Álmodozás

 "Az emberi elme hajlamos az ábrándozásra, márpedig egy folyton elkalandozó elme bizony boldogtalan" - írta a Science című tudományos folyóiratban Matthew Killingsworth és Daniel Gilbert, a Harvard Egyetem két pszichológusa.

 Ábrándozok. Sokszor. Boldogtalan, viszont nem vagyok! :) Sőt! Arról ábrándozom a legtöbbször, hogy ami jelenleg körülvesz az jobb és szebb lesz. A jelen állapot, viszont nem húz le lelkileg, nem érzem a jelent rossznak. Úgy érzem, hogy ami körbe vesz az nem rossz, de lehet jobb is. Ennek megvalósításának képei jelennek meg előttem rövidebb-hosszabb ideig. Sokszor és sokat utazom. Az engem körbe vevő emberek  nagy része már ismerős. Ha van kivel beszélgetnem az úton, akkor nem fogom vissza magam, de azért sokszor csak bámulok ki a fejemből. Ilyenkor (is) jönnek a képek a lehetséges életjobbító dolgokkal. 

 Van, hogy álomként jelenik meg, történetbe fonódva. Legutóbb Zsenivel közös megérzésünk volt, csak a mértéke volt más. Ugyanazon a napon meséltük el, egy asztalnál ülve, hogy úgy érezzük, anyagi problémáink hamarosan megoldódnak, mert nagy változás szele kerülget bennünket. Én valamiért konkrétan azt érzem, hogy milliárdok fognak a nyakamba szakadni... Attól függetlenül, hogy nem sűrűn játszom szerencsejátékot. 

Zseni ellenben "csak" annyit érzett, hogy anyagi problémáink nem lesznek. ez éppen jelentheti azt is, hogy annyi pénz mindig lesz a számlánkon, amennyire éppen szükségünk van. Ez hosszú távon a jobb és ésszerűbb megoldás. Majd kiderül, hogy Fortuna melyikünkért fog jobban harcolni! :)

 A sok pénz miatt a fantáziánk rögtön beindult. Az egyik variáció szerint megveszünk egy kastélyt a lakhelyünktől nem messze. Pipecre meggyógyítjuk és kicsinosítjuk a jelenleg eléggé lelakott épületet és egy szállót alakítunk ki a saját szájízünk szerint.

 

Most így néz ki. Nem nagy kastély, de wellness szállónak tökéletes! Ráadásul ugye befigyel a kényelmességi faktor is, amikor elmondhatjuk, hogy otthon dolgozóvá válunk. Mert természetesen be fogunk költözni az épületbe.  Csak kívülről a régi fényét kell visszaadni ennek a kis ékszerdoboznak! Belülről, pedig el kell érni, hogy a vendégeink a pazar jelzőt használják, ha szétnéznek majd.

Ilyen volt az épület még a múlt század elején. Remélem, hogy a képen látható cserjék vannak "felnőttként", masszív fává nőve a fenti képen! 

 Jelenleg ez az álmodozásom tárgya. A szálló, ha megnyílik - remélhetőleg iszonyat hamarosan :) - természetesen melegbarát lesz. És mondanom sem kell, hogy várlak titeket a megnyitón!

 Mert az álmok valóra válnak, ha nagyon szeretnénk valamit. Én már csak tudom! Az én megtestesült álmom igyekszik időnként visszahúzni a realitásba. Persze sikertelenül. :)