SaintAndre-n Zsenivel

 Csütörtökön megérkezett egy délelőtti busszal Zseni. Úgy volt megbeszélve, hogy kimék elé és majd kettesben utazunk tovább Szentendrére. Nem terveztünk semmit, mert a spontanaitásra hagyatkoztunk, ami eddig minden alkalommal csak szép gyerekeket szült a számunkra. Zseni még a buszon ült, amikor megmobilozott, hogy ne menjek ki elé, mert nehéz a táskája és nem akarja egész nap magával hurcolni. Így hát megvártam őt. Igaz, már reggel 6 órakor kipattant szemekkel egy kávé és egy vagon zöldség társaságában múlattam az időt, gondoltam nem okoz fennakadást, ha a kora délelőtti utazásunkat átrakjuk az izzasztó délelőttre... :)

 Megérkezett, lepakolt, összeborultunk, majd megetettem őt a reggel óta sütögetett zöldséges tócsnival, ami mindenkinek ízlett szerencsére. Előtte való nap volt a főpróbája, csütörtökön viszont már kb. 30 darabot sütöttem ki. Még Gabicának is vittünk belőle a melóhelyre, a kirándulás előtt...

 Újpestről busszal utaztunk át Szentendrére. Itt volt az egyetlen gixerünk. Ugyanis a kigugliztam, hogy hol érdemes leszállni a buszról. Nem kellett volna. Odacsaptam a spontán megérzéseknek, így egy Hotelnél szálltunk le, kb. 1 km-re onnan, ami bennünket érdekelt. Plussz pontlevonást adtam magamnak, amiért először a Papsziget felé indítványoztam a sétát a 32 fokban. Nem sokat mentünk a szigeten, de első blikkre a semmit láttuk, ami tele van kajáldával és szálláshelyekkel. Azon túl semmi. Visszafordultunk és így már 1,5 km-es laza sétát tettünk a tűző napon, amit Zseni "Ezt miért teszed velem? Mondd meg, ha utálsz!" nézéssel tolerált. Nem csak a nap miatt égett a pofázmányom... De aztán megpillantottuk a zegzugos belvárost! Akkor már ebédidő volt és hűs helyre vágytunk. A macskaköves utcán a második étteremnél megálltunk és néztük a kínálat. (Az első étterem aranyáras termékei, de vérlázítóan aranyos invitálófiúja ellenére, csak a hűlt helyünket hagytuk ott nála). Ekkor a vendégfogó kislány odaállt mellénk és megkérdezte, hogy miben segíthet. (???) Mégis miben lehet segítségére két magyarul beszélő srácnál, akik a menütábla előtt állnak? Ezen a számomra buta kérdésen - mint volt vendéglátós -, úgy felhúztam magam, hogy csúnyán beszóltam neki: "Köszönöm. Már megtanultunk olvasni." Én, szívem szerint mentem is volna tovább, de végül maradtunk, mert felkeltette érdeklődésünket egy-két menü. Ha jól emlékszem - ha nem akkor majd kijavítom - a Dunacorso étteremben voltunk. Kis hezitálás után az étterem leghuzatosabb helyét sikerült megtalálnunk. :P Rajtunk kívül, akkor csak egy másik pár ült benn, de ők is egy másik teremben. A hely egyébként jó helyen van, remek adottságokkal. Első blikkre az ugrott be, ahogy leültünk, hogy ez a hely lánykorában talán borospince lehetett a boltíveket és a 30-40 cm-es falakat elnézve. A klíma teljesen jó volt, a kinti hőséget nem is éreztük. A felszolgálólány hamar jött, készséges volt és látva rajtunk, hogy kimelegedtünk, olyan kereszthuzatot csinált, hogy majd levitte a fejünket. :) Ezzel csak annyi volt a baj, hogy Zseni nem bírja a huzatot, én meg azt, ha Ő emiatt nyafog (bagoly mondja poczoknak...). Ezt gyorsan megoldottam azzal, hogy az ajtót becsuktam és visszaültem a helyemre. Ekkor figyeltünk fel a hangszórókból hallott, az országban a 70-es években megszületett, legidegesítőbb és legbénább popslágereire. Egyszerűen borzasztó, zavaró, nem odavaló volt a zene. Zseni megjegyezte, hogy agyvérzést kap ettől. Szóltam a felszolgáló lánynak, amikor kihozta a leveseinket, hogy ha van rá mód, akkor érvágás előtt cseréljenek adót, vagy lemezt, mert erre most nincs érkezésünk. elment, zene leállt, isteni csend, poénkodás egymás közt, hogy ezután a 60-as évek zenéi lesznek, zene elindul, 60-as évek... Ebéd időben, patinás helyen, étteremben rock & roll zene szólt. Eszméletlen.... A leves eléggé felejthető volt. Zseni húslevest evett, én pedig gombakrémlevest kértem. De nem azt kaptam, csak valami olyan illatú, de mosogatóvíz és gombaaroma kombójából összehozott rettenetet kaptam. Az egyedüli értékelhető dolog a fokhagymás, pirított zsemlekocka volt rajta. A többivel ölni lehetett volna. A második fogásnál elnézést kért, hogy későn hozta, mert - ahogy ő mondta - egyedül van és sok a vendég... A teremben, hol voltunk, csak mi ültünk. A másikban is ült egy pár. A teraszon pedig összesen 4-en ültek, akikből 2 ember, már ki volt szolgálva. 8 vendégre azt mondta, hogy sokan vannak... Nem is ecsetelem tovább, mert csak jobban áztatom a helyet, ami lehet, hogy egyébként nem mindig ilyen szürreális, ahogy mi megéltük, de egy biztos: Mi oda többet be nem tesszük a lábunkat. A hasunkat sem.

