2012. február 10.

50%

 Hazajöttem a keddi állásinterjúról. Köszönöm a támogatást!

Az állásinterjúról vegyes érzelmekkel tértem haza. Szakadó hóesésben érkeztem meg, de nem átfagyva, mert fűtött az izgalom. Gabi, volt osztálytársnőmmel az épületben futottam össze, az irodája előtt. Nagy örömködés után felmentünk egy 5-ik emeleti társalgóba, ahol próbált megnyugtatni és erőt adni a rám váró feladatra. Még volt háromnegyed órám a szeánsz előtt. A társalgóban otthagyott egy nagy adag bizalom-fröccs után, hiszen neki dolgozni kellett, de megígérte, hogy sűrűn fog felém járni a friss infók miatt. Én a maradék idő alatt próbáltam magam megnyugtatni és összeszedni a gondolataimat. Amikor eljött az idő, lementem az első emeletre, ahol az egyik interjúztató hölggyel találkoztam és bevitt az "oroszlán barlangjába". Még akkor is én voltam az első ember. A többiek csak lassan csorogtak be az időjárás miatt. Négyen voltunk összesen a délelőtt folyamán, akiket behívtak. Három nő és én vártunk a lehetőségre, hogy bizonyíthassuk, mi dolgozni akarunk. Ahogy elrendezték magukat, megkaptuk a tesztlapokat egy kisebb bevezető beszéd után a nagyfőnöktől.Elmondta, hogy nagyon kacifántos a teszt, de ez azért kell, mert ők a legjobbat szeretnék alkalmazni majd a jelentkezők közül. Ez nem nyugtatott meg, mert a pénzügyes, bérszámfejtéses vonalon nem igazán mozogtam eddig. A tesztre 20 percet kaptunk. 20 perc intenzív kézremegéssel töltöttem ki a tesztet, ami nagyon nehéz volt számomra. Felelet-választós jellegű volt, amit egyébként könnyebbnek gondolna az ember. Pedig nem az. Nüansznyi eltérések vannak a válaszlehetőségek között, amik teljesen összezavartak. Még akkor is, amikor biztos voltam a válaszban. A kérdések a bérszámfejtés bugyraiból kerültek elő, amit ha valaki 100%-os módon megír, akkor tényleg nem szabad elengedni a cégtől. Ráadásul az új törvények miatt teljesen naprakésznek kellett lenni. Valószínűleg emiatt sem sikerült olyan jól a tesztem. Sajnos.

 A 20 perc kézremegés után a tesztírós terem előtt találkoztam ismét Gabival, aki szomorúan hallgatta, hogy számomra ez a teszt egy kín volt. Próbált biztatni, de már nem volt olyan sikeres, mint egy órával korábban. Ezután egyenként kellett az úr asztalához vonulni. Előzékenyen magam elé engedtem az asszonyokat, mert szerettem volna tudni, hogy mire számítsak odabenn. Szerencsére csak az önmarketngről szólt a benn töltött idő. Az első asszonnyal a főnök elég hangosan beszélt. Valamin értetlenkedett a nő és ez nem tetszett a vezérnek. A következő asszonnyal kicsit összebarátkoztam, mielőtt sorra került. Elmesélte, hogy őt is segíti valaki a cégnél, az ismerős segített, hogy eljuthasson erre az interjúra. Ő ráadásul gazdasági vezető volt egy iskolában. Ez ismét lehangolt az esélyeimet tekintve, amit a teszttel jócskán megtépáztam. Viszont ez a nő olyan kedves volt, hogy nem tudtam neki nem őszintén sok sikert kívánni.

 Én is sorra kerültem idővel. Beültem a székbe, ügyeltem a kéz és testtartásomra, mivel a testbeszéd sokat elárul az emberről. Én igyekeztem pozitív üzenetet közvetíteni a főnök és a HR-es hölgy felé. Megbeszéltük a tesztet, majd azt is, hogy nulla pénzügyi háttérrel miért is gondoltam, hogy bérszámfejteni szeretnék. Elmondtam, hogy miért. A személyügyes vonal, a marketing rész jól ment. Sőt! A főnök azt mondta - amit a HR-es hölgy bólogatással igazolt neki -, hogy ennyire magát mint embert még senkinek nem adta ki magát és ezen csodálkozik. Ő szerinte a HR-en nekem tuti helyem lenne és ki sem lehetne robbantani, de most sajnos oda nem keresnek embert, viszont azt látja, hogy a mai jelentkezők közül velem tudna a legjobban dolgozni és tudja, hogy a bérszámfejtés rám eső részét percek alatt meg tudnám tanulni, ha vannak fehér foltok is az ismereteimben. És jobban örülne egy férfi munkatársnak, mert nőuralom van. A végső döntést viszont nem ő, hanem a főnök főnökei hozzák meg, így nem tud biztatni, sem elkeseríteni. Hát, mit mondjak?! Derűsebben, de nem nyugodtan jöttem ki.

 Gabica várt. Elmeséltem az eseményeket és egy laza hisztit levágtam neki, hogy ismét egy olyan helyzetbe kerültem, amikor nem kaptam egyértelmű választ. Úgy álltam előtte, hogy nem tudtam biztosra, hogy nem sikerült, vagy esetleg jól szerepeltem és van okom a bizalomra. Jövő hét közepe-vége felé majd kiderül, hogy széna, vagy szalma. Az esély 50-50%. Bízom abban, hogy mellettem döntenek!

1 megjegyzés:

  1. Az interjút vezető főnök hozzáállása alapján minimum nem kizárt, hogy támogatja a felvételedet, s mivel vele kell együttműködnie az új embernek, a nagyfőnök nyilván nem hagyja figyelmen kívül a kisebbik ajánlását.
    Másrészt, ha netán mégsem jönne össze a dolog, az önbizalmad akkor sem sérülhet, mert jól teljesítettél. Sőt - ahogyan szerényen meg is jegyezted. :D Úgy tűnik, nem alaptalanul... :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...