2010. június 7.

Montenegró - Az új szerelem

 Azt hiszem beleszerettem Montenegróba.

 A napokban hallgattam egy úr hangos beszámolóját a biciklitúrájáról, ami a Kossuth rádión ment. Olyan érzékletesen mesélte el a látottakat és tapasztaltakat, hogy ingerenciám támadt  a neten rákeresni erre a frissnek modható országra, amely a volt Jugoszlávia területén fekszik. Hamarosan, június 12-én lesz a Montenegrói Köztársaság 4 éves. Akik akkortájt utaznak az országba, biztosan nagy ünneplést élhetnek át! :)

 "A honi utazási irodák adataiból kiderül, hogy a montenegrói tengerpart, amely a Kotori-öböltől egészen az albán határig terjed – egyre kedveltebb célpontja a nyaralni vágyóknak. A dél-adriai, mediterrán hangulatú strandok, a part menti sétautak teraszos kávézói, éttermei különleges élménnyel szolgálnak, s Crna Gora nemzeti parkjai, építészeti műemlékei, templomai és kolostorai kihagyhatatlan célpontok a Balkán szerelmesei számára.
 Montenegro legmagasabb pontja a Durmitor hegy csúcsa (2522 méter), amelyet Bobotov Kuknak hívnak. A hegységrendszerben még további hat kétezer méter feletti csúcs található. Az alant elterülő tavak selymes kékje és a föléjük magasodó hósapkás sziklák éles ellentéte lenyűgöző látványt nyújt. A hegység központi része a Tara, a Draga és a Sušica folyók mély kanyonjai által alkotott mintegy 400 km2-es terület, amely bő ötven esztendeje védett. Az UNESCO 1980-ban nyilvánította természeti világörökségnek a Durmitor Nemzeti Parkot. A környék ismertebb települései Boricje, Donja Bukovica, Trsa és Zabljak – utóbbi tündéri kis hegyi falu, közelében a híres sötét vizű, jég vájta tengerszemmel, a Crno Jezeróval, a Fekete-tóval. A szintén jég által mélyített, úgynevezett cirkuszvölgyben érdemes felkeresni a Ledena Pečina nevezetű jégbarlangot. Maga a Fekete-tó csónakázásra, horgászásra, sőt fürdésre is alkalmas. Zabljakból számos túraútvonal vezet föl a hegyekbe.
  A vidéket folyóvölgyek szabdalják, melyek közül a leglátványosabb a Tara folyó 1300 méter mély szurdokvölgye, Európa második legmélyebben fekvő sziklahasadéka. A folyóvölgyekben itt-ott kolostorok bújnak meg, leghíresebbjük a Moraca-kolostor. Távol a világ zajától a XIII. század közepe óta élnek falai között szerzetesek. (Ha a Durmitor Nemzeti Parkot Podgorica felől közelítjük meg, akkor érdemes Danilovgradban megtekintenünk az Ostrog-kolostor mesés freskómaradványait.)"

 "Montenegro egyedülálló természeti kincsekben. 293 km hosszú tengerpartján számos homokos és aprókavicsos strand található. Sok romantikus öböl és sziklazátony várja az üdülések, nyaralások tagjait. Az üdülések, nyaralások fontos szempontja, hogy Montenegro mediterrán éghajlatára jellemző a fél éven keresztül 18 Cº feletti napi középhőmérséklet. Itt a legmelegebb az Adria és alig van Európában olyan hely, ahol többet sütne a Nap. Bűvöletébe vonja az üdülések, nyaralások és utazások résztvevőit a kristálytiszta tengervíz és a parton emelkedő hegyek kontrasztja.

Montenegró nevezetességei:

 Podgorica főváros 136 ezer lakosú ősi település. Fő látnivalói a X. században épült Gergely-templom, az Toronyóra, a Citadella, a Millenniumi-híd és az Óhíd.  

 Európa legdélibb fjordja, a Kotori-öböl az UNESCO védelme alatt áll Cattaro ősi városával. Európa legmélyebb szurdoka a Tara folyó kanyonja. Kotor az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legfontosabb kikötője volt. Javasoljuk a kirándulást kedvelő utazások, nyaralások, üdülések résztvevőinek, hogy látogassák meg a Durmitor-hegység csúcsait és a Balkán legnagyobb tavának, a Szkadári-tónak a madárrezervátumát.

  A tengerparton romantikus kis halászfalvakat és mediterrán városkákat találnak az ifjak és idősebb üdülést, nyaralást és utazást kedvelők. Maradandó élményt ad a Boka Kotorska-i, a Sveti Stefan szigetre, a Miločerbe

 Budva az egyik legrégebbi településnek számít az Adriai tengeren. Budva óváros egy pici szigeten található. A XV. században vették körül erős falakkal, várkapukkal, tornyokkal. Történelmi jelentőségű épületei, templomai: Sv. Ivan-, Sv. Bogorodice Marija-, Sv. Sava- és a  Sv. Trojica templom. Budva ma az üdülésen, nyaraláson résztvevő turisták metropolisza, a színház, a fesztiválok, és az ünnepek városa.

  Tivat a Vrmca-hegy lábánál fekszik, a Kotori-öböl egyik legrégibb helysége, híres a hajókikötője. A városka nagyon kedvező feltételeket  nyújt a búvárkodni vágyó üdülésen, nyaraláson lévőknek. Pálmafákkal övezett tengerpartja, sétánya és ízletes montenegrói bora ad felejthetetlen mediterrán érzést.

 Sutomore a legközkedveltebb montenegrói üdülőhelyek egyike 1.300 m hosszú, homokkal borított strandjaival, ahol a víz sekély, így ajánlható az úszni nem tudóknak és a gyermekes családi üdülésen, nyaraláson lévőknek. A Budvától 30 km-re a Rumije-hegység védelme alatt álló Sutomore citrus és olivaligetei adnak kellemes hangulatot. A Golo Brdo dombon találjuk a Haj-Nehaj török erődítmény romjait. Herceg Novitól  5,4 tengeri mérföldre van a Kék Barlang. A Kék barlangba két bejáraton át juthatunk be. A tenger itt hihetetlenül tiszta, a barlang falairól visszatükröződik a beszűrődő napfény és a vizet csodálatos kékre színezi, ezért kapta a Kék barlang nevet."

 

 A fotók önmagukért beszélnek. a képek többsége Budva-n készült, míg az alatta lévők már leginkább Kotor-on.

 

 Ebben a kis országban minden megvan, amiért bele tudtam szeretni. Hegyek, völgyek, tenger, kultúra, nem globalizált társadalom, történelem, középkori települések, mediterrán hangulat, csodás szigetek, természeti csodák. Csak szeretni tudom!
 Találó, ahogyan ezt a kis országot egy cikkben jellemezték:
Ékszerdoboz a tengerparton.
Felvettem Montenegrót arra a listára, amin azok a helyek szerepelnek, amiket még halálom előtt látni szeretnék. :) Remélem, hamarosan élményeimet is leírhatom itt és nem csak a vágyaimat az utazásról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...