Tegnap és ma ráncfelvarrtunk a lakásban. Ma este már csak annyit tudtam írni Zseninek a holnapi találkozónk miatt, hogy ma már nem, majd csak holnap fogom exhumálni az agyamat. Teljesen megsemmisült az agyam a festék (az eleve nyomi fejem) és szülők kombótól, amit mind a két nap, sok órás, intenzív együttlét okozott.. Most nem voltak lámlengék a szüleim! Tök jó fejek voltak! :)) Leginkább a nekik megfelelni akarás miatt pusztult az agyam. Egyszer vettem csak a kezembe a dolgokat, aminek meg is lett a következménye.
Lehet egy gyerek bármennyi éves, lehet akárhány diplomád, ha nem szakmai kérdésről van szó, akkor a szülőkre kell hallgatni, különben évekig ihatod a levét az önálló döntésed okozta bénázás miatt.
De erről majd később.
Hétfőn, papa, mama és gyerek elindult festéket és miegymásokat vásárolni a megfelelő kereskedelmi egységbe. Egy valag pénz boltban otthagyása után a szerzett lakáskép módosító eszközökkel vidáman tértünk haza. Vidáman, hiszen anyám eredeti ötletét megtorpedózta a kedves, fekete hajú, bár erősen beszédhibás eladónő, aki narancs színű színezőt rakott anyu kosarába a kért helyett.
Anyu már két hete zsezsgett (igen is van ilyen szó! én már hallottam.), mert rá volt bízva, hogy melyik helység milyen színű legyen. Az én javaslatom az volt, hogy a folyosó, a fürdő és a wc legyen fehér, vagy fehér közeli, mivel ezeken a helyeken az ablakok száma nem nagyobb, de egyenlő a nullával. A többi festésre váró hely (konyha és nagyszoba), pedig legyen "nekem tök mindegy milyen" színű. Ezt az ötlet (automatikus tárgyeset!) fontolóra vették, majd jól egyet is értettek velem.
Akartam kérdezni, hogy kinek a halványított tüdejére gondol? Mert ha esetleg egy 70 éves, masszív dohányosnak, aki 35 évet a bányában nyomott le, akkor elég fura színű lesz! Konkrétan olyan, mint ha egy rózsaszín vattacukrot a konyhában gyártó ember magára gyújtotta volna a helységet, amiben a vattacukor gyártó gép a konyha erősen lekormolt állapotára, még húzott volna egy-két rózsaszín pókfonalat a kontraszt miatt. Ezt nem kérdeztem, mert nem vagyok paraszt, viszont elkezdtem nevetni. Ő kérdezte, hogy min. Én meg elmondtam, hogy ez a szín azt juttatta eszembe, amikor a kellőnél 5 fokkal melegebb orosz, vörös pezsgővel együtt kiugrott a gyomromból a vacsorám. Arra gondoltam, hogy az általa emlegetett szerintem nem létező szín (volt még egy ilyen szóakotása a héten!) valami ilyesmi lehetett.
Reménykedtünk, hogy nem lesz kihányt vörös pezsgő színű a konyhánk! Nem lett. De a mostani sem jobb.
Az eladónéni látta apámon és rajtam a könyörgést és nem tüdőszínű színezőt adott oda anyunak, hanem narancs színűt, aminek mi nagyon örültünk. Anyu csak tegnap jött rá, hogy a néni egy kicsit átverte őt, amikor a kicsi festéktároló flakont a kézbe vette, de mivel nemzeti ünnep volt, nem tudta visszacseréltetni azt. Türelme meg nem volt holnapig, így maradt a narancs színű. Ekkor már nem örült annyira, de nem is volt szomorú. Hamar túltette magát a színek keveredése okozta traumáján.
Előkészítettük a terepet, majd kikevertük volna a megfelelő színt anyu bevonásával. A festékes flakonban viszont nem narancs színű cucc volt! Pirosat kaptunk a beszédhibás nénitől. Innetől kezdve anyu ismét örült és máris navigált minket, hogy mennyire legyen rózsaszín a két helység (fürdő és wc), amivel kezdtünk.
Ki is lett keverve a rózsaszínnek a fehérhez legközelebb álló változatától a kettővel erősebbik változat. (Vagy mi) Ennek a neve anyu újabb remek szóteremtési képessége után (mert ilyen szín szerintem nincsen ám!) megkapta a "Fáradt Rózsaszín" nevet. Jól kifestettem mind a két helységet. Egyedül. Anyum és a öreg már nem bírja a gyűrődést, így felváltva jöttek engem szórakoztatni, amíg a konyhában főtt a bableves a füstölt oldalassal. Nem azért miatt mondom, mert én követtem el a festést, de pazar lett! Szerintem. :) Na jó, azért ők is megdicsértek! Ezután takarítás, eszköztakarítás és pakolászás volt. Reggel 7-kor indult a nap és délután 2-re mindennel készen voltunk. És még benne volt a folyosó is, ami T alakú és a hosszabbik oldala úgy 5m sacc/kb. A hatékonysági mutatóm egész jó lett volna! Ha kiszámolta volna valaki, akit érdekelt volna ez az adat!
