2010. július 2.

Vendégházban jártunk

  A-val ma elmentünk egy kedves kis faluba, a városunktól nem messze. Ott egy munkatárs várt bennünket, ahol bemutatott egy csodás házat, amit szobánként kiadnak a tulajdonosok. Egy L alakú, tornácos házat kell elképzelni, amit belülről nagyon szépen felújítottak. A bútorok a régi korokat idézik. A bútorok között van 1850-ben és 1970 között készült egyaránt. Eklektikusan, mégis ízlésesen és giccs mentesen lett berendezve a 3 kiadó szoba. Egyszerűen élmény volt végigsétálni a szobákon, amelyekhez fürdőszoba és konyha is tartozik. A konyhában található korabeli eszözöktől egészen a horgolt függönyig, mindent áthat a kor, a történelem, az ízlés és a szépség. Persze ezek legtöbbje csak díszítőelem funkciót kapott, de szépségük és mívességük rabul ejtő, mint például az egyik szobában található gramofon és az intarziás hálószoba bútor. Mintha egy múzeumban jártunk volna! Láttam, A-nak is tetszett, de én úgy éreztem magam, mint egy kisgyermek, aki beszabadult az édességboltba! Mindent meg kellett fognom, meg kellett érintenem, símogatnom, szagolnom! A lelkem belül nyüzsgött, mint egy méhkas! Nagyon tetszett a hely! 

És ez még csak a ház volt! A ház mellett, a volt garázsban, vagy kocsiszínben ma már nem autó, vagy szekér áll. Ma, a kor szellemével haladva, ott egy wellness részleg áll. Van ott Jacuzzi, szauna és masszázs zuhany. Egyszerűen tökéletes egy kis lazításra.

 

 Az udvara a háznak először kellemes, ligetes hangulatú, majd ahogy tovább megyünk egyszerre csak Toscanaba érkezünk meg! :) Egy mediterrán jellegű kerti építményhez érkeztünk meg. A terrakotta és fehér színű kőfal előtt fából készült padok és asztal, grillező, bográcsozó várja a pihenni vágyót. A ház L alakjának a belső sarkánál, az udvaron találhatók egy fából faragott asztalok, székek és padok, amelyek annyira szépek, hogy ha majd egyszer nagyon megszalad, ilyet feltétlenül venni akarok!

 Visszatérve az udvarra, a mediterránium után egy halastó került a szemünk elé, amelyben tűzpiros és hófehér, valamint "ezek keverékei" színű aranyhalak úszkáltak. Pompás látvány volt! Ahogyan a gyümölcsfák és bokrok is, melyeken piroslottak a gyümölcsök!

 

 Ez a vendégház, igazán csodálatos és hívogató látványt nyújtott ma délután! Az utcafrontról egy átlagos képet mutat a ház, de belül egy új és térben, korban kusza világot találhat a betérő. Érdemes ide is eljönni, ha pihenni szeretnél és térben , korban kicsit itthagyni a XXI. század Magyarországát.

 Ide kell jól eljönni! Mi biztosan eltöltünk itt egy hétvégét! :)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...