Csemege csütörtökre

Álmodozás

 "Az emberi elme hajlamos az ábrándozásra, márpedig egy folyton elkalandozó elme bizony boldogtalan" - írta a Science című tudományos folyóiratban Matthew Killingsworth és Daniel Gilbert, a Harvard Egyetem két pszichológusa.

 Ábrándozok. Sokszor. Boldogtalan, viszont nem vagyok! :) Sőt! Arról ábrándozom a legtöbbször, hogy ami jelenleg körülvesz az jobb és szebb lesz. A jelen állapot, viszont nem húz le lelkileg, nem érzem a jelent rossznak. Úgy érzem, hogy ami körbe vesz az nem rossz, de lehet jobb is. Ennek megvalósításának képei jelennek meg előttem rövidebb-hosszabb ideig. Sokszor és sokat utazom. Az engem körbe vevő emberek  nagy része már ismerős. Ha van kivel beszélgetnem az úton, akkor nem fogom vissza magam, de azért sokszor csak bámulok ki a fejemből. Ilyenkor (is) jönnek a képek a lehetséges életjobbító dolgokkal. 

 Van, hogy álomként jelenik meg, történetbe fonódva. Legutóbb Zsenivel közös megérzésünk volt, csak a mértéke volt más. Ugyanazon a napon meséltük el, egy asztalnál ülve, hogy úgy érezzük, anyagi problémáink hamarosan megoldódnak, mert nagy változás szele kerülget bennünket. Én valamiért konkrétan azt érzem, hogy milliárdok fognak a nyakamba szakadni... Attól függetlenül, hogy nem sűrűn játszom szerencsejátékot. 

Zseni ellenben "csak" annyit érzett, hogy anyagi problémáink nem lesznek. ez éppen jelentheti azt is, hogy annyi pénz mindig lesz a számlánkon, amennyire éppen szükségünk van. Ez hosszú távon a jobb és ésszerűbb megoldás. Majd kiderül, hogy Fortuna melyikünkért fog jobban harcolni! :)

 A sok pénz miatt a fantáziánk rögtön beindult. Az egyik variáció szerint megveszünk egy kastélyt a lakhelyünktől nem messze. Pipecre meggyógyítjuk és kicsinosítjuk a jelenleg eléggé lelakott épületet és egy szállót alakítunk ki a saját szájízünk szerint.

 

Most így néz ki. Nem nagy kastély, de wellness szállónak tökéletes! Ráadásul ugye befigyel a kényelmességi faktor is, amikor elmondhatjuk, hogy otthon dolgozóvá válunk. Mert természetesen be fogunk költözni az épületbe.  Csak kívülről a régi fényét kell visszaadni ennek a kis ékszerdoboznak! Belülről, pedig el kell érni, hogy a vendégeink a pazar jelzőt használják, ha szétnéznek majd.

Ilyen volt az épület még a múlt század elején. Remélem, hogy a képen látható cserjék vannak "felnőttként", masszív fává nőve a fenti képen! 

 Jelenleg ez az álmodozásom tárgya. A szálló, ha megnyílik - remélhetőleg iszonyat hamarosan :) - természetesen melegbarát lesz. És mondanom sem kell, hogy várlak titeket a megnyitón!

 Mert az álmok valóra válnak, ha nagyon szeretnénk valamit. Én már csak tudom! Az én megtestesült álmom igyekszik időnként visszahúzni a realitásba. Persze sikertelenül. :)

Aktuálatlan

 Ilyen szó nincsen is, de én és Zseni is sűrűn használjuk, mert mosolyt csal az arcunkra. 

Remélem a következő dal decemberig aktuálatlanná válik. Legalábbis a a dalban említett vasárnap időjárás része! 

 Ezt leszámítva gyönyörű a dal és csodás hangjával Váczi Eszter igazán kedveset és szerethetőt hozott létre a Quartettel!

 Enjoyoljátok!

Dr. Poczok ...

.. lettem. Persze nem a szó szoros értelmében, csak péntekenként. 

 Lélekdoktor. Bár, úgy érzem igény van rá, de értelme nincs, mert akinek ápolni kell a lelkét, annak nem doktorra van szüksége, csak egy fülre. Ez a fül jelen esetben rajtam nőtt ki. :) 

 Úgy gondolom, hogy akinek tényleg gazolni kell a lelkében, az sokszor nem is tudja, hogy hol van az oda nem illő növény. Akivel beszélgetek, tudja, érzi, látja, hogy hol van a baj. Ráadásul a lelke is szép, csak keveset van a napon, hogy érezze annak fényét és melegségét. Igazából csak annyi dolgom van, hogy megmutassam az utat a nap felé. Ez pedig nem nehéz feladat számomra. Már elindult az ajtó felé, amit ha kinyit, majd megcsapja remélhetőleg az élet szebb oldalának simogató melege, napjának fénye, virágainak illata.

 Csak azt kell elérni, hogy a sötét dolgokat elpakolja jó mélyre egy lakattal zárható dobozba. A lakat kulcsát, pedig jó messzire el kell dobni, úgy hogy soha ne találja meg! 

 Most kulccsal a kezében az ajtó felé tart... És ez jó.

ui: Már nekem is van egy kedvenc hétfőm!

Erről is lemaradtam!

Nadrágmentes Metrózás Nap volt január 15-én. 

 

A lényege, hogy nadrág és szoknya nélkül, alsónadrágban vagy bugyiban utaznak az emberek. 

A mozgalom New Yorkból indult 2002-ben, amikor egy hétfős férfitársaság úgy döntött, nadrág nélkül szállnak fel a metróra. 

 

Hét egymást követő megállóban szálltak fel ugyanarra a szerelvényre, majd úgy tettek, mintha nem ismernék egymást, jobban összezavarva az utasokat. 

Azóta minden évben egyre többen csatlakoznak ehhez a mókás akcióhoz. 

Ma már több ezren dobják le ruháikat a metrókon a világ több nagyvárosában - nők és férfiak egyaránt.  

 

Van, akit feszélyezett a látvány... :) A kedvenc képem a Superman-os-alsógatyás fazon a leharcolt aktatáskájával!