Ahmed, Allah, Állásinterjú

 Túl vagyok a mai napon is. Nem ugrálok az örömtől, mert akkor félek, földrengés fogja sújtani a környéket. :)

 Minden tegnap reggel indult...

 Épp kipakoltuk a nagyszobát az elkövetkezendő festéshez :P. Megszólalt a telefonom. A korábban megpályázott bérszámfejtős munkahelyről telefonáltak! Ez volt az a hely, ahol nemlegesen egyeztek bele az ottani állás betöltésére. Ugyanaz a HR-es hölgy hívott és kérdezte, hogy mi változott az elmúlt idő alatt. Erre én azt feleltem, hogy lényeges különbség csak annyi történt, hogy kitavaszodott. :) Szerencsére a múltkor már annyit beszélgettünk, hogy ilyen kis viccelődést megengedhettem magamnak. Jót nevetett, majd azt mondta, hogy a mai nap rá tudnék-e érni egy másik interjúra. Ugyanezen az osztályon lenne egy megüresedett állás és kíváncsi rá, hogy érdekel-e és hogy ma, kora délután teljes harci díszben meg tudnék-e jelenni. Hát gondolhatjátok, néztem egy nagyot! Persze igent feleltem. Még beszéltünk egy-két percet, aztán letettük. Anyuék a végén nyitottak be a szobába, hogy újabb instrukciót adjanak, de kulturáltan, mint ha egy besurranó légy szállt volna felém, leintettem őket, silenciumot mutattam nekik. Majd, miután elköszöntem a hölgytől, nagy vigyorral a képemen annyit mondtam: Visszahívtak egy másik állás miatt egy új interjúra! Anyu erre azt mondta: Na, akkor lelkesebben fogsz festeni fiam! Erre én: Azért túlzásokba ne essünk. Lehet, hogy holnap is csak habokra utazok és reménykedek!

 Ma délelőtt egész jól elvoltam. Indulásom előtt egy órával kezdett a gyomrom összeszűkülni. Éreztem, kezdek ráfeszülni a mai interjúra és éreztem, hogy némi gyengeség fogott el. Elkészítettem pár szendvicset, gálába vágtam magam, elindultam a vonathoz, amivel utaztam Pestig. Ezen a vonaton ült Ahmed is.

 Egy helyen át kellett szállni at úton, s mivel volt elég idő a csatlakozáshoz, nem siettem a vonaton utazókkal. Ahmed ott ült az ajtó mellett. amikor a leszálláshoz készültem és kinyitottam az ajtót, jeleztem neki, hogy hol vagyunk. Erre ő angolul felelt, hogy ő Pestre utazik. Elmagyaráztam neki kézzel lábbal, hogy ez a vonat bizony visszafordul és megy haza és ha itt ül, akkor sosem fog eljutni a fővárosba. Mondtam, hogy én is oda tartok, majd szólok, hogy melyik vonattal kell tovább utaznia. Összeszedte a motyóját és jött utánam. Majd amikor én az állomás épületénél kidobtam a vasmacskát (bár ez erős képzavar, de én a melegen sütő napról nem voltam hajlandó bemenni a hajlékonyakkal teli váróba), ő tovább ment és kisvártatva közölte velem, hogy megnézte mikor indul onnan az a vonat, ami nekünk jó. Megköszöntem, majd visszadugtam a korábban kivett fülhallgatót a fülembe. Pár perc után az egyik padon ülve látom, ogy beszél felém és integet. Odamentem, majd mondta, hogy üljek le mellé. Elkezdtünk beszélgetni. Illetve többet ő beszélt. Sajnos újból szembesülnöm kellett azzal, hogy a nyelvvizsgám óta erősen kopott a nyelvtudásom. De ami borzasztóbb, hogy annak, amit mondott a 90%-át megértettem és mégsem tudtam neki normálisan, esetleg összetett mondatokban felelni, csak akadozva. Szerencsére ez őt kevésbé izgatta, mint engem.

Ahmed egy Szomáliából származó, 25-30 közötti néger srác, aki egyedül érkezett az országba. A családja otthon maradt, csak egyedül vágott neki a világnak. Közben megérkezett a vonatunk és egymáshoz csapódva utaztunk tovább. A feleségéhez tartott Pestre. Elmondta, hogy szereti az országunkat és az én kis városomat is. Életében először itt látott havat, amit nagyon szeretett. De ahogy a szavaiból kivettem, nálunk mindenért rajongott szinte. Külön megemlítette, hogy a városomban mennyivel kedvesebbek az emberek és hogy nem bámulnak rá, úgy mint egy ördögre. :) Én elmeséltem, hogy állásinterjúra tartok és hogy nagyon izgulok. Ő  azt mondta, hogy látja, hogy a munkanélküliség és a kis keresetek mekkora problémát okoznak az embereknek. Látja, hogy egyre nagyobb a szakadék a szegények és a gazdagok között. Én viszont azt láttam, hogy a szemével bescanneli a környéken ülő lányokat. Meg is jegyeztem neki, hogy a felesége nem örülne, ha látná ezt. Erre elég vehemensen kezdte el magyarázni, hogy a felesége mindig replikázik az ilyesmiért, de szerinte a hisztire nincs oka. Hiszen ő nem csalja meg ezzel az asszonykáját! Ő csak néz! A magyar lányok, pedig olyan szépek! Főleg a vidéki lányok! Ők nem "műanyag" csajok, mint az a sok lány, akiket Pesten láthat!

