Gondolatok

"Amikor az ember úgy lesi-várja valakinek a jöttét, (...) és amikor a távollétében az ember nem tud másra gondolni, egyedül csak őrá, amikor semmi és senki nem fontos, csak ő, egyedül csak ő, és amikor az ember úgy érzi, most adni szeretne, mindent-mindent nekiadni, ráhalmozni - akkor szerelmes."

  Benedek István

 

 

Egy idézet margójára...

 Eddig még sosem gondolkodtam el azon, hogy mennyiben változtatott meg engem az, hogy egy páros felét alkotom. Talán azért sem jutott ez eddig eszembe, mert (én úgy érzem) nem volt átmenet a szingliségből a párban éléshez. Egyszerűen tudtuk Zsenivel, a megismerkedésünk után minimális idő elteltével, hogy a Te és Én Mi-vé alakult át. Kellemesen, de mégis észrevétlenül.

 Persze nálunk is voltak kritikus időszakok a kezdetek során! Ez nálam abban testesült meg, hogy egyszerűen megijedtem az életemben bekövetkezett változástól, az újdonság erejétől. Sajnos eléggé rosszul vagyok fej ügyében összerakva, emiatt állandó komplexusaim voltak amiatt, hogy elég jó vagyok-e Zseninek és hogy boldog lehet-e egy ilyen fickó mellett, mint én. Sajnos önértékelésből elég gyatrán állok, ezért ez az önmarcangolás rá is nyomta a bélyegét az első hónapjainkra. Ettől függetlenül Zseninek kellettem. Számomra érthetetlen módon, mégis fantáziát látott bennem :) Ennek ma már nagyon örülök! Fogalmam sincs, hogy egy Woody Allenre hajazó neurotikus srác mellett meddig bírtam volna cérnával. Kivárt, biztatott, erősített, szeretett. Ez meghozta a gyümölcsét a kapcsolatunknak. A gyümölcse a kapcsolatunknak én vagyok. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de az övé vagyok! Féltem, hogy elhibázom és menekülni akartam a kudarc elől. Szeretem a biztonságot és azt, ha azonos hullámhosszon vagyok a párommal. Zseni mindezt megadja nekem, csak az elején a saját neurotikus agymenésem elhomályosította ezt a képet bennem. Szerencsére a megfutamodásom előtt sikerült letisztáznia a képet. Hálás vagyok neki a türelméért és azért, mert egy Pocokban látja azt az embert, akit társként el tud fogadni maga mellett.

 Zseninek sem volt egyszerű az elején. Nála a második hónap vége volt a kritikus időszak. Addig neki is, nekem is megvolt a magunk kis élete, amibe hirtelen belerobbant a másik. Bepánikolt kissé. Ő sem tisztázta le addig magában a tényt: tartozik valakihez. És az, hogy valaki tartozik a másikhoz, már felelősséget is jelent. Felelős vagyok a másikért, magamért és a kapcsolatunkért, ami éppen a megerősödés időszakában van. Két hónap sok idő a vonzalom kialakulásához, de a szerelem kialakulásához nem mindig elég. Nekünk elég volt másfél hónap is. Ez, mondhatnánk rendben is van, de akkor miért volt ez a második hónap végén előtörő pánikroham? Az életvitelünk miatt. Azért, mert nem vagyunk önálló életet élő emberek, akiknek csak a saját perspektíváit kell figyelembe vennie. Ő akkor (is) az anyukájával lakott, én akkor még külön laktam a saját lakásomban. Neki otthon is kötelezettségei voltak, míg én a magam ura voltam. Ő is az életében történt változás és a megfelelni akarás miatt érezhette nem jól magát. Őbenne is megfordult a gondolat, hogy: "Kell ez nekem?" Szerencsére lebeszélték őt a buta gondolatok ipari üzemben történő gyártásáról. A legjobb tanács, amit adhattak neki (és amit el is fogadott), hogy "Élvezd az életet!"

