Ma Antiszoc elkezdett okítani. Tündibündi és mézesmázos volt. Amikor szünetet tartottunk és később együtt jöttünk fel a földszintről a harmadikra, próbált meggyőzni arról, hogy az elmúlt napok hisztijei nem az ő habitusa miatt vannak, hanem azért miatt, mert a vele egy irodában dolgozó kolléganő kicsit nagyon butuska. Én pedig láthatóan nem vagyok az, mert én gyorsan felfogom az anyagot, amit lead. Állítólag velem egy délután átvett egy heti anyagot... Bla, bla, bla. Próbált főzni egy kicsit. Sikertelenül. Igyekeztem a tananyag iránt érdeklődő, de egyéb tettei iránt érdektelen arcot vágni, ami azért nem magyarázható később ki, mint bunkózás. Istenem (már ha létezik), de nehéz a nőkkel! Pláne, ha ennyire frusztráltak és önámítók.
Esküszöm, annyira meggyőzően tudja előadni a "mindenki hibás mindenért, de én nem" szöveget, hogy majdnem tapsolni kezdtem az alakításáért. Persze, visszafogtam magam. Csak jeleztem felé, hogy felfogtam, amit mond. De csak ennyit.
Éva egész nap szívatóágra tett engem. Minden alkalommal belém csipkedett, ahol csak lehetett. Élvezte, hogy nem vághatok vissza, mert akkor Antiszoc behisztizne. Például javasolta, hogy feleltessen Antiszoc engem. Volt olyan ötlete is, hogy üljünk egymáshoz közelebb, mondván hogy közel van a főút és nagy a zaj, nehogy valamit ne értsek. Jeleztem Évának, hogy máglyán fogja végezni, ahogy a többi boszorkány a középkorban. Direkt élvezte, hogy látta rajtam reggelről azt, hogy az egész oktatást a francba kívánom. Jobban örülnék egy jegyzetnek, amit beseggelek, aztán vizsga, majd öröm.
Ha nem lennék meleg, most már biztosan a férfiak felé fordulnék! Az egyik nap sirat engem, a másik nap már nyír engem Éva mama. Nincs elég bajom? Mi van manapság a nőkkel?
Végül is jól kezelem szerintem a helyzetet. Azt hiszem. De azért még mindig nem tértem napirendre a felett, hogy be kell költöznöm a másik irodába. Dobálnak, mint egy darab vattapamacsot.
Watta fakk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése