2011. november 19.

Névnapi reggel


 Ma van anyunak a neve napja! Ahogy felkeltem, rögtön ki is pattant a szemem, mert ahogy füleltem, csak ketten voltunk a lakásban. Ilyenkor szeretem anyut meglepni. Bensőségesebb (bár most a csirkepucolás miatt, amit a húslevesbe szánt, belsőségesebbé vált) a felköszöntése. Ő sem, én sem szeretem a nagy haccacárét magam körül. Így hát a "Jó reggelit!" köszönés mellé még odatettem egy "Boldog 18-ik névnapot!" felkiáltást is. Anyu örült, hogy éhgyomorra és kávémentesen, ébredés után máris tudtam, hogy milyen nap is van ma.
 Még napokkal ezelőtt Zsenivel együtt vettünk egy szép terítőt, amit szeretettel adtam át anyunak. Ő pedig örült, mert szerinte én mindig hasznos ajándékokat adok és pont erre a terítőre van szüksége a konyhába. Azt mondta, hogy ha készen van a főzéssel, akkor rögtön fel is fogja tenni. A régi pedig valószínűleg a kukában fogja végezni, mert már elég trágyán néz ki szerinte. (de tudom, hogy ez nem igaz és csak miattam mondta! mindenesetre jól esett)

 Még egyszer Boldog Névnapot anyu!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...