 Megmaradtunk egymásnak. :)))

 Ebben a legfontosabb szerepet az játszotta, hogy tudunk beszélgetni egymással és tudunk figyelni a másik szavára. Sokszor elcsodálkozunk egy-egy téma beszélgetése közben, hogy ezt mi mondjuk? Sajnos újból és újból rá kell döbbennünk arra, hogy az eddigi kapcsolataink mennyire felszínesek voltak. Ez viszont megerősít bennünket.

 Amióta megismerkedtünk én úgy gondolom sok mindenben nem változtunk meg. Nem erőltetjük egymásra az elképzeléseinket. Egymás jin és jangjai vagyunk. Jól kiegészítjük egymást. A másikunktól válunk egésszé. Zseni higgadtsága, pozitivitása, realitása, úgymond rámnyomta a bélyegét. Sokszor eszembe jut egy-egy döntés előtt, hogy Ő hogyan döntene. A jó példa ragadós. Sokat segített nekem a tudta nélkül is!
Hogy én mit adok ebbe a kapcsolatba Zseninek? Hétköznapi őrületet, paranormális gondolkodásmódot, bohémságot. Van, amikor kaparja magát tőlem, de szerencsére a legtöbbször jól fogadja a bennem élő elmebeteget. :)

 Tegnap példuál megkérdezte, hogy szedek-e valamit! :) Azt mondtam, hogy nem emlékszem már mit vettem be, de neki is kellene szednie. Pedig tényleg nem szedek semmit se nem! Egyszerűen csak szeretem őt és jó érzés vele lenni és bohóckodni neki, amikor látom, hogy mennyire leharcolták őt a munkahelyén. Jó mosolyt csalni az arcára! Ilyenkor én is megnyugszom, mert nem úgy megyünk végig a városon, hogy szídjuk az ostoba embereket, akiket a Jóisten munkatársként zúdított a nyakunkba (ha még nem lenne elég bajunk így is), esetleg a saját nyomorunkon siránkoznánk. És inkább azon törje a fejét otthon Zseni, hogy Pocok tényleg módosítja-e a tudatát alkaromadtán vagy sem, vagy igen, vagy inkább mégis a kettővel előző mint, hogy a napi hülyeségek miatt túráztassa magát otthon is. Csak egy bohóc vagyok, aki szerelmes és nem akarja, hogy ne lássa a párját mosolyogni, amikor az olyan jól áll neki!

 Figyelünk egymásra. Amikor én vagyok leeresztve, mint egy strandlabda, akkor ő az, aki tartja bennem a lelket. És ha nincs is mellettem, akkor is erőt ad, mert arra gondolok olyankor, hogy nem szabad, hogy ilyen nyominak lásson és ahelyett, hogy kellemesen sajnálhatnám magam, gőzerővel azon kezdek el dolgozni, hogy a probléma gödréből kiássam magam.

Szeret. Minden kínos faxni nélkül. Boldog vagyok vele, mellette. Tudom, hogy ő már része az életemnek és ez már nem fog változni soha. Legalábbis, amíg az öregkor jótékony amnéziája rá nem borul az agyamra. :)

 Összegezve annyiban változtatott meg az, hogy Zsenivel egy párt alkotunk, hogy a hétköznapjaim már nem szürkék, mert színeket kaptam tőle. Egy kimeríthetetlen színpalettát, amiből annyit és annyiszor használok, amennyit akarok! Az én színpalettámban, amit Zseni kapott tőlem abba pedig egy kis enyv is van keverve, szerintem. Ugyanis beleragad egy kis erotikus mocsok, némi idiotizmus egy kis gyermeki egyszerűséggel. Szerelmes vagyok, ami fantasztikus érzés. Borzasztó jó érzés úgy lehunyni este a szememet, hogy tudom: tartozik valakihez és hogy tartozik hozzám valaki!