Munkáról is volt szó. Egyre inkább erősödik bennem az érzés, hogy váltanom kell, még akkor is, ha most a bizonytalansági faktor a jövőmmel kapcsolatban egyre nagyobb lesz. Szeretné, ha a cégénél dolgozhatnék a bérszámfejtésen. Ehhez már a terepet is előkészítette, amennyire módjában állt. Nekem egy interjún és egy teszten kell helytállnom ahhoz, hogy munkaszerződést toljanak elém. A bér és a kiegészítő juttatások nem valami kecsegtetők, de kezdésnek nem rossz. Annyi meglesz talán, hogy ne legyen böjt az életem hátralévő része. Már beszéltünk egy pesti összeköltözésről is, bár ez még korainak tűnik. De jó érzés, hogy velem ennyire előre tud és mer számolni.
Tegnap elküldtem neki az összes dokut a jelentkezéshez. Mesélt a leendő (ha összejön a munka) kollégákról is. Nem tragédia egyik sem. Én nem is hiszem, hogy ne tudnék mindenkivel kijönni. Bár van egy férfi az osztályon, de ő sem lehet számomra kon… illetve, kankurencia. Ahogy Gabi leírta őt, én egy szóval tudtam jellemezni: „nyomi”. Remélhetőleg alkalmam lesz megtapasztalni ezeket az embereket, mint munkatársakat!
Újabb pohár bor lett kitöltve. Újabb téma következett, majd kimentünk az erkélyre egy kicsit kiszellőztetni a fejünket a bor miatt. Egyre jobb lett a hangulatunk, egyre jobban utáltam, hogy másnap már utazom is haza. Lehet, hogy az e felett érzett pánik következtében, lehet a bor hatásaként – érzem, hogy most Zseni és Gabi is mosolyog! -, na jó!, vagy csak a szimpla bőbeszédűségemért minden alkalmat megragadtam, hogy szóra nyíljon a szám. Egyedül azokban a percekben kapott szusszanásnyi időt ez a nagyon szép és kedves lány, amikor elvonultam a mosdóba, mert a vesém igen jól dolgozott aznap. Úgy is mondhatnám, hogy a szervezetem nem becsülte meg a belé invesztált italt.
Itt még közel sincs vége!
Sokat nevettünk, sok történet elhangzott és sok mindent tudni akart Zseniről. Jól le is meózta őt néhány képről. Hízott a májam az elfogulatlan dicséreteitől! Szeretném, ha találkoznának, amint erre alkalom adódik!
Kimentünk egy rövid sétára is a városba. A főtéren a koripálya, a betlehemi jászol és a karácsonyi vásár miatt odatelepült bódésor jól megfért egymás mellett. Ja! Volt állatsímogató is! Volt egy csacsi - szürke, egy kecske – fekete és három birka – mocskos szürke színű. A csacsi orra tövét megsímogattam, majd az Üvegtigrisből idéztem Gabinak, ahogy a Sanyi beszélt. Ez megtette a hatását. Gabi nevetett a csacsi meg fejvesztve menekült az ól, vagy mi a szösz, másik felére. Sebaj! – gondoltam és átmentünk a kecskéhez. A kecskét, Sanyi hangjával egyszerűen lenyusziztam. Vagyis inkább azt lehetett érteni: „Nyuszéé!” Ő bírta a gyűrődést. Megsimogattuk a fejét és a kis szarvait is. Én még a fülét is megsimogattam. Lehet, hogy állatfülfetisiszta vagyok, de imádom az állatok fülét megsimogatni, mert olyan kellemes a tapintása! Ezt is bírta!
Ezek után analizáltam a betlehemi életképet, ami számomra eléggé furcsa volt. Szalmában voltak a népek: Mária, József, KisJézus – fekve természetesen, a három királyokok, meg néhány állat. Az egyik bari, József lába mellett nézte a jászolt, hogy miért olyan. Ezt azért kell kiemelnem, mert a bari Józsefnek csak a vádlijának a feléig ért. Engem zavart, hogy nem igazán volt méretarányos. Vicces volt a jászoltól fél méterre lévő megahópihe is! Akkora volt, mint maga a KisJézus, aki nem volt annyira kicsi, hogy ez az arány belekötés-mentes legyen! De ezek még nem lettek volna kiheverhetetlen vizuális látványok, ha nem lett volna az a háttér, ami aztán teljesen kicsapta a biztosítékot nálam! A Az istálló megett egy csodaszép alpesi táj volt felfestve. Igényesen lefestett domb, fenyőkkel és síelésre alkalmasnak látszó hóval. Hacsak az időjárás és a klíma hirtelen nem vesz drasztikus fordulatot, akkor csak ez az agyamba bevésődött kép lesz az, ami lázálmomban elő-elő fog jönni, amikor egy Téli Olimpia Betlehem feliratú vis után meglátom a sífutókat küzdeni az érmekért.
Ebben a szellemben és jó kedvvel indultunk vissza a kecóba, ahol a kinti hideg után a kellemes meleg fogadott. Elkészítette Gabi életem legcsípősebb melegszendvicseit, amit legyűrtem, pedig egyáltalán nem rajongok a csípős ételekért. Ám, miután kiölt minden érzékelő receptort a nyelvemben és az agyamban a szalámiban lévő (asszem kapszaicin, bár ennek jobb lenne utánanézni, de most nincs kedvem) paprikaszármazék, már élvezhetően finom volt a szendó. Mellé kaptam finom körte teát – ha jól emlékszem Teekanne gyártmányú -, ami azért segített, hogy a le nem mart részeket a nyelvemen le tudjam égetni.
Vacsi utáni desszertként már nem kellett Gabinak az általam szeretett mézes, karamellás szutyokba ragadt szezámmag, amit a Lidliben lehet jól megtalálni, mert állítása szerint olyan az illata és az íze, mint a töltött paprikának. :P
Zuhany után lefekvéshez készülődtünk. A tévében háttérzajként ment valami „ZS” kategóriás zombis-vámpíros kínai (!!!) rettenet, de nem igazán foglalkoztunk vele, mert még egy kicsit beszélgettünk. Illetve én beszéltem inkább. Már megint. Szegény Gabi már teljesen kómás volt, de én csak nem tudtam befogni az arcomat! Ezen azért még vihogtunk egy kicsit, majd lassan bekómáltunk és elaludtunk. Gabi szerint horkoltam, de csak annyira, hogy ő felébredjen a zajomra, de nagyon hangos nem voltam, mert vissza tudott aludni gyorsan. Ez annyira gáz! Mármint a horkolásom.
Reggel én tértem előbb magamhoz. Mosakodás után gálába vágtam magam, majd gondoltam meglepem az én barátnőmet egy jó reggelt kávéval. Ez sikerült is. A lehető leghalkabban összeraktam a kotyogós kávéfőzőt a kávéval és a vízzel. Lefőtt a kávé és kellemes illattal töltötte be a konyhát. Gabi jött a békás köntösben, csík szemmel, de mosolyogva köszönt, majd rövid idő elteltével teljes harci díszben pompázott. Örült a kávénak, amiből töltöttem neki. Ekkor vettem észre, hogy kicsit sűrűbb, mondhatni iszapos az állaga. A szűrő valahogy kimaradt a szórásból. Ilyen kávéfőzőn én már évek óta nem főztem kávét. Kicsit vártunk, hogy ülepedjen, de azért a fölét megittuk. Török kávéval még idén úgysem indult egyikünk napja sem! Megreggeliztünk, majd lassan kezdtem pakolászni, mert Gabinak még dolga volt délelőtt, amit nem lehetett elnapolni. Még kivitt az állomásra, ahol érzékeny búcsút vettünk egymástól.
A vonat elindult, Gabi pedig gondolom pezsgőt nyitott, hogy megszabadult tőlem. Hazafelé utazva csak az járt a fejemben, hogy hogyan történhetett az meg, hogy egy éven keresztül nem jutott időnk találkozni? Nem volt rá értelmes és meggyőző magyarázatom.
Ezen változtatni kell. Legalább negyedévente egy csörtét össze kellene hoznunk. De már Zsenivel megyek legközelebb a terveim szerint!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése