Színház

 Tegnap este A-val megnéztünk egy darabot a Székesfehérvár-i Prospero Színkörtől. Ingmar Villqist (szül. 1960-ban) kortárs lengyel író Helver éjszakája című darabját. Két szereplős volt a darab. A férfit Szabó Zoltán, a nőt Nagy Éva játszotta oly hitelességgel, hogy a másfél órás előadás huszadik percétől el is feledkeztem arról, hogy egy kamara teremben ülök. Leginkább úgy éreztem magam, mintha egy ablakon át lestem volna be és lettem volna részese a bent zajló eseményeknek. Alakításuk pazar volt! Oly hitelességgel játszották el szerepüket, amit régen láttam már! Rendezője Micskó Zoltán volt, aki méltán lehet az előadásra és rendezésére büszke!
  Hogy miről is szólt a dráma?

  "Kettejük története egyetlen nap alatt zajlik. A külvilág forradalmi hangulata kezdetben csak beszivárog, majd Helver betoppanásával felerősödik a nyugalmat árasztó konyhába. A szellemileg sérült férfi, aki lázas szerepjátékként éli meg a kinti örjöngést, amely épp a társadalom szélére szorult, sérült, fogyatékos emberek ellen, így őellene is irányul, mit sem értve az egészből, hősiesen lobogtatja zászlaját, amelyet a  "Le a húgyagyúakkal!" rigmus kísér. Ráveszi a nőt is, legyen részese a szerepjátéknak, de Karla tekintete már sejteti a tragédiát. A kényszerű játék fordulópontja az amikor a nő fájdalmas véget ért életszakaszát idézi fel. Ekkor kap magyarázatot a néző kettejük viszonyára, hogy a nő se nem házastársi, se nem anyai ragaszkodással gondoskodik a férfiről, hanem bűnbánatból teszi azt. A darab feszültségének tetőpontja – az ütlegekkel és fájdalommal járó haláltól való „megmentés” megvalósítása – ugyancsak megindító. Eközben az együgyű férfi, Helver ragaszkodása is rokonszenvessé válik. Az őt eltiporni akaró külvilág gonoszságával szembeni értetlensége, védtelensége teszi egyértelműen pozitív figurává.
 Kettejük viszonyában a külső események hatására áll be döntő változás, amikor a férfi mások befolyása alá kerül, s egy darabig elhiszi, ő is lehet ember, és nem "húgyagyú". Lelkesedése agresszivitássá torzul, de csak addig, amíg elő nem jön be belőle a gyermeki én, amely a katonásdit otthon, kis játék katonákkal műveli csak. A nő ezt a helyzetet már könnyen kezeli, de felismeri, hogy a külvilág nehezen fogadja el azt, aki más, így menteni akarja életüket. Terve azonban kudarcba fullad, s egy kétségbeesett pillanatban csak egy megoldás látszik elfogadhatónak..."
 

 Az előadás végén dermedten ültünk a nézőtéren A-val. Hosszú másodpercek kellettek, amíg visszazökkentünk a valóságba, mert olyan energiával, átéléssel játszottak a színészek, hogy a történet teljesen magával ragadt minket. Éva még a harmadszori vissatapsoláskor is a szerepében volt, mert a szemei még mindig könnyel voltak telítődve. Érzelmei az arcán tükröződtek. Hihetetlenül jól játszottak! Szép volt, megható, megrázó és valóságos a tegnap esti színházi előadás!