2012. május 1.

Ami a múlt héten történt...

 Poczok hétfőtől csütörtökig tanfolyáson volt, ahol a jövedelem elszámoláshoz szükséges program rejtelmeit sajátította el. Újonc társával, Szóismétlő Edittel küzdötte végig a fejtágítást, amelyen a sokszor logikátlan SAP programot próbálták velük megszerettetni. Minimális volt a siker. Edit azért lett Szóismétlő, mert bármit mondtam neki, az utolsó szót, szavakat állandóan megismétli és közben bólogat, hogy igaza van Poczoknak, vagy bólogat, hogy megértette azt, amit közölni akart vele. Poczok - mivel ez egy kissé kezdte idegesíteni - kitalált egy módszert ennek kivédésére. Gyorsabb tempóban beszélt Sz. Edittel, hogy az ne tudjon ismételni, mert emez már egy új mondatban volt akkora benne. Így csak a választ váró mondatoknál ismételt, s aztán válaszolt. Ez azért eléggé kimerítő, ha beszélgetni akarsz valakivel. Viszont társaságban rohadt vicces is lehet! Ezen még gondolkodom... :D Egyébként kedves és aranyos a lyány! Van két gyermeke és amikor a férjét emlegeti, akkor azt mondja: "az uram". Ez furcsa, hiszen pesti a kollegina! Én azt hittem, hogy ilyet csak Poczokfalva és környékén hall az ember!

 Poczok örült, hogy csak 9-kor volt jelenése, emiatt azt hitte, hogy majd sokáig aludhat nap, mint nap. Ez természetesen nem így lett, hiszen a szemével nem egyeztetett és azok már hajnal fél 6-kor kinyíltak és bámulták a plafont. Emiatt nem volt ugyan boldog a főhős, de legalább volt ideje mindenre, amit általában kapkodva szokott reggel elintézni. Ilyen volt például a reggeli készítése, amit általában kihagy, vagy említhetném még a munkába igyekvést, ami azokban a napokban kellemes sétává redukálódott, hiszen ideje volt bőven. Emiatt kiegyensúlyozott volt.

 Amíg gyötrő fejfájásai el nem kezdődtek. Ezt kedden és szerdán még ki tudta védeni egy-egy bogyóval. Csütörtök hajnalban azonban 3 óra után arra ébredt, hogy hasogat a feje. Bedobott két fájdalomcsillapítót, két órányi különbséggel, de keveset segített. Ezt még fokozta az a kis stressz, amit az aznapi két gyakorlati vizsga számlájához lehet írni.

 A főnöke is ott volt a vizsgán, ami nem okozott volna nagy feszültséget, hiszen az elmúlt napokban ügyes volt, ezért bízott a rágcsávó önmagában. A főnök ezt megérezhette, mert a háta mögötti padban ült le aznap is, ahogy az elmúlt napokban. Korábban ez Poczkot nem zavarta, de most eléggé idegesítette a tény, hogy a vezér minden leütést vizuálisan be tud fogadni. Ráadásul még a feje is fájt. Ezt még fejelendő el kell, hogy mondjam a vezér egy idegesítő szokását. Állandóan a torkát köszörülte, krákogott mint egy fertőző beteg. Valószínűleg a légkondit nem tolerálta. Én pedig a hangját. Legalábbis aznap.
A vizsga megkezdése előtt Poczok bevette az aznapi 3. gyógyszerét és reménykedett, hogy hatni fog és elmúlik majd a fejfájása. Abban meg csak erősen bízott, hogy negyed óra elteltével nem fog arccal a klaviatúrán, a nyálát csorgatva elfele bitekről és bájtokról álmodni.

 Szerencsére sikerrel zárult a vizsgája, ám beárnyékolta a főnöke egy megjegyzése. A vizsga előtti napon az oktató azt mondta az egyik vizsga lefolyásának ecsetelésekor, hogy az elméleti kérdések kevés pontot érnek, ezért nyomják meg a gyakorlati részt. Ha az megvan, akkor a 110 pontos vizsgából 10 pontot érő kérdéseket, akár el is felejthetjük, mert ha megvan a 75%, akkor már nyert ügyük van. Ezt mindenki be is tartotta. Poczok is. Többek között azért, mert 3 óra alvással és a fejfájással többet nem nagyon tudott volna produkálni. Az elméleti 12 kérdésből 4-re válaszolt is, de a többit hagyta. gondolta előbb szabadul... Az értékeléskor, amikor az oktató mellé ült, hogy átnézzék a feladatok megoldását a főnöke ismét a háta mögött volt és figyelt. A gyakorlati részt 96%-ban helyesen megoldotta. Az elméleti kérdéseknél viszont fehérlett a beadott papír, ami a vezérnek nem nagyon tetszett. Poczok nem akart magyarázkodni, hogy miért nem feküdt rá jobban a kérdések megválaszolására, mert az eredmény így is, úgy is ugyanaz marad. Az összességében 90%-osra megoldott vizsgafeladatok őt már megnyugtatták, de a főnöke azt mondta, hogy az elméletet "slendrián" módon oldotta meg. Ekkor kapott egy verbális gyomorszájba ütést a főnöktől, ami csak másnap csillapodott, amikor a kolléganői megnyugtatták, hogy még aznap el is felejtette ezt és ne foglalkozzon vele.

