Ne aggódj, csókolj!

 Ez a 367. nap, amikor tudom, hogy életemnek már van értelme. Viszont nem az első ébredésem már, amikor egy elhatározással indítom a napomat. Az elhatározásom a következő: nem fogok olyan dolgokon is aggódni, aminek végképp nincsen értelme.

 Tudod, az a baj, hogy tanácsot adnom másnak sokkal könnyebb, mint az, hogy a másnak adott tanácsomat, hasonló helyzetben én is megfogadjam. De, most változott a helyzet. NEM FOGOK AGGODALMASKODNI. Az aggodalmaskodás sok szép percet tehet tönkre és én ezt nagyon nem szeretném. Azt a sok energiát, amit a körömrágás elvesz, sok hasznosabb dologra is lehetne fordítani. Például kedvesünket át lehetne ölelni a szép körmű kezünkkel; vagy körmünk helyett kedvesünk ajkát tenni a szánkhoz, majd tenni vele azt, amit a természet diktál; esetleg, de ez már tényleg furmányos megoldás!: egy kezünkkel átkaroljuk Őt jól a derekánál, míg a másik kezünkkel pedig az ajkait illesztjük a sajátunkéhoz!
 Hát nem sokkal jobb csókolni, mint aggódni?!

 Csók után pedig el lehet mondani őszintén a párunknak, ami a szívünket nyomja, aztán pedig meg lehet nyugodni, mert ha a párodnak lelke van, akkor tudatni fogja veled, hogy bármi is történt az nem a világ vége, csak egy probléma, amit meg lehet oldani.
 
 Viszont, ha lelketlen, akkor az is kiderülhet hamar. És ha párunk egy nyomi, lelketlen, egoista (pöcs/picsa) valaki, akkor ismét csak jól járunk, mert leginkább a másik reakciójától félünk, ha meg akarunk egy problémát beszélni a párunkkal. És ugye, ha egy nyomi a párunk, akkor már nem is kell az eredeti gondon aggódni, mert generálódott egy új: "Miért pont az én párom ilyen (pöcs/picsa)? Mit kezdjek most vele?" stb. És akkor rögtön lehet tárcsázni a legjobb haverunkkat, vagy barátnőnket, akinek, ha elmeséljük a sztorinkat, nekünk fog igazat adni - ha a legjobb barátunk/barátnőnk, akkor nem biztos!!! - és ha már beszélünk vele, akkor a gondunkat is meg lehet vele osztani, amire biztosan lesz egy megfogadandó tanácsa is.
 És a világ újból megmenekült, hála a .... :)

 De félre a tréfával! Mennyi-mennyi rossz napot megspórolhatunk magunknak, ha nem félünk a párunkkal beszélni! Ne féljünk a félelmeinkről mesélni, ne aggódjunk a reakciók miatt, hiszen mindig, mindenre úgyis fény derül. Csak később, lehet, hogy fájdalmasabb lesz a beismerés mindkettőtök számára.

 Tehát, kedves olvasó, ha van néhány szabad perced, akkor ne nyalogasd a sebeid, hanem tégy ellene! A mai naptól én is eképpen cselekszem! :)
 Meglátod, hogy az a napi tömény 30-40 perc önsorsrontás, napi 30-40 perc szabadidővé válik majd a mindennapjaidban, amire szükséged is van. Ebbe az időbe belefér egy közös kávézás a munkatársaiddal meló után, egy próbafülkében egy vékony nyári kis semmi cucc felpróbálása (másik 8 ruha társaságában), egy blog olvasása és kommentezése a délutáni teázásod idején, a gyerkőcödnek egy újab vers megtanítása a mama szülinapjáig,...

 Valamire majdcsak jó lesz az a felszabadult idő, amit eddig az aggodalmaskodásra pazaroltál el. Például tanácsot tudsz adni az egyik legjobb barátodnak/barátnődnek. :)

 Légy jó és élj jól!

1 évesek lettünk!

 Ma egy éve találkoztam először A-val. Ma egy éve, hogy tudom, minden nap eszébe jutok a kedvesemnek. Ma egy éve, hogy úgy érzem, igazán számítok Valakinek. Ma egy éve, hogy Ő lett számomra a világ legfontosabb embere.