Szó, szót követett. Beszélgettünk az eladó házakról és arról, hogy ő is szeretne egyet venni.Elmesélte, hogy hol és milyen típusút. Elmondta, hogy szeretne lovakat is. Otthon is szeretett lovagolni. Elmondta, hogy őt sokan beskatulyázzák, mert a vallása iszlám. Pedig ő egyáltalán nem tartozik azok közé, akik az iszlám vallás nevében ölnek, vagy másokkal együtt magukat is megölik. Szerinte mind barom, aki azt hiszi, hogy az emberölés után a paradicsomba juthat! Ezután elvesztettem a fonalat. Allahról, tanításokról és újra a paradicsomról beszélt.Ekkor én csak mosolyogtam rá és bólogattam, mert biztos igaza volt! Vagy nem. Fogalmam sincs. 

Megérkeztünk a fővárosba az intenzív angol után. Ott emilcímet kért tőlem. Ekkor én nagyon bután néztem rá, mert elnevette magát. A makogásom után velem levelezni szeretne? Megadtam neki a címem és ő is leírta nekem az övét. Sőt, még a telefonszámát is. Bár az előző háromnegyed óra után ebben már végképp nem láttam a rációt. A telefonszámom én már nem adtam meg neki. Elbúcsúztunk egymástól.

 Megérkeztem az interjúra. Mielőtt belecsaptunk volna a lecsóba, megkerestem Gabicát, aki múltkor a hátszelem volt. Most nagy kerek szemekkel nézett rám az irodaajtóban, hogy mit keresek én ott. Kicsit beszélgettünk, de aztán sajnos mennem kellett. Pedig még úgy feltartottam volna öt! 

Az interjút már nem eresztem bő lére, mert olyan sok érdekes ott nem történt. Nagyon kötetlen beszélgetés volt. Furcsállottam, hogy egyedül ácsorogtam az iroda előtt, de a lényeget csak benn tudtam meg. A múltkori eresztésből, egyedül engem hívtak fel és vissza!!! Elmondták az új munkakör lényegét, ahová most toboroznak. A meló pörgős, sok figyelmet igénylő robotmunka lényegében. Ezt a munkát egy csokor idősebb nővel összezárva, de önállóan kellene végeznem. Közülük csak egy van olyan, aki antiszociális, de szakmailag ott van a szeren. Egy valag gyorstalpaló tanfolyáson részt kell vennem, amit véresen komolyan kezelnek. Ésatöbbi, ésatöbbi.

Minden úgy lett mondva, ami arra utalt, hogy velem már ők úgy számolnak, mint aki már rábólintott korábban a felajánlott munkakörre és már csak az utolsó beszélgetést tartanánk a papírok aláírása előtt. Ekkor rákérdeztem a többi jelöltre. Azt mondták, hogy csak engem hívtak vissza és remélik, hogy nem ijesztettek el ezzel a sok információval, nagy felelősséggel járó és monoton munkakörtől.

Természetesen nem ijedtem meg, inkább kellemesen lepődtem megfele, amikor kiderült, hogy engem tartanak esélyesnek a bérszámfejtőkhöz. Megbeszéltük az anyagiakat, majd a főnök azt mondta, hogy vagy jövő hónap elején, esetleg csúszás miatt a közepén tudnék kezdeni. Én azért pislogtam két lassút és nagyot. El sem hittem, hogy ez komoly! Elbúcsúztam, kijöttem, megkerestem Gabicát, de ő időközben hazament. Volt időm még a vonatig. Felmentem hát öcsémékhez. Ő kb. 20 percnyire (gyalog) lakik a munkahelytől. Amíg elsétáltam hozzá, addig üzentem Zseninek, beszéltem Hugival, majd öcséméknek is elújságoltam a jó hírt: 

 Úgy tűnik, hogy ismét hasznos tagja leszek a társadalomnak és a bankkártyámnak!

 Lehet, hogy nem csak a Zsenitől kért lelki erő segített a mai napon? Talán Allaah is így akarta? Idővel kiderül. Holnap viszont alig fogom bírni kivárni, hogy találkozhassak Zsenivel! Jó lesz együtt örülni!