Dobok, Kertmozi, Fellini, Ríl Nyócker-fííling

 Zsenivel volt némi nézeteltérésünk. Legutóbb, amikor fenn volt nálam Pesten, idő hiányában csak arra szántunk időt, hogy ösztöneinknek éljünk. Ezzel akkor per pillanat egyikőnknek sem volt semmi gondja. Egy későbbi beszélgetés során felmerült benne, hogy ez kicsit olyan, mint ha ő egy escort fiú lenne, vagy egymásnak csak "hasznos barátai" lennénk... És most nagyon disztingváltan írtam körbe a ribanckodást. Hoppsz! :)

 Persze egyikünk sem akarja kihagyni a pásztorórákat, de nyilván, amikor sok másra nem tudunk (akarok/unk) időt szakítani - azt ne írjam: pazarolni! - akkor épeszű ember igyekszik "hasznosan eltölteni az időt" a kedvesével. Zseni kultúrára, kirándulásra, egyáltalán valami plusszra vágyott... 

Megkapta.

Poczok módra.

A múlt hétvégére, amikor ittalvós eltávon volt, már eltervezett programunk volt. Érkezés és ebéd után terv szerint átbuszozunk Budára, majd meglátogatjuk a Pálvölgyi barlangot és élvezzük a látványon kívül a kellemes 10 fok körüli hőmérsékletét. Zseni, amikor megérkezett, az utazástól és a 30 fok feletti hőmérséklettől eléggé le volt amortizálva. Amíg regenerálódott, addig valahogy el is szállt az ihlet, hogy a kánikulában 40 percet utazzunk. 

Ebéd után elvonultunk a szobámba. Fontos dolgokat beszéltünk meg Az önállóságunk régi/új lépéseit vázoltuk, illetve szokásomhoz híven vázoltam, mert én beszéltem többet. Zseni pedig, mint a távirati iroda, csak röviden és tömören...

A sok komolykodást úgy gondoltam ellensúlyozni kell... Bár korábban megígértem Zseninek, hogy ez a kis idő, amit velem fog tölteni a hétvégéből nem a vad szexről fog szólni, már nem voltam annyira biztos az ígéretem betartásában. Igaz viccként megírtam neki emilben, hogy végszükség esetére bekészítettem egy Ady és egy Petőfi összest a kulturáltsági-müvelltségi együttható miatt. Adok én most a kultúrának! - gondoltam. A szobában könyvek közül leemeltem egyet és Zseni ölébe tett fejjel, a könyvet fejem fölé emelve azt mondtam, hogy ahol azt kinyitom, bármilyen rettenetes verset is fogok találni, fel fogom neki olvasni. Szerencséje volt - és persze nekem is -, mert egy szép versnél nyílt ki a könyv. Radnóti Tétova óda c. versét olvastam fel neki. A vers telitalálat volt! Egy vallomás volt a költemény. Most Ágnes Vanilla előadásában meg is hallgathatod!