Ma egy éve. :)))))

 

 Sok mindent átéltünk egy év alatt, ami megerősítette a kötelékeket közöttünk. Voltak szomorú és vidám pillanatok is bőven, de a legjellemzőbb kifejezés kettőnk kapcsolatára talán a szimbiózis. Mi már nem tudnánk egymás nélkül elképzelni a holnapot, nem tudunk csak saját magunkra gondolkodva cselekedni, mert mindig eszünkbe jut a másik, és a másik véleménye az adott dologról. Egyszerre írtunk "rád gondoltam" sms-eket, egyszerre fájt a fejünk, ha valamelyikünk rossz hírek miatt nagyon nem volt jókedvű a másik megérezte azt, és még sorolhatnám. Egy láthatatlan pókfonál köt bennünket össze, amely minden rezdülést megérez.

 

Már egy éve.

 

 Először féltünk mind a ketten. Én sem és ő sem akart szerelembe esni hirtelen. Nem szerettünk volna újabb csalódást, újabb elutasítást és az azt követő gyötrelmes éjszakákat és nappalokat. Csak kíváncsiak voltunk a másikra. Mint ember és mint lehetséges új barát. Részemről legalábbis csak barátságot szerettem volna, mert a szerelem, ha csak egy oldalú, vagy rosszabb esetben hamis, akkor nagyon tud fájni.
 Szerencsére úgy alakult, hogy a kölcsönös szimpátia, hetek leforgása alatt lángoló szerelemmé alakult át, mely ma is ég. És az már nem a szerencse dolga, hogy ma már egyre jobban lángol a szerelmünk. Egyszerűen jók vagyunk egymáshoz. Jóságot, tiszteletet, szeretetet, bizalmat, hitet adunk és kapunk egymástól egymásnak.

Hiszti, vita és hajtűdobálás nem volt még közöttünk említésre méltó. Persze nem mindenben értünk mindig egyet. Unalmas is volna egymás mellett két "Bólogató János"! Apróbb dolgokban különbözünk, de azok oly jelentéktelenek, hogy említésre sem méltóak.
 A. egy jó ember. Tiszta szívű, szenzitív, de ugyanakkor az élete csatáit bátran megvívja, ha kell, ahogy egy jó lovaghoz illik. :) Én mellette egy érzékeny "gyerek" vagyok, aki nem viseli túl jól, ha egyedül hagyják, aki ha tehetné csak nevettetné élete párját, esténként pedig, mint a legféltettebb játékát ki nem engedné karjai közül, attól félvén, hogy nem látja többet.
 Köszönöm a Sorsnak, a Teremtőnek, a Mátrix programozóinak, az internetnek, valakinek, bárkinek, akárkinek, hogy kettőnk útja találkozott és azóta is egymás mellett haladhat!

Már egy éve.

 

 Korábban féltem a szerelemtől. A. előtt sok-sok évig nem is kerestem párt magamnak, mert az A. előtti párom szakítása velem nagyon mélyen érintett. Egészen a kórházig jutottam el a lelki fájdalmaim miatt, amelyek a gyomromban manifesztálódtak. A kihűlt szerelem nagyon fájt. És ettől való félelmemben sem kerestem a szerelmet. Nem akartam új sebeket szerezni, nem akartam átélni ismét azt, hogy tudatosodjon bennem, a szívem és a lelkem nem kell senkinek. Pedig a testem, a szívem és a lelkem csak csomagban kapható. A. volt az az ember hosszú-hosszú idő után, aki a teljes lényemre volt kíváncsi. Ő az az ember, akinek az érzéseim mellett a gondolataim, a terveim, a múltam, a lelkem és a testem is egyaránt és egyformára fontos.

 

Már egy éve.