 Poczok jól érzi magát az irodában, mert a nőstények, aki között dolgoznia kell kedvelik őt. Még nem alkot róluk írásban véleményt, mert még idő kell, hogy kiismerje őket, hiszen az elmúlt munkanapok nagy részét az irodán kívül, tanfolyással töltötte. De a fejében már kezdi őket besorolni. ennek hamarosan hangot betűt is fog adni. Mindenesetre elvan. Lassan megkapja a szükséges hozzáféréseket a munkájához, ami után elkezdődhet az igazi számfejtés. 
Pasik terén a munkahelye nem bővelkedik jóságokban. Legalábbis amit eddig látott, illetve a Gabi barátnőjével meg- és kibeszéltek ezt igazolják. Ez igazából nem mérvadó szempont, sőt inkább jól érzi magát ettől. Néhány srác kivételével a pasik zöme idős és pocakos, vagy nyomi kategóriába sorolható.

 Még pénteken azt telefonálta meg szüleinek, hogy csak szombaton délután megy haza, mert délelőtt még dolga van. Ezt azért tette, hogy Zsenivel utazhasson haza, aki Sopronban volt. Nagyon jó volt a vártnál hamarabb találkozniuk! Bár a nettó 30 fokban a buszon utazni nem volt valami kellemes, de mégsem érezték ezt gondnak, hiszen együtt lehettek. A hosszú hétvége minden napjára volt programjuk. Beszélgettek több közös programról is. Az egyik ilyen egy május közepi jazz koncert Pesten, valamit egy augusztusi túra a Tátrába, ahol egy mesebeli rönkházban tervezik eltölteni az időt. A népek előtt egyre fesztelenebbek, de azért kulturáltan viselkednek. Felszabadultabbak, ami abból is látszik, hogy ha hosszabb ideig példuál a másik kezén hagyják a sajátjukat, akkor nem kapják el hirtelen azt, amikor feleszmélnek félve, hogy a közönség mit is fog szólni. Félni azért nem kell, hogy rózsaszín tütüben fogunk táncolni egy Zil platóján az Andrássy úton! :) 

 Alakulnak a dolgok szépen, ahogy szerettem volna. Ráadásul még a nyár is megérkezett. Az élet szép!

4 megjegyzés:

  1. Csupa jó hír - majdnem. A fejfájás... Lehet, hogy javítani kellene a rágcsávónak a folyadékháztartásán: több folyadékot (alkohol kizárva!) kellene bepumpálnia a mezeinek. Természetesen több kis részletben, úgy, hogy a napi mennyiség legalább 2,5-3 liter legyen.
    Elsődleges hatások: könnyebb szívműködés, tisztább testnedvek, jobb agyi anyagcsere és oxigénellátás...
    Másodlagos hatás: az ásványok és a vízben oldódó vitaminok jobb hasznosulása, a vese tisztulása és erei állapotának javulása, a a húgyúti fertőzések megelőzése/visszaszorulása...
    Mellékhatások:
    a) (jellemző) gyakoribb kirohanás a poczoklikból;
    b) eleinte a szociális érintkezések szakaszossága, de később, a húgyhólyag alkalmazkodása következtében ezek a mellékhatások elenyésznek.

    Ez a fickó a szöveg hátterében az új főnököd? vagy Zseni? Netán te volnál?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fejfájás mindig a legrosszabbkor érkezik nálam. Általában valami fontos esemény előtt állok és az a szemét, mint az idegesítő rokonok és ismerősök, a legrosszabbkor toppannak be.
      A vízzel egyébiránt jó viszonyban vagyok! Sűrűn találkozunk külsőleg is (utalva Zol bejegyzésére, amiben a hónaljunk alatt tartott házikedvenc napi szükségleteit elemzi :) ) és belsőleg is.

      Tehát vagy a stressz miatt és/vagy a korom miatt van mostanában az átlagosnál több fejfájásom.

      Bár múltkor valaki azt mondta, hogy nem érti miért fájhat a fejem, hiszen amit nem használunk az nincs igénybe véve annyira, hogy fájni kezdjen...

      Hát van benne igazság. :)

      Törlés
  2. Jó hogy Pocoknak ilyen franyákos hete volt. Kivéve a fejfájósdit. De a többi JÓ!!! :) Még Essz Edit is szimpatice a történetből! Én legalábbis bírom a fura figu(rá)kat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A munkahelyem tele van ilyen emberekkel! Végülis olyan, mintha egy olyan faluban lennék, ahol a szomszédaim mind a közelben vannak. Azok is, akiktől lever a víz és azok is, akikkel alig várod, hogy újra találkozhass.
      Én viszont a kecó és a meló közötti utat nem villamosozom végig - pedig adna témát rendesen - mert gyalog is csak 20 perc, amíg beérek.
      A nyóckerben pedig élmény használni a BéKáVé-t! Ám, amíg a keplár póló, rövidgatya, ing, pulcsi és kabát nem készülnek el, nem valószínű, hogy sűrűn fogom használni a tömeget szállító sárga rettenetet, amin általában nyomdafestéket nem tűrő arcok utaznak.

      És az Együttszaglói Góciensről még nem is írtam!

      :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...