E szép sorok után már csak rehabos verseket találtunk, melyek összefüggéseit tiszta fejjel nemigen találtuk. Letettünk hát a verselésről. Programunk viszont nem volt. A cégnél ebédidőben a netet túrtam a hétvége előtti napokban B-tervet kitalálva. Rá is leltem egy lehetőségre, amit a neten megmutattam Zseninek. Tőlünk nem messze, úgy két utcányira van a Ruttkai Éva Színház a Kálvária téren. Az 5-ös számú, gangos ház udvarán az Ébredések alapítvány szervezésében egy hetes minifesztivál volt. Koncert, költői est, mini színház és projektoros filmvetítések voltak. Aznapra Magyar Péter és Juhász Sándor volt kiírva, mint dobosok, kik szórakoztatják a népet. Igazából nem tudtunk mit kezdeni ezzel az információval, de mivel otthon sem akartunk ülni, közel is volt és ráadásul ingyenes, gondoltuk, elnézünk oda. Addig viszont, hogy ne vesszen kárba az idő, az ösztöneinkre hallgatva tettük a dolgunkat. Azaz csak tettük volna, mert egy barátném a petting közepén megcsörgetett... :) Katic érdeklődött, hogy mi újság, mi jót csinálok mostanság? Elárultam neki, hogy jó, hogy hívott, csak nem most mert éppen fújos dolgokat készülünk csinálni Zsenivel. Nem hitt nekem, azt hitte, hogy csak kábítom őt. Amikor elhitte, addig már eltelt néhány perc, az izgalmunk is alábbhagyott, íg hát egy röpke 10 percet még beszélgettünk. Megbeszéltünk egy találkozót a következő hétre, majd leraktam a telómat. Zseni megértő arccal nézett rám, pedig sejtem, hogy mire gondolt! Igazából én is hasonlókat gondoltam, de ezzel a leányzóval már január óta nem beszélgettem...
 Hogy a bűntudat miatt, vagy az újdonság keresése miatt történt-e, nem tudom. Megkérdezte Zseni, hogy mit szeretnék, amikor már nagyon jól éreztük magunkat. Erre én fél pillanatnyi gondolkodás után egy nagyon merészet kértem tőle, amire szintén fél pillanatnyi gondolkodás után rá is bólintott. Részletekbe nem megyek, mert úriember vagyok, de annyit elárulhatok, hogy mindkettőnek tetszett és felvesszük a listára e módját az örömszerzésnek.

 Zuhany után, amikor egy szál pendelyben álltunk a szobámban, azon tanakodtunk, hogy jó lesz-e az a program, amit kinéztünk? Mivel nem tudtuk, hogy a két dobos mit fog alakítani és hogy milyen lesz maga a hely a nyóckerben, úgy döntöttünk, hogy a dobolós műsor felére fogunk becseppenni. Ha jó a műsor, akkor nekünk is jó lesz, ha pedig nem, akkor csak a másik felét kell elszenvedgetni. A Kálvária tér egyik felén van egy nagy tér, játszótérrel, padokkal. Ott ültek a romák, mint a verebek. Hangoskodtak, dzsima zenét hallgattak hangosan, volt, aki vitázott, volt aki a gyerekével kiabált, volt aki csak a barátnőivel pletykált. tipikus volt a hangulat.

 Megérkeztünk. Az udvarban székek, padok és asztalok voltak, melyek több, mint felén már ültek az emberek és hallgatták a dobszólókat. Egy hölgy meglátott minket, ahogy tétován ácsorgunk és hezitálunk, hogy be akarunk-e menni. Lelkesen integetett, hogy menjünk csak beljebb! Beljebb mentünk, a gangos udvar másik végébe. Ott egy kültéri, kovácsolt vas padra leültünk. Egy szakállas férfi a következő "darabról" mondott pár szót. Kicsit olyan volt, mint ha a Mikulás itt dobolna szabadidejében... :) Mellette egy vékony, sötét hajú ember ült egy nagy kongánál és olyan volt, mint a Mikulás kontrasztja. Játszani kezdett. A Mikulás pedig mindenféle egyéb hangszerrel betársult a ritmusba. Csörgődobbal, kisebb kongával és még vagy 10 kisebb nagyobb hangszerrel, aminek sajnos nem tudom a nevét. Hihetetlen jó hangulatú zenét csináltak! Ha becsuktuk a szemeinket, akkor egy kis marokkói utánérzése támadt az embernek. Ilyen lehet, amikor Casablanca piacán sétálva utcazenészek mellé ér a turista. Néha-néha ugyan kizökkentek a ritmusból, de a közönségnek betanítottak egy taps ritmust, ami segítette őket.
 Az udvar egyébként rettenetesen jó atmoszférával bírt! Az eget, szinte nem is láttuk, mert három gesztenyefa nőtt az udvarban, amiknek a teteje, úgy kémény magasságban - 2 emeletnyi -volt. A nagy hőségben kellemes árnyékot adva. Az udvaron az ajtóknál, kb. 30 éves, szerintem tűzzománc technikával készült kis táblák voltak "Kezelő", "Ebédlő" és ha jól emlékszem "Üzemorvos" feliratokkal. A gang része üvegablakos megoldással be volt építve. A hely valamiért, talán a kapun túli zűrzavarért, de nagyon jó hatással volt ránk. Én legszívesebben jól átkaroltam volna Zsenit, fejem a vállára hajtva, becsukott szemmel hallgattam volna Marokkó hangjait. De hát ezt nem tehettem meg sajnos.

