2010. január 26.

Ébredés

  Ma reggel úgy ébredtem, hogy valami nagyon hiányzott. Most nem a kávéra, vagy az ébresztőóra idegesítő és vésztjósló hangjára gondolok, hanem magára a tudatra, hogy valaki fekszik/feküdt mellettem. Talán már az első atomom érzi a tavaszt? Neem, azt biztos nem! Az még várat néhány hosszú és hideg hetet magára. Sajnos. Viszont a melkasom közepén már egyre jobban érzem, hogy A. nélkül ébredni egyre kiábrándítóbb. A hétvégén beszélgettünk ismét az együttélésről és talán ez indította be a folyamatot nálam. Reggel csodás lenne arra ébredni, hogy ott szuszog mellettem életem szerelme. A. is erre vágyhat csak épp fordítva; ő ébred fel és én még folyatom a nyálamat az édes álmom miatt a párnámra. :)

 Sajnos esténként még sms-ben kell elköszönnünk egymástól és szép álmokat kívánnunk a másiknak, de hamarosan eljön az idő, hogy már nem telefont használunk az esti elbúcsúzáshoz. Lehet, hogy már ezt érzi az első atomom! Lehet, hogy nem a hiányérzet volt, amit reggel éreztem, hanem az első jel, ami közelebb visz álmaink megvalósításához!

 Addig is álmodozunk tovább.

 Minden nap egyre közelebb jutunk álmaink megvalósításához. Ez nem csak hangzatos szöveg! Ez tényleg így van. Sok mindenen keresztül mentünk már, amit tán még egyikünk sem hitt el a kapcsolatunk elején. Már az a tény is hihetetlen, hogy az anyukája elfogad engem, mint a fia pasiját! Egy konzervatív gondolkodású és vallásos szülőtől ez óriási dolog! Az én családom fiatalabb tagjai sem találnak kivetnivalót a kapcsolatunkban. Sőt! Hugi jó barátságban van vele. Unokahugom is ismeri és szorít nekünk. Barátaim közül csak néhányan tudják, hogy A. az, aki a szívem legnagyobb részét elfoglalta.

 Ma (is) úgy fekszem le, hogy örül a lelkem, hogy megtaláltam azt, akire sok-sok éven keresztül vártam. Megtaláltam a lelki társamat. Megtaláltam a boldogságom forrását. Megtaláltam azt, akivel egy örökkévalóságot is megélnék. Megtaláltam azt, akiért élni jó! Megtaláltam azt, akiért érdemes felébredni és akivel szeretek álmodni. Megtaláltam azt, aki mellett nem hiányzik már semmi. Mert Ő van. Nekem.
 Holnap reggel már biztosan úgy fogok ébredni, hogy húzok majd egy képzeletbeli strigulát a képzeletbeli lapomon, ami mutatja, hogy mennyivel közelebb vagyok a mai naphoz képest az álmaim megvalósulásához. De ha jobban belegondolok elhalványul minden más álmom a mellett, hogy én legjobbanm a nagy Ő-re vágytam. Most megvan. Már lassan 8 hónapja. Mit akarok még? :)

Szép álmokat kívánni A-nak.
 

 Jó éjt Kedves! Angyalok vigyázzák álmaid! Holnap találkozunk! Szeretlek!

 

 

 

 

 

 

 

 

 




 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...