Tavasztámogató

 Úgy ám! Támogatom a tavaszt! Igazából ez a kedvenc évszakom. 

Nem kell már hat kiló hacukát hordani magunkon,
újra látni az alakokat, formákat, kivillanó hasakat...
mert már nem kell vacogni, ha kimegyek az utcára, olyan kellemes az idő,
éled a természet, újra látni a kék eget,
tényleg látni az új és megújuló szerelmeket az utcán, cukrászdában, kávézóban, parkokban,
kiegyensúlyozottabbak vagyunk,
kapunk egy jó adag D-vitamin dózist,
el lehet kezdeni a kirándulásokat tervezni és véghez vinni,
világos van, egyre korábban kel és egyre később nyugszik a nap,
az emberek is boldogabbnak tűnnek.

 És még sorolni lehetne a végtelenségig az évszak pozitív oldalait! 

Ezért tehát:

 Még egy verset is rittyentettem ennek örömére! A vers megírására hatással volt a tegnapi látogatásom Zseninél. Egy kicsit napfürdőztem nála. Élveztem a tavaszi napsütést a fotelben ülve. Később már ketten, egybeolvadva fürdőztünk a sugarakban. Nehéz volt abbafejezni ezt az édes semmitevést. A versem ezt a hangulatot szeretné visszaadni. Csak Poczkosan. De nem mocskosan.

Tavasz van

becsukom szemem, vakít a fény

egy hete még hó volt az utcán

és nagyon utáltuk a hideget,

hogy füstöt ont minden kémény

a nap sugara megsimogat

melegét arcomon érzem

egy fotelben ülve Zseninél

fény felé emelem a karomat

várva, hogy öleljem a tavaszt

s nyakába borulva mondjam

hónapok óta úgy várok rád

mint egy szerelmes kiskamasz

kinn egy fán kismadár énekel

Zseni lassan az ölembe ül, s

csókkal halmoz arcot, nyakat

a tavasz már nem is érdekel