Ez a 367. nap, amikor tudom, hogy életemnek már van értelme. Viszont nem az első ébredésem már, amikor egy elhatározással indítom a napomat. Az elhatározásom a következő: nem fogok olyan dolgokon is aggódni, aminek végképp nincsen értelme.
Tudod, az a baj, hogy tanácsot adnom másnak sokkal könnyebb, mint az, hogy a másnak adott tanácsomat, hasonló helyzetben én is megfogadjam. De, most változott a helyzet. NEM FOGOK AGGODALMASKODNI. Az aggodalmaskodás sok szép percet tehet tönkre és én ezt nagyon nem szeretném. Azt a sok energiát, amit a körömrágás elvesz, sok hasznosabb dologra is lehetne fordítani. Például kedvesünket át lehetne ölelni a szép körmű kezünkkel; vagy körmünk helyett kedvesünk ajkát tenni a szánkhoz, majd tenni vele azt, amit a természet diktál; esetleg, de ez már tényleg furmányos megoldás!: egy kezünkkel átkaroljuk Őt jól a derekánál, míg a másik kezünkkel pedig az ajkait illesztjük a sajátunkéhoz!
Csók után pedig el lehet mondani őszintén a párunknak, ami a szívünket nyomja, aztán pedig meg lehet nyugodni, mert ha a párodnak lelke van, akkor tudatni fogja veled, hogy bármi is történt az nem a világ vége, csak egy probléma, amit meg lehet oldani.
Viszont, ha lelketlen, akkor az is kiderülhet hamar. És ha párunk egy nyomi, lelketlen, egoista (pöcs/picsa) valaki, akkor ismét csak jól járunk, mert leginkább a másik reakciójától félünk, ha meg akarunk egy problémát beszélni a párunkkal. És ugye, ha egy nyomi a párunk, akkor már nem is kell az eredeti gondon aggódni, mert generálódott egy új: "Miért pont az én párom ilyen (pöcs/picsa)? Mit kezdjek most vele?" stb. És akkor rögtön lehet tárcsázni a legjobb haverunkkat, vagy barátnőnket, akinek, ha elmeséljük a sztorinkat, nekünk fog igazat adni - ha a legjobb barátunk/barátnőnk, akkor nem biztos!!! - és ha már beszélünk vele, akkor a gondunkat is meg lehet vele osztani, amire biztosan lesz egy megfogadandó tanácsa is.
És a világ újból megmenekült, hála a .... :)
De félre a tréfával! Mennyi-mennyi rossz napot megspórolhatunk magunknak, ha nem félünk a párunkkal beszélni! Ne féljünk a félelmeinkről mesélni, ne aggódjunk a reakciók miatt, hiszen mindig, mindenre úgyis fény derül. Csak később, lehet, hogy fájdalmasabb lesz a beismerés mindkettőtök számára.
Tehát, kedves olvasó, ha van néhány szabad perced, akkor ne nyalogasd a sebeid, hanem tégy ellene! A mai naptól én is eképpen cselekszem! :)
Meglátod, hogy az a napi tömény 30-40 perc önsorsrontás, napi 30-40 perc szabadidővé válik majd a mindennapjaidban, amire szükséged is van. Ebbe az időbe belefér egy közös kávézás a munkatársaiddal meló után, egy próbafülkében egy vékony nyári kis semmi cucc felpróbálása (másik 8 ruha társaságában), egy blog olvasása és kommentezése a délutáni teázásod idején, a gyerkőcödnek egy újab vers megtanítása a mama szülinapjáig,...
Valamire majdcsak jó lesz az a felszabadult idő, amit eddig az aggodalmaskodásra pazaroltál el. Például tanácsot tudsz adni az egyik legjobb barátodnak/barátnődnek. :)
Légy jó és élj jól!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése