2012. július 25.

Vár túra

 Szentendre után másnap már csak egy Budai sétában gondolkodtunk. Első körben, ebéd után a Dunánál időztünk a vár alatt. Szerencsénkre pénteken is gatyarohasztó hőség volt! Így nem kellett azon görcsölnünk, hogy "valami legyen már végre elviselhetetlen!", így a hőfok levette vállunkról ezt a gondot. Már előző nap egy laza grillt kapott arcunknak a nap jól odacsapott és úgy néztünk ki a nap végére, mint aki paradicsomlével mosott arcot. :)
 A várnegyedhez érkezésünkkor rögtön ez a látvány fogadott bennünket a Bécsi kapunál...





 És ők még csak a banda egyharmada volt! Ezek a srácok ott ugrabugráltak és eszelős mutatványokat gyakoroltak a kapu tetején! Egyszerre volt izgalmas és vérfagyasztó a látvány. Mármint az ugrásos része. A test része, nagyon tetszetős és finomságos volt, de a többség miatt büntettek volna :) Mondtam Zseninek, hogy képezzen fényt róluk, mielőtt valamelyik összetörné magát. Persze nem gondoltam komolyan, mert felesleges képet készíteni, hiszen a net tele van jó pasikkal. Így ő sem vacakolt a beállításokkal. Pár perc mozizás után továbbálltunk. A srácok, pedig lassan követtek minket, mert új helyszínre mentek. A Görgey szobor környékén lévő tér bejáratánál folytatták tovább az ugrálásokat. Mi eközben elmentünk a tér túloldalára a budai kilátást szemügyre venni. Embernyi magas bokrok mögött a várfalra felülve néztem a millió házat, a domboldalt, a fal alján az apró embereket. Zsenivel megbeszéltük a jó adottságokkal megáldott ifjakat, majd az előző esténket. Ok-okozatként eljutottunk az erotika egy olyan formájához, amit sokan szeretnek. Nevezetesen azt, hogy a természet lágy ölén a szerelmünk lágy ölén megpihenni nagyon jó dolog. A vár erre nem alkalmas hely, legalábbis ebből a szemszögből tekintve. Azok, akik nyilvános helyen, a lebukás erős veszélye mellett szeretik egymást én mindig is egy kicsit irigyeltem és őrültnek is tartottam. Most azonban a kisördög megszállt engem és olyasmit műveltünk, amilyet az "out in public" oldalakon található videók mutatnak. Ezt nem is tudom, miért vetettem ide. Nem vagyok rá büszke, de rém izgalmas volt! :)))) Nem sokon múlott, hogy ne bukjunk le!
 Ezzel a kis fűszerrel haladtunk tovább. Megnéztünk minden érdekeset. Extra ráadásnak Zseni lencsevégre kapott egy gyönyörűséget! Egy meseautót. Idesüss! :)


Hát nem gyönyörű? Pazarul csillogott a napfényben és ténylegesen századelős milliő varázsolódott a Mátyás templom elé néhány percig. Olyan világ, melyben mindketten szívesen élnénk.

 Ezután némi ivadékot és szénhidrátot vásárolva leültünk egy padra. Két csajszi isteni szép fuvolamuzsikát adott a közeli bolttól nem messze, így zenés uzsonnánk volt. Croassan, gyümölcslé és fuvolamuzsika! Lassan továbbálltunk. A Galéria felé sétáltunk, amikor beértek ismét a Yamakasi srácok. Ekkor néztük őket meg jól alaposan. Ekkor állapítgattuk meg, hogy ők lehetnének 3-4 évvel fiatalabbak, mi pedig 10-zel, hogy ne nagyon üssünk el tőlük. Így tehát továbbra is egymás nyakán kell, hogy maradjunk. :)

 Hazafelé menet bementünk az Erzsébet térre. eredetileg csak a metró miatt sétáltunk arra, de mégis ott ragadtunk egy fél órára. Egyrészt azért, mert a téren, általam még nem sűrűn látott élet zajlott, másrészt a papucsban a lábam nem bírta a budai túrát. Leültünk a papucsaimra a tér polgármesteri hivatal felőli gyep háromszögének árnyékba eső részén. a téren a füvön fiatalok, idősebbek ücsörögtek, beszélgettek, zenét hallgattak. A kövezett részen görkoriztak, rollereztek a gyerkőcök. volt, aki kutyázott, volt aki csak megszusszant egy padon és a cekkereit maga mellé tette. Egyszerűen élt a tér! Közösségi, vidám, élettel teli hely volt! Megszerettük! És itt is kaptunk némi szembalzsamot egy brutálisan jó testű és szép arcú férfifiatalembertől. Félmeztelenül volt a gyepháromszögünk végén, ahol a "csodamixer" nevű produkcióját adta elő. Én legalábbis ezt a nevet adtam neki, amit ő egyszerűen, csak gyakorlásnak nevezett volna. Shaker poharakkal és egy üres (márkás)vodkásüveggel zsonglőrködött. Tenyleg gyakorlott, mert abszolút nem érdekelte, hogy ki nézi őt és meddig. Egyszer vette csak észre, hogy egy bácsika megtapsolja őt és sok sikert kívánt neki. Illedelmesen megköszönte, majd egy újabb zenét indított el a zempéhárom lejátszóján. Elkezdett ismét poharakat és üveget dobálni maga előtt, mögött, forgott, úgy tett, mint aki öntene a poharakba... Remek előadás volt. amíg el nem indult, mi sem keltünk fel.

Terveztünk még ezer más dolgot is Budán, de sajnos nem tudtunk mindenhová eljutni. Majd legközelebb!

 Ismét egy szép és izgalmas napot tölthettünk együtt. És még hátravolt az este és az éjszaka....

9 megjegyzés:

  1. Mikor ilyeneket olvasok Tőled, eszembe jut megboldogult fiatalkorom Kiskedvenccel, amikor még hajlandó volt itt maradni,és nem a volt nejéhez visszaköltözni. Akkoriban azt hittem egy pár vagyunk és mi is terveztünk egy csomó programot, párat meg is valósítottunk. És a soraidat olvasva ez jutott eszembe, nálunk is volt kis lájtos out in public, meg városnézés, dunaparti romantikázás...régen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És ki tudja, mit hoz még a jövő? ...

      Azt gondolom, hogy téged sem lehet már sok mindennel meglepni! Aki nem így gondolja, az itt üzenhet! A többit pedig majd személyesen egymás közt megoldjátok.

      Látod? Adok lehetőséget a vagány szőke lónak a hátán egy herceg alakú kísérőnek! :)

      Te ló ég! Még a végén társkereső és zabhegyező irodát fogok nyitni! Zseninek meg én leszek a kanca? :)

      Törlés
    2. Akkor itt és most csatlakozom az out in public táborhoz, egy Normafánál kivitelezett, téli, éjszakai orális kényeztetés formájában. ;)

      Cukik a fiúk a várfalon! Szép kis napotok volt! Még, még, ilyet, sokat!

      Törlés
    3. Ilyen napot, vagy srácokat? :D

      Törlés
  2. Poczok: Már nem igazán hiszek a jövőben. Mármint a társas jövőmben. Képzeld, betettem a Mamma miás zenét, Pánki úr meg rögtön kotykodátyolni kezdett. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha beleragadsz a jelenbe, akkor tényleg nem lesz jövőd! Szárnyakat kitárni és irány az ég!
      Valaki már biztosan vár Rád, hiszen egyedül repülni nem az igazi. De Te nem látod Őt, mert lentről a szemedbe süt a nap. Ő, pedig nem lát Téged, mert a nap elől az árnyékba húzódtál.

      De lehet, hogy nem bírja az ABBA együttest. Ezen viszont könnyen lehet változtatni. :)

      Törlés
  3. Vagy egy teljesen más országban él. Oda meg nem tudok elrepülni az erőtlen szárnyaimmal...
    Nem, sztem Punky bírja az ABBA feldolgozásokat. Lehet a punk zenét nem bírja. XD De most jött rá az 5 perc, uizva rohangál össze-vissza.Sztem estére beköltöztetem a konyhába.

    VálaszTörlés
  4. Akkor a talinkon önbizalomra fogunk gyúrni! :)
    Ránk fér egy kis "izom". Ámbátor én azt gondolom, hogy most "erősebb" vagyok lelkileg, mint valaha. Majd kiderül.

    Gyúrunk vazze'? :D

    VálaszTörlés
  5. Amit beterveztél az is amolyan önbizalomnövelő tréning kedves Poczok nemúr. Nemúr a lemúr. :)
    Hihi, talizunk és az összes lelkierőd elszáll. :D
    Rongybaba Poczi leszel. XD

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...