 Tovább kavarogtunk a városban. Eljutottunk egy térre, ami két néven is fut. Az újabb neve: Virágok és Kívánságok tere. Kitaláltak egy kedves ötlet. Ha viszel egy cserepes virágot oda, aminek a földjébe beletetted egy papírra írt kívánságod, akkor vállalják a tér lakói, hogy gondozzák a növényed és így a kívánságod is előbb-utóbb kivirágozhat. Volt is ott pár virág. Kicsit a lakatos-szerelmes megoldásra hajaz, de minden esetre nagyon kedves és csalogató ötlet  a tér és a város szempontjából tekintve. Itt van még egy furaságos hely! A tér legszebb részén van egy vendéglátóipari egység, amelynek a neve meglepő módon: Rétes múzeum! Tényleg! Itt megittunk Zsenivel egy-egy hűsítő ivadékot. Ő egy limonádét én pedig egy jeges kávét (végre jófajta kávéból!) a bolt előtti kis rattan széken, kanapén egy napernyő árnyékában. A kiszolgáló hölgy nagyon kedves volt, amikor megérdekelődtük tőle, hogy most hogy is van ez a múzeumos névadási dolog? A néni nagyon készségesen elmondta, hogy a bolt alapítója kicsit besokalt, hogy annyi féle-fajta múzeum van SaintAndrén, így ő is egy olyan helyet akart, ahol van kiállítás, de finom kaja is. Mivel ez a párosítás elég macerás ügyintézéssel járt, ezért csak a nevet tartották meg, de hogy legyen neve a gyereknek, ki volt rakva 6 kép a rétes elkészítésének fázisairól.  Osztezvan. A boltban viszont, ha csalamádéra vágytál, vagy gyöngyhagymára, akkor azt is megvehetted! :) Óriási volt!

 Tovább sétáltunk és a kis utcákból áradó romantika eredményeként sok sok utcában kézenfogva mászkáltunk. Rettentő jó érzés volt! Szabadon, az ódon kis utcákban andalogva sétálgattunk. Igazából az itt úgysem ismer senki érzés is merszet adott. Igazándiból sokszor eszünkbe jut, hogy mi lesz, ha valaki behisztizik a látvány miatt? De jól megbeszéltük ezt Zsenivel! Mit tehetnek? Lebuziznak? Igaz, amit mondanak. És akkor mi lesz? Semmi.
 A sétálóutcában már úgy ültünk egy padon, hogy a kezem a tatyóm tetején volt, a kezemen pedig Zseni keze pihent. Csak környék boltjaiból kilógott asszonyok vették a lapot, hogy milyen szerzetek vagyunk. Egy kicsit pukkadtak, de végülis nem volt hiszti és hajtűdobálás. Szerintem a legjobban az piszkálta a csőrüket, hogy az "ő" helyükön ültünk és nem a "kik" ülnek a helyükön zaklatta őket. Lesétáltunk a Duna partjára is. Csak a lábam áztattam bele. Rohadt hideg volt nekem! Zseni pedig zseni volt és tudta, hogy ha a 32 fokban, papucsban mászkálva a tűzforró beton után a Duna vize valószínűleg nem lesz kellemes. Ő ki sem dugta lábbelijéből még a nagylábujját sem.

 Lassan visszabattyogtunk a buszmegálló felé, amikor is a HÉV végállomásnál megláttunk egy embert csavaros fagyival a kezében. Évek óta nem ettünk ilyen fajtát! El is indult a nyálelválasztásunk, de fontosabb dolgunk is volt. Jegyet kellett vennünk Pestig. Megvettük, majd kikutattuk a Fornettis mellett fagyit árulkodó leánynőt. Be is haraptuk a fagyit, ami olyan volt, mint a manna! (Pedig csak sima csoki-vanília volt)
 Ezután még gyors beszaladtunk a közeli boltba vacsorának valót venni. Meg óvszert. Mivel sok pénzt elcsaptunk aznap mindenfélére, ezért gondoltuk, hogy kicsit visszaveszünk a költekezésből. Kajának sem extrákat vettünk és sajnos az óvszerből is az olcsóbbat vettük meg. Ti ezt ne tegyétek! Hülyeség. Megvettük a Primeros márkájú gumi "Ribbed & dotted" verzióját. Nem hogy ribbed, de egy kanyi dotted sem volt rajta! Ráadásul a dottedekben kellett volna lenni valami extra cuccnak, ami "serkentő hatású". A serkentést ha nem oldod meg egyedül, vagy a pároddal, akkor nem lesz. A használat közben fellépő történet közben ugyan volt serkenés, de ez annyiban merült ki, hogy egy váratlan dolog következtében könnyezésig röhögtünk. Ennyit a romantikáról. :)

 Legközelebb a pesti délutánunk jön ecsetelésre! Addig bírjátok ki!