A mai nap a konyháé volt. Reggelről ismét megbeszéléssel indult a nap. Majd amíg a öreg a boltot járta a hétvégi menü miatt, addig én anyuval a kávénk mellett megbeszéltük, hogy a konyha lehet egy kicsit erősebb színű, mert az tele van ablakkal, több a fény. A konyhában már kellett kapirgálni a falat. Lenn és fenn egyaránt.Valószínűleg a gőz több éves alattomos munkája miatt egy valag helyen leugrott a régi halványsárga festék. Ezt már annyira nem kultiváltam, mivel rám hárult a feladat, hogy jól begletteljem a felületeket. Apám jól ki is keverte a modelgipszet, amit minimális örömmel az arcomon fel is hordtam a falra. Nem a munka miatt nem örültem, hanem attól féltem, hogy elcseszerintem és lehet az egészet kezdeni az elejétől. Nem bénáztam el, de azért nem voltam jól, amíg nem csiszoltam le és láttam, hogy ez így bizony nem rossz. Ekkor ki lett keverve vala festék, ami miatt már nem éreztem jól vala magamat.
A festékhez most dupla mennyiségű piros színű (semmi politikai felhangot nem rejtettünk tettünk mögé!) színezőanyagot kevertünk a fehér festékhez. Ez a szín nekem eléggé barbis volt. Jeleztem az ősöknek, hogy a pirosból még lehetne egy kicsit merészebben adagolni. Ekkor még egy kevés lett beleinvesztálva az emlegetett falszín módosító termékbe, de magamban ezzel sem voltam megelégedve.Egy óvatlan percben, amikor anyu nem figyelt én még beleöntöttem a keverés alatt álló festékbe még kb. 2 egységnyit, ami a nem annyira jól megvilágított folyosón jónak tűnt. A konyhában a festékes vödörben már egészen más szín volt. Lebukni nem akartam, ezért a falon egy próbacsíkot festettem, amikor anyu kijött. Ő összehúzott szemöldökkel nézte a színt (Én mondtam, hogy ilyen legyen?!? - gondolhatta magában), majd mondtam neki, hogy még egy kis pirossal eltüntethető ez az árnyalat, de ő már nem akart variálni. Valószínűleg nem akart önmagának ellent mondani, így maradt az az árnyalat. Visszament mosni. Az első réteg felvételéig ki sem jött a konyhába. amikor kijött, elszörnyülködött. Apámat magához rendelte, aki szintén hátközépig húzott szemöldökkel nézett a falakra. Ekkor bevallotta anyunak, hogy ő látta, hogy én még tettem a színezőből a festékbe. Én pedig nem nagyon jól éreztem magam.
Hogy miért? Azért, mert olyan lett a konyha színe (ahogy megfogalmaztam magamban), mint amilyet a Hello Kitty figura kikakilhat miután bedobott az arcába hat kiló epret.
Anyu megkérdezte, hogy "Ez most ilyen lesz?".
Én felhomályosítottam, hogy nem. Nem ilyen lesz.
Erre kicsit megnyugodott.
Apám kegyelemdöfött helyettem. "Lesz ezen még egy réteg."
Anyámék kifordultak a konyhából. Én kinyitottam az ablakot és azon morfondíroztam, hogy ha ismerős jön, akkor a frissen festett babaszoba-rózsaszín (ilyen szín sincs, csak az érzékletesség miatt írtam :) ) konyhánkat, hogyan fogom a népeknek megmagyarázni.
Opciók:
- Rögtön anyámra fogom. Őt biztosan nem fogják csesztetni.
- A festőre fogom, de ha kérdezik, akkor nem mondom meg a nevét, mert: "Itt van a közelben és nem akarom, hogy meghallja, hogy kritizálják." Ez mondjuk igaz is lett volna.
- Azt mondom, hogy romáknak adtuk el a lakást és ők ilyen színű konyhát szerettek volna, én meg elvállaltam jó pénzért a festést.
- Ja!!! Ez nem ilyen lesz! Erre még jön egy fekete réteg, meg a csontok és a koponyák! Ez most az új trend....
Szerencsére nem jöttek a népek mozizni és anyámmal ellentétben én nem hittem, hogy a konyha színe miatt bárki is értesíti majd a médiát, hogy Poczokék bekattantak.
A második réteg után már számolgattam, hogy mennyibe fog nekem fájni, ha a javítás költségeit megvonom a pénztárcámtól, ami már egy ideje erősen böjtöl. Mindegy! - gondoltam. Fel is vetettem anyuéknak, hogy holnap veszek festéket és átgyógyítom az egészet, de ők addigra már nevettek az egészen. Azt mondták, hogy ez a szín majd világosodni fog és nem lesz olyan a konyha, mint az epres-joghurtos fagyi. Tehát megúsztam egyelőre a festékvásárlást! De azért holnap reggel még valamit biztosan be fognak majd szólni...
A karjaim, a hátam, a derekam romokban van, de azért jól sült el ez a nap! Rá is szóltam mindkettőre, hogy nem szabad felügyelet nélkül hagyni engem! Hiába van diplomám, a festéshez és a színek kikeveréséhez nem értek! Ők is azt mondták, hogy nem tudják elhinni, hogy hogyan szerezhettem meg meló mellett a diplomámat, ha még egy ilyen egyszerű dolgot sem tudok megoldani, csak úgy, ha átmegyek 6 évesbe...
Ez rejtély marad még egy darabig.
Meg az is, hogy öcsém és hugi, ha meglátják, onnantól mennyi ideig fog tartani, amíg nem a konyha színe miatt fognak engem zrikálni.
Bár, ahogy magam ismerem, fogok okot adni egy újabb vérszívásra. Persze nem direkt! A véremben van a bénázás.
És még hátra van a nagyszoba! Ajjaj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése