Egy hét eseményeit kellene most összafoglalnom néhány sorban. Nem egyszerű a feladat, de azért megpróbálkozom vele.
Megvannak a vizsgáim angolból. Többet izgultam ismét a kelleténél. A szövegértésem és a szóismeretem nagyon jó, viszont a nyelvtanom tragédia egyelőre. A még rá nyelvtanra kell feküdnöm. Unokahugitól kaptam 2 tonna könyvet, gyakorlókat, miegymást, hogy tuningoljam magam. Erre csak hétvégén fog sor kerülni, mert nagyon béna a heti beosztásom a suliban. :P
Hétvégén hugiéknál voltam fenn Pesten. Iszonyat fura volt, hogy a BKV sztrájk miatt, mennyivel nyugodtabb volt a város. Péntek este érkeztem és egyáltalán nem fogadott a fővárosi őrület a forgalmat tekintve.
Beugrottam a munkahelyére, az egyik plázába, ahol szintén nyugi volt. Ez persze annak tudható volt, hogy a boltok többsége 8-kor bezárt és én csak 1/2 9 magasságában futottam be. Csend, rend és fegyelem mindenhol. Kezdtem megnyugodni, hogy nem lesz semmi, ami egész hétvégén felzaklathatna. Ebben a korban nekem már a nyugi a legfontosabb az életemben, nem pedig az a zsibongó élet, amit pl. egy főváros tud nyújtani. Hugival nagyon megörültünk egymásnak találkozásunkkor:)! A bóthoz érve, ahol dolgozik még egy utolsó "bízom benned" pillantást vetett rám, mielőtt beléptünk az egységbe. Ott várt ugyanis életem egyik nagy erőpróbája. Túl kellett élnem Szilvit, az eladók gyöngyét. Szilvi biztosan jó szakember az eladási adatokat megtudva, de egy kis idegesítő, csonthülye, plázacica, akinek az élete ott kezdődik egyelőre, ahol most tart: a plázában. Ő tökéletesen idevaló. A világlátása; a frizurája; a realitásoktól erőssen eltérő gondolkodásmódja; az, hogy, ha beszélsz hozzá, úgy érzed ez a lány még a haját sem képes felfogni; az hogy enyhe alapfokon bírja a magyar nyelvet, viszont a pláza szlengből doktorálhatna, mind megerősíti bennem a "Menekülj!!!" érzést. Mindegy, jó arc voltam és nem éreztettem vele azt, hogy egy szellemi vetélkedőn bizony erős hátránnyal tudna csak indulni.
A meló vége után, metróztunk hárman. Szilvi ismét hozta a formáját. Mi nagyon jól éreztük magunkat mellette. A Nagyvárad térnél leszálltunk és gyalog sétáltunk haza. Nagyon tetszett és egyben fura is volt látni a kihalt utcákat Budapesten, pénteken, este fél 10-kor! Mintha egy járvány söpört volna végig az utcákon! Néha egy-egy ember szállingózott el mellettünk, de egyébként miénk volt a négy sávos út és mindkét járda is.
Ahogyan ezt a képen is lehet látni, senki nem volt az utcán. Persze ez a kép csak az érzékeltetés miatt került ide, de a feeling hasonló. Csak ehhez még hozzá kell képzelni azt, hogy este van, kb. -5°C és kis köd is szépíti a tájat.
Először voltam ebben a lakásban Huginál, amit közösen bérel öcsémmel és sógornőmmel. Ez egy gangos ház, ahol úgy tűnik, hogy csak az utal arra, hogy még nem a múlt századba csöppentem, hogy a gáz be van vezetve a lakásokba. Egyébként olyan volt a hangulata az egésznek, mintha még az 1980-as éveket taposnánk a kapun túl. Magas szobák, régi bútorok, óriás ajtók fából mindenhol. Nekem túl idegen és rossz kisugárzású volt minden. Nem igazán éreztem az otthon hangulatát. Persze, egy bérelt lakás sosem olyan, mint amit az ember magának elképzel otthonnak, de azért hiányzott a melegség. Öcsém meló után volt, amikor érkeztünk, így csak másnap reggel tudtam köszönni neki. Hugival megvacsiztunk, majd a szobájában megbeszéltük a közelmúlt történéseit. Jó hangulatban készülődtünk a lefekvéshez. Hugi már nagyon várta azt, hogy megkapja a szülinapi ajándékát, amit sajátkezűleg készítettem neki. Lefeküdtünk, bekapcsoltuk a rádiót, hogy halkan duruzsoljon a fülünkbe, míg el nem alszunk. Mindketten nagyon fáradtak voltunk. Én még olvastam kicsit elalvás előtt, de már nem bírtam én sem sokáig a gyűrődést.
Folytatódik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése