Felhőtlenül

 A tegnapi bejegyzéskor már megszületett a gondolat, hogy kellene egy bejegyzést is írni a villámok születésének helyéről, azaz a felhőkről. Gyönyörködhetünk, félhetünk, bosszankodhatunk egyes fajtáinak látványától. Bizony félhetünk is! Az anyagra rákeresve olyan weboldalakra bukkantam, ahol nagy hévvel gyűjtik a legkülönlegesebb felhőképződmények felvételeit. Van közöttük olyan, amit látni elég rémisztő lehetett! Ezt  a közeljövőben, majd én is megmutatom. De most addig is jöjjön egy kis felhősuli. 

Rejtélyes Ritka Felhők

 A sokféle látványos és olykor ijesztő felhőknek a kialakulásáról ma már elég sokat tudnak a meteorológusok, bár tény, hogy nem sokan foglalkoznak vele, mivel a ritkaságuk miatt nem annyira fontos a tanulmányozásuk. Össze lett itt gyűjtve néhány a legkülönösebb és legszebb felhők közül, illetve néhány sorban beszámolok azok létrejöttének a részleteiről.

Alapjában véve a légkör hasonlít a tengerhez. Különböző hőmérsékletű, sűrűségű és mozgású rétegek találhatóak benne. A meleg által kiváltott felhajtóerő a nedves levegőt a magasba emeli, ami kicsapódik apró részecskékre és így létrejön a felhő.

 

 A reggeli glória felhőnek keresztelt jelenség a leggyakrabban Ausztrália északi partvidékén, a Carpentaria-öböl felett figyelhető meg. Ezek a titokzatos, cső formájú felhők máshol nem fordulnak elő ilyen gyakran, ezért a kialakulásukban fontos szerepet játszanak a földrajzi sajátosságok. A keleti passzátszelek a parti szellőt napközben a York-foki-félszigeten keresztül nyomják, amelyek késő este találkoznak a nyugati part felől érkező tengeri szellővel. Az ütközés következtében egy hullámszerű áramlat alakul ki. Ahogy a nedves tengeri levegő a hullám teteje fölé áramlik, lehűl és ennek következtében felhővé alakul. Néha csak egy ilyen cső forma alakul ki, de van, hogy akár 10 is létrejön és a hosszuk elérheti az 1000 kilométert.

 

 A mammatus felhő néven ismert képződmény sok helyen előfordulhat, általában erős viharokat jelez. A buborékszerű felhőformáknak több változata ismert és több feltételezett kialakulási elmélet létezik. Egy valami azonban közös mindegyik létrejötténél; a zivatar folyamán a meleg és nedves felszálló légáramlatok felemelkednek a troposzféra felső határához. Ebben a magasságban a hőmérséklete és a levegő stabilizálódik, ami a felhő horizontális terjeszkedését eredményezi, miközben emelkedik. A két légtömeg közötti hőmérséklet-különbség légköri labilitást hoz létre a zivatar üllő formája alatt, ami a felhőben lévő meleg és nedves levegőcelláknak a föld felé irányuló hőáramlását idézi elő. Ezt a folyamatot erősíti a tömegvonzás és a felhőből érkező csapadék hatása. E folyamat eredményeként majdnem szimmetrikus kidudorodások alakulnak ki az üllő alatt, amelyek nagy kiterjedésű területet boríthatnak.

 

 Gyakran hasonlítják UFOkhoz a lencse formájú, úgynevezett lenticularis felhőket. Általában hegyek felett alakulnak ki. Ahogy a levegő a gravitáció hatására lefelé mozog a hegy oldalán, az hajlamos néha visszapattanni. Ez ingadozik így egy darabig és a hullámok felfelé irányuló részén felhő jön létre, ahogy az emelkedő levegő lehűl. Ennek az ingázásnak a következtében mindig egy újabb ovális alakú felhő alakul ki az előző alatt és egymás tetején tornyosulva gyakran emlékeztetnek minket UFOkra.

 

 Ahhoz, hogy a képen látható Kelvin-Helmholz felhő kialakuljon, két egymás feletti, eltérő páratartalmú és sebességű légrétegre van szükség, ahol a felső rész gyorsabban mozog ugyanabba az irányba, mint az alsó. A jellegzetes tengeri hullámokra emlékeztető fodrozódás ritkán figyelhető meg és akkor is csak pár percig tartanak.

 

 Az éjszakai világító felhő, más néven a poláris mezoszférikus felhő egy felhőszerű optikai jelenség a felső légkörben, amelyet a mély szürkület idején szoktak megfigyelni. Kialakulására és viselkedésére még nem született teljes magyarázat. A fénylést a vízjég 40-100 nanométer átmérőjű kristályai okozzák, amelyek porszemcsékre telepednek, és amik visszaverik a már horizont alatt lévő Nap fényét. Kizárólag a nyári hónapokban megfigyelhető az északi és a déli félteke 50° és 70° szélességi fokai közt, az északi féltekén május közepétől augusztus közepéig, amikor a Nap 6 és 16 fok között a láthatár alatt tartózkodik. Tapasztalatok szerint Magyarországról kb. június közepétől augusztus elejéig van esély a megpillantására.