Újra itt

 Régen jártam itt. Nagyon sok minden történt a legutolsó alkalom óta. Eddig a fáradtságtól és a kedvetlenségtől nem ültem ide, hogy lepötyögjem az elmúlt idő eseményeit. Nem is tudom most hol kezdjem.

 A. péntekre már egészen jól volt, már nem kapott agyrázkódást a köhögéstől és láza sem volt. Aggódott viszont egész betegállománya idején, hogy mi lesz a munkahelyén a mai nap, amikor először megy dolgozni. Remélem, hogy nem jár úgy, mint én. Nekem is az utolsó nap derült ki egy három napos elküldési hullám végén, a volt cégemnél, hogy lapátra kerültem. Én sem voltam jobb, vagy rosszabb a többitől. Egyszerűen nem voltam szimpatikus a közvetlen főnökömnek és mivel a fősulit tavasszal fejeztem be tavaly, ezért azt gondolta, hogy két legyet üt egy csapásra az én elküldésemmel. Az egyik légy a magasabb végzettségem, a másik pedig szám volt. Sok évig nem szóltam vissza, ha az idegeimet cincálták, ha idióta melót kaptam, ha más sz*rát nekem kellett megjavítanom, ha auditok előtt túlóráznom kellett, mert renoválni kellett a mérési eredményeket, hogy átcsússzon a mi osztályunk, ha az összes leltáron részt kellett vennem, ami persze nem 8 órán át tartott, ha a túlóráimat elsikkasztották és egy halom pénzt nem kaptam meg, ha a főnököm nem vállalta a saját hibáiért a felelősséget és azt a többiekre szórta, ha engem szerettek, a főnökömet, pedig egy beképzelt seggfejnek tartották és nekem panaszkodtak emiatt... A. is hasonlóképpen érezheti ma magát. Ha van valaki, aki 100%-ig megérti őt, az én vagyok. Reggel anyut kikísértem az állomásra. Miután elbúcsúztam tőle, az állomásra vezető úton megvártam A-t, hogy egy kicsit felvidítsam és lelket öntsek belé. A vége az lett, hogy szétaggódtam magam, ő pedig nyugtatott, hogy bármi is lesz az már valamilyen szinten pozitív, hiszen már biztosan tud valamit a jövőjéről. Én nem szeretném, ha elküldenék, mert ő sem bírja ki munka nélkül, valamint a napi rendszer nélkül. Az egy hét betegácsi alatt is már attól volt rosszul, hogy otthon kellett lennie. Most várom tőle telefonon a fejleményeket. Remélem jó hírt kapok!!!!!

 Aput megműtötték pénteken Pesten. Egy hálót tettek a nyaki ütőérbe, ami nem engedi, hogy az ér összeszűküljön. Már most látszik, hogy volt eredménye a műtétnek, mert a tudata is sokkal tisztább, a válaszai érthetőek. Visszatért a humora is, csak unja magát. Én anyuval szombaton voltam fenn nála. Fura volt együtt utazni. Nem is tudom, hogy csak ketten 20Km-nél többet együtt mikor tettünk meg. A lényeg az, hogy jó hírekkel tértünk haza.

 Útközben anyunak nagyon megfájdult a napi rohangászástól, meg az előző napok erőltetésétől a lába. Annyira, hogy éjszaka alig bírt aludni. Amikor hazaértünk a lépcsőházban egy halom ember állt. Lakógyűlés volt. Hurrá! - gondoltam. Én képviselhettem a családot, pedig A-hoz akartam menni beteglátogatóba és stresszoldóként viselkedtem volna a mai napot illetően. Ám, ez az átok gyűlés egy órán keresztül tartott! Annyira felszívtam magam, hogy még anyuhoz is úgy szóltam, mint egy pokróchoz. Teljesen elromlott a kedvem, hogy nem mehettem A-hoz. Persze most azt mondhatod, hogy még ha gyorsan összeszedem magam, akkor is ott lehetek nála fél 7-kor. Ez igaz, viszont nekik más az életritmusuk, mint az enyém. Falura hozzám jöhetnek (és jöttek is) este 11-kor is. A. anyukája viszont nem örül a késői vendégnek, mert akkor már a vacsorához készülődnek... Szóval lemondtam arról, hogy aznap láthatom az én hercegem. Másnap ismét A. free nap volt, mert rokonlátogattak délután. Viszont ma hajnalban, már nem hagytam, hogy rosszul induljon a hetem. Megvártam őt és együtt jöttünk be a belvárosi forgatagba. Meglepődött és nagyon megörült annak, hogy egyszer csak ott állok előtte.

 Még annyi dolgom lenne, de nincs kedvem semmihez, mert nem tudom még, hogy mi lesz A. sorsa. Bízom a legjobbakban és optimistán állok hozzá a dolgokhoz, mert jól kell alakulnia mindennek körülöttünk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Szeretlek!