2011. november 26.

Too Early

 

Zenét hallgatok. Szépet, érzelmeset. Harcsa Veronika elbűvölő hangja telíti be a szobámat és a szívemet. Too early.

Sosincs túl korán ahhoz, hogy igényes muzsikát találjunk, amit majd párunk is megszerethet és majd együtt ülve, egy fotelben, egymást átkarolva, szemlehúnyva hallgassuk végig. Ébredés után, elalvás előtt. Látom magam Zsenivel... De mégis...

Zenét hallgatok. Egyedül.

 Veronika hangja a Moloko énekesnőjének, Roisin Murphynek a hangjához nagyon hasonlít. Veronika dala hallatán rögtön a The time is now c. dal ugrott be. Mivel beágyazni nem tudom, ezért a dal címére kell klattyintani, hogy vizuálisan is be lehessen fogadni a dalt. Helyette itt van a Sing it back.

 Visszatérve az egyedüli zenehallgatáshoz...

 Sajnos ritkán adódik rá alkalom, hogy csak úgy egymás mellé leülve zenét hallgathassunk, mert egyikőnk családja sem nézné jó szemmel, ha a szobánkban elvonulva édeskettesben lennénk. Náluk hiszti, míg nálunk kisebb parasztlázadás törne ki emiatt. Fej homokba dugásából csillagos ötöst, toleranciából viszont vastag, fekete egyest kapna a családom. De ez egy másik történet.

 Tegnap Zsenivel egy cukrászdában ülve beszélgettünk sok mindenről. Az egyik téma a bulizás, a táncolás volt. Én még nem érzem magam öregnek (a 35 évemmel) egy jó kis "ereszd el a hajamat" éjszakához. Reggelig, ha nem is, de hajnal fél 3-ig biztosan tudnám koptatni a cipőmet egy táncparketten. Zseni már nem ennyire lelkes e téren. Vagy csak nem volt még egy olyan mulatságon, ahol egyszer csak azt veszed észre, hogy a tömeg oszlani kezd. Ennek több oka is lehet, de most csak az utolsó okot kell figyelembe venni a történet szempontjából!

A tömeg oszlani kezd, mert:

  • temetőben lett a buli megtartva és bár haláliak a hullák, de azért mégis csak oszlódással szaporodnak és még büdösek is,
  • a rendőrség vízágyúi akadályozzák meg a táncolókat tevékenységük folytatásában,
  • az est csúcspontjaként a diszkógömb mellől nem hab, hanem kénsav hullik a népekre,
  • Karda Bea, vagy Csonka Bandi, vagy Fekete Pákó, vagy Calcium Mangán Fluor Tomi megamixet tett fel a DJ,
  • felvirradt egy új nap.

 Én már több alkalommal is mulattam akkorákat, hogy azt vettük észre, már reggeledik. Az egész éjszaka csak egy-két órának tűnt. Rettentő jól éreztük magunkat és a fáradtság is csak órák múlva vett rajtunk erőt. Hazafelé még a Nagyvárad térnél bekajáltunk egy akkor még működő salátásnál, ahol minden nagyon finom és friss volt, kivéve a svéd gomba salátáját! Az olyan rossz volt, hogy vallatni lehetett volna vele! :)

 Jókat mulattam, táncoltam. Abban az időben még hetente jártam éveken át mindenféle klubokba. Voltam vidéki kisváros discojától a pesti SOTE klubon át a High Life-ig. És persze a meleg bárokat sem lehet kihagyni a sorból. Kedvenceim az Angyal és a Mistery voltak. Az is igaz, hogy akkor még klasszisokkal jobban is néztem ki! :)

Rég volt, szép volt, de igaz volt.

 Hogyan is jutottam el a ma hallgatott Harcsa Veronikától, egészen megboldogult "lánykorom" reggelig tartó mulatozásaihoz? A Moloko tehet róla! Abban az időben (kb. 1998 magasságában) sokat hallgattam ezt a zenekart. Az emlékek pedig feltolultak bennem és ilyen formán csapódtak le. Veronika - Moloko - High Life - Angyal.

 Most pedig itt ülök öregesen és lánykorom rave-house-disco őrült háromszögéből kiszakadva és jazzt hallgatok. Félre ne érts! Ez nem borzasztó dolog nekem! Szeretem ezt a nyugodt (értsd: bulimentes) életet, de időnként belerobban az agyamba és a lábaimba a táncolhatnék.

Zsenit el kell vinnem mulatni! Neki majd azt mondom, hogy őmiatta van az egész, hogy egy kicsit megtudja, milyen is másnap, zsibbadó derékkal és sarokkal, de mégis kellemesen ziláltan ébredni az előző este kavalkádja miatt, míg én pedig próbálok apró szilánkokra vadászni zsenge korom éjszakáinak emlékére.

 A leendő vad éjszakára való mélységes tekintettel, itt van egy remekül sikerült Boris vocal mix!  :)

Veronika addig is nekünk énekel. Szépet, szépen. Nekünk is szól egy kicsit a dal. A végén olyasmit énekel, amit szeretnék én is. A gondolat, amit felém sugárzott a dal, a következő:

Nem csak egy szempillát fogsz magad után hátra hagyni a párnámon, hanem ott is maradsz velem reggelig. És csak attól a reggeltől fogsz majd engem igazán megismerni, ha többet nem mész el tőlem.

 Ugye, milyen szép a gondolat?

Zseni? Te mit gondolsz?

Ui.: Furcsa, de csak a bejegyzés végén jutott eszembe, hogy Cserhátit is hallgathattam volna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...