Korábban írtam (itt), hogy Zsenivel, még ismerkedésünk hajnalán azt vettük észre, hogy annyira sok közöttünk a hasonlóság, hogy felvetődött bennem az, hogy esetleg testvérek vagyunk. Azt is írtam, hogy jön majd a magyarázat, hogy miért is gondoltam ilyen blődségre. Bár akkor még semmi sem volt lehetetlen, mivel nem ismertem jól a családfáját.
A családom nem egyszerű. Ezzel nem vagyok egyedül a világban, tudom. Viszont a ki?, kivel?, hol?, hogyan?, és MIÉRT? kérdések megválaszolásánál, már nem olyan egyszerű a válasz. Ha egyáltalán kapok. Ahogy szabatosan szoktam jellemezni a családomat: Ebben a családban Dallas-i fordulatok vannak. Ez azt jelenti, hogy bármikor felbukkanhat egy-egy emberke, akiről kiderülhet, hogy bizony rokon. És talán nem is olyan távoli!
Hogy ez miért is lehetséges? (Nem mondhatom el senkinek...)
Valószínűleg azért mert anyunak több férfi volt a kapcsolatában. Volt/van legális, bejegyzett és voltak (mint utólag kiderült) alkalmi együtthatói góciensek is, amelynek eredménye vagyok példuál én is. Ezzel nem is lett volna semmi porblémám, ha mondjuk nem 18 évesen, a szülinapom magasságában vagyok kénytelen szembesülni...
Ekkortájt találkoztam egy volt szomszédasszonnyal korábbi lakhelyünkről. Pont nem voltam jó passzban. Ő kérdezte, hogy mi bajom van. Elmeséltem, hogy anyuval összekaptam valamin, ami miatt állt a bál. Kiszedte belőlem - talán jó is volt akkor egy kicsit kibeszélni magam, mielőtt felrobbanok -, hogy apám miatt volt a zűr. Abban az időben sokat piált és untam az állandó hisztit közöttük és veszekedéssé fajult kettőnk között, amikor morogtam neki, hogy amit csinál az szerintem nem jó. Apám soha nem tanul abból, ha minden alkalommal ugyan az a műsor megy. Menetrendszerűen. Apám hazajön piásan, anyám hisztizik, apám kamuzik, hogy ő nem is ivott sokat (pedig de), anyám még hisztizik, majd sértődötten elvonul, mert elege lesz, apám meg csapkod, hogy nem foglalkoznak vele, anyám puffog a lakás egyik felén, apám a másikban, amiért igazolva érezte, hogy azért piált, mert őt nem érti meg senki és nem szereti senki.
Ebből lett elegem. A volt szomszédasszony próbált "vidítani", hogy ne legyek annyira magam alatt, hiszen nekem semmi közöm nincsen hozzá és elárulta, hogy az apám nem is az igazi apám. Miatta ne görcsöljek. Kamilláztam erősen. Elmondta, hogy hogyan hívják az igazit, aki csak rövid ideig volt anyámmal, aztán eltűnt, vagy anyám elküldte őt. A részleteket nem tudja.
Pazar - gondoltam. Sokkal jobb kedvem nem lett, viszont egy újabb görcs ugrott a gyomromba a meglévő mellé. Sokáig nem is beszéltem anyámmal erről, mert nem tudtam, hogy hogyan is vezessem fel, ráadásul akkoriban volt elég gond, amit nem akartam tetézni. Sok idő elteltével, amikor a melegségem miatt én voltam a porondon, egyszer csúnyán összerúgtuk a port. Fenyegetődztem, hogy elköltözöm otthonról, mert ezt már nem bírom. Anyámék azt hitték, hogy blöffölök. Nem blöfföltem, elkezdtem pakolni. Be sem jöttek a szobába, hogy visszatartsanak. Már majdnem végeztem, amikor felszívtam magam, hogy hogyan lehetnek ilyen szívtelenek, hogy nem akarnak megállítani. Ekkor sütöttem el a Tudom, hogy mi az igazi apám neve! patront. Anyám szeme elkerekedett. Ő majd biztosan megért engem és szívesen lát! - morogtam tovább. Ezzel csak annyit értem el, hogy anyám egy kősziklává változott és mondott cifrákat apámról, meg azt, hogy egy börtönben biztosan tudok vele találkozni a beszélőn.
Hogy ennek mennyi a valóságalapja és a mennyi része a viszont öklözés a gyomorszájba verbális módon, azt nem tudom. Lefagytam. De azért még visszaütöttem egyet, mielőtt elindultam: Gratulálok, hogy egy sittes is megvolt!
Egy, másfél hétig a családból senki sem tudta, hogy merre vagyok. Majd hazamentem, hogy beszéljük meg az egészet. Persze bocsánatkérés és szőnyeg szélén állás után visszajöttem. Azóta nem beszéltünk apámról. Csak annyit tudtam meg tőle, hogy egyszer jött engem meglátogatni és szerette volna tartani velünk a kapcsolatot, de anyám elhajtotta.
Mivel a történések miatt nincs jó emlékünk apámról én nem nyaggattam anyut, hogy meséljen róla. Így nem tudom, hogy mi igaz abból, hogy az igazi apám börtönben ült-e valaha. Többször gondoltam, hogy megkeresem, de a neve, amerre állítólag él (csak egy régiót tudtam belőni a szerzett infókból) elég gyakori, így csak a személyes érdeklődés az egyetlen, ami segíthet. A személyes találkozástól pedig tartok a mai napig. Tudom, hogy nem szabad egy kitalált képpel azonosítani, de mégis él bennem egy kép, amitől a való életben biztosan fényévekkel van ez az emberke.
Szívem szerint, ha tudnám, hogy ki ő és hol lakik, akkor napokig csak messziről figyelném, mielőtt eldöntöm, hogy odamenjek-e hozzá, vagy sem. De valószínű, hogy megkocogtatnám a vállát...
Ha él még.
Emiatt gondoltam, hogy esetleg Zseni akár a testvérem lehet, hiszen akár az anyukájával is összejöhetett ez a jóember. Már tudom, hogy nem ez történt. Viszont érdekes lett volna az esetünk, ha kiderül, hogy féltestvérek vagyunk. Ez is egy Dallas-i fordulat lett volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése