2010. július 8.

Izgalmas kalandvetítések

 Rá jár a rúd.
  Mondhatnánk, de nem tesszük, ha megnézzük ezt a kis videot, amelyben egy nem fiatal férfiember a bokájától alig magasabban lévő rúd alatt átszuszakolja magát. Sokan első pillanatban azt gondolhatják, hogy sikerül majd levernie a bot (automatikus tárgyeset!), ám én mégis azt kérem: Ne törjünk pálcát felette! :)

 

 Lenyűgöző látvány lesz a következő kisfilm is, melyben a kicsi kínai akrobaták nagyon nagy előadását láthatják. Én irígykedve néztem tehetségüket. Mondhatni belesárgultam.

 

 Indiában is tombolnak az extrém sportok. Az ehhez hasonló képsoroktól, pedig a falra tudnék mászni. Más pedig szinte fut a falon.

 

 És ugye, hogyne, persze, ki ne törte volna hosszú heteken keresztül a fejét azon, hogy mi a túrót és látványosat lehetne kezdeni két üveg pezsgővel? Hogyan tudná még jobban feldobni egy házibuli hangulatát, ha van két üveg pezsgője is a hűtőben, amit már senki sem akar meginni 1987 óta, mert már akkor is rossz íze volt annak a fajtának.
 Hát kéremszépen van megoldás! A videobejátszás után lehet is kezdeni gyakorolni! Csak nézzék meg a házigazdát! Akarom mondani, az ütvefújót! :)

 

  Most pedig jöjjön egy zenei támadás halló, látó és nemzőszerveink ellen orosz nyelven. 1613-ban Mihály cár megalapítja az 1917-ig uralkodó Romanov dinasztiát, 1991- ben felbomlik a Szovjetunió és 1999-ben megalakul a Steklovata. Csakhogy néhány fontos évszámot említsek Oroszország történelméből.

 A Steklovata Orenburgban alakult a neves orosz zeneszerző és producer, Szergej Kuznyecov révén. Ő látta meg a két énekes fiúban, Denis Belkinben és Artur Eremeevben rejlő zsenialitást. Később hozzájuk csatlakozik még két kiegészítő ember. Az építőiparhoz való vonzalmukra a zenekar találó nevéből következthetünk, mely magyarul üveggyapotot jelent. 2001-ben és a rákövetkező évben kiadott lemezeikkel gyors sikereket értek el, az orosz és észt rádiós listák élén találták magukat. 2005-ös albumuk kiadását követően a csapat sajnos feloszlott. A formáció legjelentősebb sikerét Novi God című számával érte el, ami világszerte az egyik legkedveltebb újévi nóta lett. A hatalmas költségvetésű és a legmodernebb számítógépes effektusokat sem nélkülöző klipet nézve nem csodálkozhatunk, hogy stylistra nem jutott a büdzséből. A bevezető taktusok alatt megcsodálhatjuk a fiúk kifejlett ritmusérzékét és színészi képességeit. A videó leírását és történetét tulajdonképpen ennyivel ki is merítettük, a statikusságot az egyik énekes ujjmozdulatára megjelenő harang töri meg. A klipre amúgyis jellemző az erős gesztikuláció, a srácok hol az égre, hol a kamerán keresztül a hallgatóra, hol a szívükre mutatva és téve kezüket élik bele magukat a számba. A befejező részben a csoportos integetéssel záró fájdalmas búcsút láthatjuk, mellyel magunk mögött hagyjuk az óévet, és reményekkel telve köszönthetjük az újat.

 A rövid de annál fényesebb pályájú Steklovata valószínűleg Oroszország megkésett válasza volt az addigra világhírnevet és népszerűséget szerző Backstreet Boys-ra. A küldetés sikerrel járt, mivel az amerikai formáció 2001-ben feloszlott az egyre nagyobb konkurencia hatására. A fiúk harmadik és egyben utolsó albumát ingyenesen elérhetővé tették a világhálón, így bátran kattinthatunk. Addig is gyönyörködjünk!

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...