 

 Szeretni jó. Szeretni kell! Ma már tudom, hogy szerelem nélkül olyan lehet az élet, mintha az égre sosem néznénk fel. Napsütés, felhők, szivárvány, madarak, napfelkelte, naplemente, csillagok, kellemes nyári délutáni esők, lágy szél érzése nélkül az élet nem volna teljes! Mint ahogy az igaz szerelem érzése nélkül sem, amely az előbb felsorolt dolgokat még szebbé és még fontosabbá teszi az életünkben.
 A szerelemmel együtt egy jó nagy adag önbizalmat, jókedvet, életigenlést és új távlatokat is kapunk. Nem is beszélve Kedvesünkről! :)  Szeretet, vágy, várakozás, a találkozás öröme, a szemek csillogása, a közös emlékek felidézése, a hónap és évfordulók várása és ünneplése, az első karácsony, stb. megélése erőt és bátorságot ad ebben az őrült világban.

 Legyen mindenki szerelmes! Mindenki találja meg az igazi párját és érezze azt a megbonthatatlan boldogságot, amit én is átélek A. mellett minden nap.

 

Már egy éve.

 

 A! Köszönöm, hogy vagy nekem! Köszönöm a mérhetetlen szeretetet irántam! Köszönöm azt, hogy igaz és őszinte ember vagy, akire mindig számíthatok! Köszönöm, hogy a bajban sem riadtál meg, sőt! Köszönöm a sok felejthetetlen emléket! Köszönöm az irántam tanusított türelmet, jóságot, bizalmat és hitet, amivel remélem nem éltem vissza túlságosan! Köszönöm a sok romantikát, bókot, az időnkénti kegyes hazugságokat :), és a romantikus együttléteket! Köszönöm, hogy amikor rossz passzban voltam, te nem futottál el mellőlem! Köszönöm a vígasztalásokat, az öleléseket, a könnyeket! Köszönöm, hogy minden nap van értelme az ébredésemnek!
 

Mindent köszönök Szerelmem!

 

Már egy éve!


 

 

Coming out kutyafuttában

 
Tegnap találkoztam az egyik barátnőmmel, akiről korábban már írtam. Ő az, aki nem oly régen kiadatta az első könyvét. Tegnap már másodszor futottam vele össze a városban, de az első alkalomkor még nem tudtunk hosszabban beszélgetni. A második alkalom is csak rövidkére sikeredett, mert mindketten siettünk a dolgunkra.
Menet közben kérdeztem, hogyan fogynak a könyvei, de ő inkább arról mesélt, hogy a kritikák a könyvéről jobban érdeklik és ezért egy tanácsot megfogadva az interneten kutatkodott. Azt tanácsolták neki, hogy keressen fel tematikus fórumokat, ahol az emberek egymás között megbeszélik az aktuálisan és régebben olvasott könyvekről a tapasztalataikat. A böngészések között találta meg az én könyvajánlómat a blogomon - mesélte. Kicsit megfagyott körülöttem a levegő ennél a mondatnál. Bíztam a reakciójában, az emberszeretetében és abban a több éves ismeretségben, ami a hátunk mögött van, hogy nem lesz ellenséges velem, amiatt, hogy MÁS vagyok a többi sráchoz képest.

  Rákérdezett, hogy én írom-e a blogot, mert a stílusa és a leírtak alapján ő rámismert. Bevallottam neki tettemet. Minek is tagadtam volna! Közben a város fő utcáján lépdeltünk egymás mellett. Kicsit tartottam attól, hogy most jön az a rész, amit nem szeretek, a magyarázkodás és az értetlenkedés. Szerencsére, mint a legtöbb igazi barát, ő sem akadt fenn azon, hogy a nemi életem különbözik egy kicsit a többiekétől. Vagy legalábbis, nem vagyok az a tipikus kirakatmeleg, aki melírozza a haját, ultratrendi cuccokat visel és idegesítő csajos attitűdjei vannak.
Elmeséltem neki, hogy erről már jóval korábban be szerettem volna számolni, de nem volt elég bátorságom hozzá. Viszont örülök, hogy így alakult és már nincs több titkom előtte sem. Megbeszéltük, hogy a vizsgái után találkozunk és mindent átbeszélünk majd.

 Mintegy zárásként pedig, mielőtt elváltak útjaink megláttam, A-t, ahogy vár rám. Barátnőmnek pedig elmondtam, hogy Ő az a bizonyos "A", akiről annyit írtam a blogbejegyzéseimben. Ezután útjaink elváltak és én csatlakoztam A-hoz.
Megnyugodtam. Már az írónő is annak a klubnak a tagja, aki előtt nem kell feszélyezve éreznem magam a titkom miatt.

 A nap zárása: 300 méter, 2 barát, 1 coming out és az utána érzett nyugalom.
Megérte.

Máленкий робот, Máленкий денег

Máленкий робот, máленкий денег
azaz
Kicsi munka, kicsi pénz.
(Ha még jól emlékszem megfakult orosz tanulmányaimra.)

 

Kissé már lehiggadtam, de attól még az örömöm nem kicsi. A sulinak vége és elnyertem egy állást a városban, ahol élek! Adminisztrátorként kezdek el dolgozni a jövő hónap közepétől. Már nagyon várom, hogy munkába állhassak!

Sajnos, van szépséghibája is ennek a sztorinak. Egyelőre csak egy fix fél éves szerződés lesz aláírva, mert addig kapnak utánam támogatást állam bácsitól. Egy fél évig most ismét a „társadalom hasznos tagjának” érezhetem magam, mint egy elitélt, aki most szabadult. A fél év alatt, pedig még sok víz lefolyik a Dunán. Bármi megtörténhet. Lehet, hogy ezután egy sokkal jobb munkát fogok találni, sokkal jobb fizetéssel.

Egyelőre ez is megteszi, de az igényeimet a munkával kapcsolatban nem adom alább! Kell a kihívás, a sikerélmény a munkában. Kell az elismerés és a biztonság érzése is. Kell a jó fizetés és kellenek a jó munkatársak is. Ha mindez egy helyen meglenne, akkor megtaláltam a tökéletes munkahelyet.

 Addig is örörmködöm, mert ismét dolgozni fogok!

 

 

 

Я собираюсь вернуться к работе!

Suli után

  Pihenéssel egybekötött vizsgaeredmény miatti izgalom van folyamatban a napokban.

Lezárult a vizsgaidőszakom. Angolból túlestem az Origo-s nyelvvizsgán is, ami közel sem volt olyan szörnyű élmény, mint azt gondoltam korábban. Az igazat megvallva, ha nem lett volna olyan kutyaütő a szervezés, még élveztem is volna valamelyest. Persze nem lehet minden tökéletes. Nagyon remélem, hogy sikerült, mert ennek a függvénye, hogy mehetek-e a diplomámat átvenni Gödöllőre. Az eredményeket a netről fogom megtudni a jövő héten. Úgy gondolom, hogy egy fél éves intenzív tanfolyás után nem voltam annyira béna a vizsgán, amit az ott elért százalékos eredményem tudatában kijelenthetek.

  Első nap volt a szóbeli egyik fele lezavarva. Meséltem magamról, aztán jött a képleírás és a szituációs feladat. Mivel az utolsók között mentem be, megvártam az eredményét, amit kifüggesztettek a lányok az ajtóra a legvégén. A listening-en az eredményem szerint 12 pont kell, hogy meglegyen a szóbelim. A legtöbbünknek ez volt a „mumus”, mivel ennek gyakorlására jutott a legkevesebb idő. Én azért nagyon bízom abban, hogy az ott szerezhető 20 pontból összeszedtem a szükséges 12-t!
   Az írásbeli része, úgy gondolom, hogy nem sikerült olyan tragikusan, de hát az eredményig ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom. :)

  Környezetem, barátaim és A. is azt mondja, hogy „biztosan meglesz a nyelvvizsga, mert ügyes vagyok”. Nem szeretem ezt a túlzott bizalmat, mert ha nem teljesítek, akkor olyan nehéz a szemükbe nézve azt mondani, hogy elbénáztam. Jó, persze az sem lenne építő, ha azt mondanák, hogy „remélem, nem voltál lúzer”. A megoldás itt annyi lenne, hogy izguljanak együtt velem az eredményig, aztán ha megvan a nyelvvizsga, együtt örülünk, ha nincs, akkor együtt szomorkodunk, de csak egy kicsit, hiszen a világ nem dől ettől még össze.

Tehát van még egy hosszú hét az eredményig. Legalábbis a vizsga napján a jövő hét végét jelölték ki a vizsgaeredmény közzétételének utolsó időpontjának.

Reménykedés, bizalom, optimizmus.

Aztán majdcsak lesz valahogy.