A koncert lassan abbafejeződött. Ezután kis szünet következett, amikor is bejelentették a filmet, amit a ház falára vetítettek egy projektor segítségével. Fellini: Amarcord c. filmjét kezdték el vetíteni. Én még korábban nem láttam, de egy helyen a neten azt olvastam róla, hogy ez egy vígjáték. Időtartama 2 óra és 7 percre volt írva. Azt gondoltuk, hogy királyos lesz a kertmozi. Át is ültünk egy rámpa-lépcső kombó tetejére feltett 2 székre, pont a filmmel szemben. Elkezdődött a film. Kicsit kusza volt a sztori, több szálon "futott a cselekmény". A (valamelyik világ-)háború alatti Olaszország napjait mutatta be egy településen élők szemén keresztül. Keserédes komédia volt. De sajnos csak egy életérzést láttunk egy valag hibbant olasszal, egy órán át. Semmi mást. Már nyüszítettünk, annyira vártuk a film végét! De az csak nem akart eljönni, így hát mi jöttünk el.

 Gondoltuk, hogy innentől már csak jobb jöhet. Hazaérkezve bevacsiztunk, majd összeraktuk magunkat a lefekvéshez. Amint a szobába léptünk és elkészítettük az ágyat, valahol a szomszédban el kezdett kiabálni egy nő. Segítségért kiáltott, majd azt, hogy valaki fojtogatja és hogy meg akarja ölni. Mivel tetőablakunk van, ami a plafonhoz képest még egy két méteres kürtő tetején van, így nem tudtuk beazonosítani, hogy honnan is ered a jajveszékelés. Az asszony még kiabált egy sort, majd csend lett. A borzasztó hőség ellenére, ereinkben megfagyott a vér! Zseni nézett rám ijedt tekintettel. Tudta, hogy nem igazán tudunk mit tenni. Én is görcsöltem, hogy valamit tenni kell, de nem tudtam, hogy mi legyen. Nem tudtuk a tetőablak miatt, hogy honnan jön a hang, hová hívjuk a segítséget. Tanácstalanul álltunk. Az asszony újra rázendített. Ismét azért kiabált, mert valaki meg akarja őt ölni. Zseninek tűnt fel először, hogy csak a nő hangját halljuk. "Biztos a Néma Levente akarja kinyírni a nőt!" - mondta. Ez egy kicsit oldotta a feszült hangulatot. Nálunk legalábbis. Füleltünk, de tényleg nem hallottuk egy ideig a zaklatója hangját. Egyszer csak egy 10-14 év közötti kisfiú szólalt meg, hogy "Anya ne sírj." Anya nem sírt. Arra gondoltam, hogy anya biztosan módosította a tudatát és behaluzta a támadást. Mivel ezek után én már nyugira vágytam, mert elkönyveltem, hogy anya komp akart lenni, de nem komp lett, így a mobilomon bekapcsoltam a rádiót, elnyomva anya hangját és lefeküdtünk. Ha aludni nem is tudtunk, de a zenén kívül már más zaj nem volt körülöttünk. Nyugi után már csak a hőség miatt nem tudtunk rendesen aludni. Zseni másnap úgy utazott haza, mint akit agyonvert a Néma Levente! Félek, őszig nem látom fenn nálam!

 Budapest, Budapest te csodás!