betegeskedik és a hülyék sem kerülnek el minket jó messzire és a londoni és a korfui út is csak álom egyelőre, még sem vagyok szomorú. Mindennek eljön a maga ideje. Újra együtt leszek a kedvesemmel, a hülyék elmennek narancsot szedni az Antarktiszra, egyszer csak landol a repülőgépünk London külsőn és csobbanni is fogunk a tengerbe Korfu partjainál. Viszont ami nem fog addig megváltozni, az a szerelem. Az megmarad. Örökké.

  Csak ne kellene most egyedül álmodnom a tengerről, a naplementéről, a sós víz illatáról, az esti tavernák fényéről, a pálmafákról, a hófehér házakról, a robogós kirándulásokról a szigeten, a szerelmes éjszakákról a szállodai szobában, az édes ébredésekről, az örömkönnyekről, hogy együtt vagyunk.

Csak ne lennék most egyedül...