A nap legjobb híre

 Ma kaptam egy halom levelet. Ezek közül kettő volt nagyon fontos. Az egyik a legkedvesebb volt fősulis csoporttársnőmtől érkezett, Gabitól. Írta, hogy lassan kezd az élete helyes mederbe térni, a munkájában kezd lélegzetet kapni és hogy a barátjával lakásfelújítanak. Nagyon megszerettem őt a fősulis négy év alatt. Sokszor volt oda-vissza lelkisegély, amikor rossz passzban voltunk és párszor el is jött hozzám nyáron. 100 km-t utazott miattam. Én persze mindig nagyon vártam ezeket a találkozókat, mert legalább a hétköznapi hajtás feledésbe merült és maszív jókedvet adott mindkettőnknek, amiből tudott a lelkünk táplálkozni jóideig. Gabi írta még, hogy túl van végre a nyelvvizsgán és hogy mennyire hiányzik a napi rutinból a tanulás, a készülés a vizsgákra. Kérdezte, hogy megvannak-e már az eredményeim, mert ő már felvette a kapcsolatot a Tanulmányi Osztállyal és 10 nap múlva már a kezében lehet a Diplomája.
 Korábban már írtam a nyelvvizsgámról és arról is, hogy nem éreztem magam fényesen utánna, mert annyira bizonytalan volt a végkimenetele, hogy nem éreztem úgy, hogy meglenne. Igazából egy kicsit fel is adtam már, de mivel a pozitív gondolkodás jegyében élek a hét eleje óta, mégis bizakodni kezdtem a lehetetlenben.

 Kaptam egy másik levelet is. Ezt már a volt nyelvtanárnőm írta angolul, amiben a gratulációját fejezte ki. Először meg sem néztem igazán, hogy kiknek küldte el. Első körben "letudtam" úgy, hogy ezt minden angolosnak elküldte a csoportból, mert a protokolt betartva mindenkivel tudatja velünk, hogy már biztosan megvannak az eredmények és akinek sikerült annak gratula, a többiek pedig ne adják fel. Aztán jobban megnéztem. Csak négyünknek küldte el a levelet! Akkor már izgalom lett rajtam úrrá. Gyorsan felmentem az ITK honlapjára, beírtam a kapott kódomat és megláttam a vizsgaeredményeimet. Egy erős paraszthajszállal, de MEGVAN! SIKERES ANGOL NYELVVIZSGÁT TETTEM!

 Hipernagy boldogság hulláma kapott el! Ugrálni tudtam volna örömömben! Rögtön kiszaladtam az ősökhöz, akik épp a tv-vel sorvasztották agyukat. Tán a Józsi Barátot nézték, amikor megszakítottam az adást a jó hír bejelentésével. Szokatlan módon ők is nagyon megörültek. Általában a mosolyon, gratuláción, "én ezt mindig tudtam, hogy sikerül" szövegen túl nagyobb érzelemkitörést nem mutatnak. Eddig. Anyu átölelt és besírt a nyakamba. Azt mondta, hogy érdemes volt annyit tanulnom és hogy látja, most jobban örülök, mintha megnyertem volna a lottó ötöst. Rögtön korrigáltam. Én perpillanat jobban örülnék a főnyereménynek, de önigazolásnak és önbizalomerősítőnek most a legjobbkor jön. Persze-persze, azért sok olyan este volt, amit nem filmezéssel, barátokkal való borozgatással, A-val, ... töltöttem, hanem angoloztam éjfélig, hajnal egyig. Igazából nem is a szorgalmam miatt tettem, hanem azért, mert a legyalult agytekervényeimbe nehezen megy már az új infó.
 Szóval örömködtünk, majd visszaszaladtam a másik szobába, ahol vártak a megnyitott levelek. A tanárnőnek és csatolva a többieknek (persze angolul) ecseteltem, hogy nagyon örülök és el sem hiszem, hogy sikerült. Gartuláltam a többieknek is és minden jót kívánva elköszöntem. Eztán Gabicának is írtam. Örömtől ittasan pötyögtem a mondatokat. A nagy örömtől megrészegülve kitártam legbensőbb titkomat neki a melegségemről, amit már sok-sok éve el szerettem volna neki mondani, de bátortalan voltam. Erre azért is kerülhetett sor, mert ő tudja, hogy valakivel boldog párkapcsolatban vagyok egy ideje, de a páromról semmit nem tudott. A nyárra viszont meghívott negem és a páromat magukhoz. Én pedig A. nélkül már sehová nem szeretnék menni! Gabica is nagyon fontos nekem, de az még fontosabb, hogy ne kelljen neki hazudnom életem szerelméről. Hát leírtam mindent neki. A döntést rábízom velem/velünk kapcsolatban. Sulis éveink alatt annyira megismertem őt, hogy ez nem valószínű, hogy problémát jelentene neki, de a párja miatt lehet viszakozni fog. Majd kiderül. Hamarosan. Ez mégsem vette el a jókedvemet. Sőt! Adott még egy kis plussz egészséges izgalmat is a mai napra.

 A levelek megírása után a fejemhez kaptam. A. perceken belül végez a munkahelyén! Elémegyek és lassan, idegesítő módon felvezetem neki, hogy hamarosan Gödöllőre kellene utaznia velem, majd elmesélem, hogy lényegében már diplomás vagyok! Percek alatt mindent elterveztem, majd rohantam elé. Sajnos későn érkeztem. Ez a lógós, néhány perccel korábban végzett és mire odaértem, ő már hazafelé tartott.
 Sebaj! - gondoltam. A nővérem a közelben dolgozik, hát elmondom neki! Beszaladtam a bótba. Tettem egy tiszteletkört, de nem láttam sehol. Megkérdeztem az egyik munkatársnőjét, hogy merre van ez a nőszemély. A mai napon szabadnapos - mondta. Abban a pillanatban az arcomra fagyott a mosoly. Hát, mi van itt kérem? Mindenki menekül előlem? :) Hazajöttem. De az eredmény végülis nem változott! Diplomás pacák leszek hamarosan! És ez nagyon jó érzés! És ráadásul mára még a nap is kisütött!

 Új bőrt húztam fel a blogomra. Amióta az előző megadta magát, azóta keresem az igazán hozzám való arculatot. Egy része, a háttér már most fenn is van. Remélem neked is tetszik. Még fejlesztgetem az oldalt. Aztán egyszer majdcsak olyan lesz, mint én! :)

 Az egyedüli dolog, ami tényleg negatív töltetet adott ennek a napnak, az az, hogy hugi nagyon rosszul érezte magát reggel óta. Délután már komolyodtak a panaszai, amikor Pestről felhívott, hogy mit gondolok, miért is érezheti magát ennyire szarul vacakul. Nekem ugyanis van némi tapasztalatom gyomorfekély ügyben és kimondatlanul, de a tüneteit felsorolva hugi is erre gyanakodott és megerősítést kért tőlem. Szerencsére meg tudtam őt nyugtatni arról, hogy neki nincs fekélye, de ebben én sem vagyok 100%-ig biztos. Holnap megy orvoshoz, aki majd többet tud mondani, ha lesznek a kezében laboreredmények. Remélem nincs nagy baj és ez csak valami, a szervezeten gyorsan átszaladó kórság.

 Mára ennyit. Lassan megyek aludni. Azt hiszem, hogy ma utazni fogok álmomban A-val Gödöllő felé, ahol átveszem a diplomámat és nagyon fog csillogni a szemünk az örömtől...