Annyira jó volt látni Gabit! Sok-sok idő óta először tudtunk beszélgetni, aminek sajnos meg is itta a levét. :) De erről majd később.
A legtöbb alkalommal, amikor hosszabb távot utazom, kifogok egy szellemileg alultáplált emberkét. Ez a hétvégén, csak annyiban módosult, hogy az állomáson állva, amíg el nem indult a vonat, addig szegődött fegyverhordozómmá egy olyan roma srác, aki erős hátránnyal indulna egy szellemi vetélkedőn. Leszögezem - nem a srácot! -, nem azért volt buta, mert roma volt! Azért volt buta, mert gyárilag hátrányos arcú volt szegény. Ellenben nagyon tisztelettudó és kedves volt, még akkor is, amikor 4 perc beszélgetés után a szemeim az eget lesték, hogy miért is áldott meg a jóisten a mai nap is egyel azok közül, akikről nem hogy az MTA-nál soha nem fog szobor állni, de még az alapot kiásni sem lenne alkalmas.
Meglátva az állomáson megkérdezte, hogy mikor indul az N-be tartó vonat. Gondoltam, nem idevalósi, megmutattam neki azt az infótáblát, ahová az adatok fel vannak vésve. Láttam rajta, hogy ez minimálisan segítette ki őt a kért információ megszerzésében, ezért elmondtam neki, hogy 10 óra 11-kor indul a vonata.
Ő: 11-kor?
Én: Neem. 10 óra 11 perckor. 10 óra után egy kicsivel.
Ő: Honnan indul a vonat?
Én: Nem tudom, hogy melyik vágányról, de akkor csak az a vonat fog indulni. Nem tudod eltéveszteni.
Ő: Aham. .....
Én ezután úgy gondoltam, hogy talán jobb lesz, ha otthagyom őt és elmegyek a pénztárhoz, hogy megvegyem a jegyemet, amíg feldolgozza az új ismeretanyagot. Ő jött utánam és végigmozizta, ahogy megveszem a jegyet. Az igazat megvallva, azt hittem, hogy most jön a lejmolós rész. Nem jött. Csak a srác utánam ki a jegypénztártól a sínek mellé.
Kinn csak állt mellettem és nézett. Általánosságban nem zavaróan, csak úgy, mint egy kisgyerek, aki kíváncsi. Engem, mégis zavart egy kicsit, hogy néz. Gondoltam, hogy inkább kérdezek, attól majd biztosan abba fogja fejezni. Úgy is lett, de én jártam rosszabbul...
Én: Miért utazol N-be?
Ő: Anyuékhoz.
Én: Értem. ... Meglátogatod a családot? - gondoltam, hogy egy intézetből eltávot kapott sráccal beszélek, de tévedtem. Ismét.
Ő: Nem látogatok. Én ott lakom. Ott vannak a "tesvéreim" is.
Én: (teljes értetlenséggel az arcomon) Ha ott laksz, akkor hogy-hogy nem tudod, hogy mikor indul vissza a vonatod? Mit csináltál itt a városban?
Ő: Semmit.
Én: Eljöttél otthonról ide, hogy ne csinálj semmit?
Ő: (mosolyogva bólogat) Igen. :)))
Én: Nem unatkoztál?
Ő: Nem. (még mindig mosolyog)
Én: Akkor biztosan szeretsz vonatozni. Miért nem jött veled egy testvéred?
Ő: Nem tudom. (néz rám mosoly nélkül és láthatólag értetlenül. biztosan buta volt a kérdés)
Én: Nem unalmas egyedül vonatozni?
Ő: Nem. Holnap reggel is jövök.
Én: És holnap hogy jutsz haza?
Ő: (megint mosolyogva) Nem tudom, de nem sietek.
Hát ilyen előzményekkel indultam el otthonról, remélve hogy a vonaton nem csapódik valamelyik rokona mellém. Szerencsém volt, egyedül utaztam. Zenét hallgattam és néztem a reggeli tájat. Hugi dicsérete után éreztem késztetést, hogy a Maszkura és a Tücsökraj nevű zenekar 2009-es Szégyentelen és 2010-es Kérlek így szeress c. albumait hallgassam.
